Én, mint bájitalmester? [Befejezett]

25. Fejezet

Másnap reggel összetörten és kábán ébredek. Idegennek tűnik az ágy, amiben fekszem, és ez még az előtt visszahozza a tegnapi nap emlékeit, hogy kinyitnám a szemem. Végül felnézek, és máris Perselust keresem, de nincs mellettem. Körülnézek a szobában, és az ablaknál találom meg.
- Perselus!
- Itt vagyok - lép vissza hozzám, és leül az ágy szélére. - Lassan elő kellene kerülnünk és segíteni Alstonnak reggelit készíteni.
- Nem vagyok éhes.
- Ettől még ő jó néven venné, ha segítenénk.
- Rendben - ülök fel az ágyban, aztán zavarba is jövök. Perselus felöltözött, amíg én aludtam, de nekem is fel kéne.
- Előre megyek - néz rám elfojtva egy halvány mosolyt.
- Köszönöm - mosolygok rá, aztán visszahúzom egy puszira, és kedvtelve nézem, ahogy kisétál a szobából. Egy kicsit nyugodtabb vagyok már, mint tegnap este, hisz belátom, sok igazság van azokban a dolgokban, amit Perselus mondott. Sok mindent elveszítettünk, sok minden megváltozik az életünkben, de ettől még nem dől össze a világ. Képesek vagyunk talpon maradni a Roxfort nélkül is. Már csak azt kell kitalálnunk, hogy hogyan.
Gyorsan felöltözöm, megmosakszom, aztán lesétálok a földszintre.

A konyhában találom a többieket, de ahogy Perselust elnézem, neki sincs nagy étvágya, csak egy csésze tea gőzölög előtte.
- Jó reggelt, Granger kisasszony! - mosolyog rám Mr. Coward. - Jó, hogy jön. Reggeli után segíthetne nekem egy kicsit az üzletben.
- De ma karácsony van - nézek rá értetlenül. Biztos nem akar ma kinyitni.
- Igen, de a romlandó árut nem igazán érdekli, hogy hányadikát mutat a naptár - néz rám egy kifürkészhetetlen pillantással. - Ami ma dönt úgy, hogy meg akar romolni, azonnali hatállyal ki kell dobni, mert a többi holminak is ronthatja a minőségét. Számíthatok önre?
- Persze - sóhajtok, miközben átveszek Perselustól egy bögre teát. - És te?
- Vissza kell mennem a kastélyba.
- Minek?
- Hermione! Igaz, hogy griffendélesen fafejű módon elrohantunk, de ettől még hivatalosan is le kell zárnunk a dolgokat. És a holminkat is el kell hozni.
- Veled megyek.
- Nem - utasít vissza határozottan. - Ezt bízd rám!
- Eddig is épp eléggé elszúrtam, igaz? - teszem le a csészémet csüggedten.
- Jobb, ha én indulok is - vet egy pillantást a mesterére, és feláll.
- Várj, nem hisztizek tovább! - fogom meg a kezét. - Megígérem!
- Akkor is ideje indulnom.
- Beszélsz Harryvel is?
- Nem igazán van választásom - keményedik meg a hangja. - Hacsak nem szeretnéd, hogy Weasley pakolja össze a holmidat.
- Nem, azt nem szeretném - sóhajtok. - De... mondd meg Harrynek, hogy... hogy sajnálom, hogy nem tudtam tőle elköszönni... és, hogy majd... találkozunk.
- Még valami? - kérdezi fintorogva.
- Add vissza a mérges könyvet Madam Cvikkernek! Úgyis elköszönsz tőle...
- Rendben - bólint rá, aztán a megszokott dinamikus lépteivel kisétál a konyhából, majd mikor hallom a hátsó ajtót csukódni, csak belekortyolok a teámba.

