Én, mint bájitalmester? [Befejezett]

40 / 3

A legidősebb varázsló laza intésére feltűnnek az üstjeink mellett a receptek. Azt már tudtam előre, hogy mindannyian mást fogunk készíteni, hogy még csak véletlenül se leshessünk egymásról. Rápillantok a receptre, de legnagyobb csalódásomra a lap tetején nem szerepel a bájital megnevezése.
Néhányan azonnal elindulnak, hogy összeszedjék a szükséges hozzávalókat, de én órán sem szerettem ilyenkor tolongani, így most sem teszem. Szépen ülök a helyemen, és nyugodtan végigolvasom a receptet. Néhány sor után felismerem, hogy ez a lélek-cserélő bájital receptje. Olvastam már egyszer, de még sosem készítettem. Arra szolgál, hogy két ember, aki megissza a bájitalt, 24 órára testet tudjon cserélni. Véleményem szerint hülye dolog, még soha nem jutott eszembe, hogy ilyet csináljak, de hát ez az én privát véleményem.
Elég bonyolult és hosszadalmas bájital, de nem tűnik reménytelennek.
Végül, mikor a legtöbben már visszatértek a helyükre, én is beszerző körútra indulok, hogy összegyűjtsem az összetevőket.
Tíz perccel később térek vissza a helyemre, és még egyszer alaposan átolvasom a receptet. Jó négyórás munkának tűnik, de hát nem is számítottam könnyebbre. Hosszú nap lesz, sóhajtok, főleg, hogy még ez után kell szóbelizni is. Olyan lesz az agyam, mire odakerülök, mint a kifacsart szivacs. Ennek ellenére veszek egy nagy levegőt, és nekilátok a bájitalnak.
Az összetevők előkészítése is elég sok időt vesz igénybe, de a jó részét meg kell csinálnom előre, mert közben nem lenne rá időm. Hát igen, ez az első csapda, amibe sokan beleesnek, de én szerencsére számítottam rá, így csak egy jó fél órával később, mikor már minden kész, gyújtom meg a tüzet az üstöm alatt.
Próbálok pontosan, precízen a recept szerint haladni, ahogy arra Perselus is felhívta a figyelmemet. Fel sem nézek, az első két órában fogalmam sincs, mi folyik körülöttem. Egyszer érzek valami éktelenül büdös gőzt áradni valahonnan a hátam mögül, de még ez sem bír kizökkenteni a munkából.

Nem sokkal ez után jutok el odáig, hogy egy fél órán át nem kell semmit csinálni a bájitallal, csak folyamatosan az óramutató járásával megegyező irányba keverni, hogy kioldódjanak a szarvasagancs-őrleményből a megfelelő anyagok. Baromira sokallom ezt a fél órát, és persze az Alston által belém nevelt kísérletező kedv is kezd ébredezni bennem. Valahol az agyam egy hátsó szegletében tudom, hogy nem ez a megfelelő hely és idő a kísérletezésre, de végül arra jutok, hogy ha minden ötödik keverés után keverek egyet a másik irányba is, azzal csak meggyorsíthatom a folyamatot. Veszek egy nagy levegőt, és végül kipróbálom az ötletemet. Néhány percig úgy tűnik, beválik a gondolatmenetem, de aztán lassan a bájital színe kezd megváltozni halvány fűzöldből világoskékre, ami határozottan nem tetszik nekem.
Kezdenék már pánikba esni, hogy most mi a fenét csináljak, hogy ne szúrjam el teljesen a dolgot, de aztán, mintha Perselus hangját hallanám a hátam mögött, ahogy azt mondja: önfegyelem, Mr. Granger, ne felejtse el! Csak elmosolyodom, nyugalmat erőltetek magamra, és szemügyre veszem a még hátralévő összetevőket, végiggondolva, hogy ezt a váratlan reakciót mivel fordíthatnám a saját javamra.
Végül arra jutok, hogy ha előre hozom az aprított cédrusfa kéreg adagolását, azzal semlegesíthetek néhány korai reakciót, és bár ezzel alapjaiban kell átrendeznem a recept hátralévő részét, nem igazán látok más megoldást.
Alaposan megizzadok a következő másfél órában, de végül sikerül visszaterelnem a csaknem elszúrt löttyöt a helyes medrébe, és az utolsó órában már az eredeti recept szerint befejezni a bájitalt.
Nem mondom, óriási megkönnyebbüléssel oltom el a tüzet az üstöm alatt, aztán csak várakozok, míg a hátralévő néhány ember is befejezi a munkát.
Amikor mindenki végez, a bizottságot vezető idős varázsló kiterel minket a teremből, még a lelkünkre köti, hogy együnk valamit, mert még a nap hátralévő része is hosszú lesz, aztán visszavonulnak a terembe, hogy értékeljék a munkánkat.