Mr. Coward belém imádkozik egy szelet pirítóst egy kis lekvárral, aztán átsétálunk az üzletbe. A szigorú felügyelete alatt nekilátunk az ellenőrzésnek, és néhány dolgot kidobásra, néhányat pedig minél előbbi felhasználásra ítélünk, de közben nem beszélünk semmi másról, csak a munkáról. Ezzel el is megy a délelőttünk, és nekem egy kicsit elterelődnek a gondolataim. Felmerül bennem, hogy ennek az egész akciónak úgyis ez volt a célja, de mikor az öreg felveti az ebéd lehetőségét, megállapítom, hogy még mindig nem igazán van étvágyam.
- Talán, ha elmondaná, ami a szívét nyomja... az étvágya is megjönne - néz rám Coward, miközben a nappaliban letelepszünk, jobb híján két bögre tea társaságában.
- Hülye voltam - húzom el a számat. - Forrófejű, felelőtlen, meggondolatlan csitri, ahogy Perselus mondaná.
- Igen, ezt szinte hallom - neveti el magát az öreg. - De biztos, hogy ez akkora baj?
- Ne jöjjön már maga is ezzel! - kapom fel a vizet.
- Hát, pedig ha már ketten is ezt mondjuk, akkor abban lehet valami! - figyelmeztet.
- Persze - fintorgok.
- Elgondolkodott korábban azon, kisasszony, hogy hogyan tovább, miután letette a RAVASZ-t?
- Először a vizsgákkal szerettem volna szembenézni. Most már ezt is fújhatom.
- Nem válaszolt a kérdésemre.
- Nem.
- Akkor esetleg most végiggondolhatná. Képzeljük csak el... mondjuk tegnap letette az utolsó vizsgáját. Hogyan tovább?
- El kell hagynom a kastélyt - vonok vállat.
- Pontosan. El kell hagynia a kastélyt. És el kell szakadnia Perselustól. Mi a megoldás?
- Gondolja, hogy eljött volna velem? - nézek fel rá kérdőn.
- Ahogy most állnak a dolgok, azt kell mondjam, valószínűleg igen. Ami történt... csupán egy kicsit felgyorsította a dolgokat. Talán jobb is... nem volt idejük gondolkodni rajta. Megspóroltak néhány vitát...
- Igen, ez igaz, de a vizsgáim...
- Nem hinném, hogy az ön nevével bármi szüksége lenne a RAVASZ-ra.
- A nevem nem garantálja a bájitaltan tudásomat - ellenkezem. - A háborút nem azzal nyertük meg. SVK-val esetleg.
- A tudását egy dolog bizonyítja, kisasszony. A munkája.
- De RAVASZ nélkül ki ad nekem esélyt a bizonyításra?
- Mondjuk én? - néz rám mosolyogva. - Mondjuk Perselus? Ez kezdetnek elég?
- Igen - mosolyodom el én is, talán először őszintén azóta, hogy eljöttünk a kastélyból.
- Helyes. Nos, akkor ideje valami ebédet készítenünk. Perselus bizonyára farkaséhes lesz, mikor hazajön.

Haza... igen, ő hazajön. Mindig is otthonának érezte ezt a házat. De vajon meddig maradhatunk itt? Meddig élhetünk vissza Mr. Coward vendégszeretetével? Egy kis időre mindenképp szükségünk van, hogy összeszedjük magunkat, és kitaláljuk, hogyan tovább. Végül ebbe belenyugodva valóban kimegyünk a konyhába, és nekiállunk ebédet főzni.

Perselus késő délután tér vissza, mi éppen a nappaliban ülünk és beszélgetünk. Odalép hozzám, és egy összetekert pergament nyújt felém.
- Ez a tiéd. A holmid már odafent van. Madam Cvikker pedig azt üzeni, hogy majd visszaküldöd neki a könyvet, ha kiolvastad.
- Köszönöm, Perselus! - veszem át tőle a tekercset. - Nem baj, ha én most...
- Menj! - int a fejével az emelet felé, mire lassan felsétálok a szobánkba. A ládám ott van az ágy mellett, csak végigsimítom a tetejét, aztán leülök az ágyra, és farkasszemet nézek a kezemben tartott tekerccsel. Harry nagyon kiakadhatott, mikor megtudta, mi történt. Remélem, nem Perselusra volt dühös, mert akkor tuti miszlikbe átkozták egymást. Végül veszek egy nagy levegőt, és kinyitom.