Ahogy végignézek a többieken, egyikük sem nyugodtabb, mint én. Mindegyik üveges szemekkel maga elé meredve próbálja végiggondolni, nem követett-e el valami hibát a munkája során. Na, olyan hülyeségeket, mint én tuti nem csináltak, csóválom meg a fejem, de végül arra jutok, hogy a bájital így vagy úgy, de jól sikerült, és ez a lényeg. Bár ha észrevették, tuti bele fognak kötni. Erre eszembe jut Alston figyelmeztetése, hogy jó lenne, ha nem változtatnám disznóvá az asztalukat, mire megint csak elmosolyodom. Lehet, hogy egy kicsit felbosszantanak majd a kérdések, de hát ők nem McGalagony, annyira nem fog elborulni az agyam, mint akkor.

Egy jó órával később a bizottság kisorjázik, majd két csapatra oszlanak, és két kisebb terembe vonulnak be, minket is elosztva két részre. Naná, hogy én abba a csoportba kerülök, amelyiket a bizottság vezetője is vizsgáztat. Nem is értem, hogy egy pillanatig is hogy reménykedhettem másban.
Ketten vannak előttem, amíg még rágom a körmömet, csak hogy alaposan pánikba essek, mikorra behívnak. Leülök a kijelölt helyemre, és várakozón nézek rájuk.
Az öreg varázsló tűnődve méreget egy darabig, aztán megszólal.
- Milyen hibát követett el a bájitalában, kisasszony?
- Nem hinném, hogy hiba az, amit elkövettem – sütöm le a szemem tűnődve.
- Nem követte a receptet.
- Valóban – ismerem be.
- Miért?
- Mert azt tanultam, hogy a recept nem szentírás – rázom meg a fejem. – Ha bebetonozottnak tekintünk minden receptet, soha nem jövünk rá új dolgokra.
- És ha ezzel elrontja a munkáját?
- Akkor kidobom, és kezdem elölről. De ha nem próbálom meg, akkor sosem tudom meg, lehet-e valamit jobban csinálni.
- Ez igaz. De az új ötletek kipróbálásánál sok mindent figyelembe kell venni – figyelmeztet az öreg.
- Így van.
- Ön most mit nem vett figyelembe?
- Talán azt – gondolkodom el alaposan -, hogy bár a visszafelé keveréssel a szarvasagancs gyorsabban oldódik, ugyanakkor a még nem kellően elvegyült tengeri moszattal korai reakcióba léphet.
- Pontosan. Alaposan felborította ezzel a sorrendet.
- Tudom – csóválom meg a fejem. – Alaposan bele is izzadtam, hogy talpra állítsam.
- Ennek ellenére megoldotta – csóválja meg a fejét ő is.
- Szerencsére – mosolyodom el halványan, és ezek után már visszatérünk a szakmai dolgokra.
Alaposan kifaggatnak arról, hogy mit tudok az általam készített bájital hatásairól, mellékhatásairól, arról, hogyan hat és miért, és egyenként az összetevőkről is. Mikor ebben kifulladtunk, feltűnik az öreg kezében egy kis fiola azzal a bájitallal, amivel sikerült Perselust is megmentenem.

- Adott már neki nevet? – sandít rám.
- Nem – nézek rá csodálkozva. – De nevezhetnék akár utolsó reménysugárnak is. Az volt.
- És segített? – néz rám kíváncsian.
- Szerencsére igen – mosolyodom el.
- Igazán szép munka. Honnan jött az ötlet?
- A Kék csillag esszenciából – emlékezek vissza. – Azon tűnődtem, hogy valóban kell-e számtalan ellenanyag a különböző mérgek semlegesítésére, vagy megoldható-e kevesebb összetevővel, ha azok hatását kiterjesztjük.
- Briliáns ötlet – bólogat. – Ismertetné a hatásmechanizmusát?
- Hogyne – bólintok rá, és ha már ennyire kíváncsi, kerekítek neki egy félórás kiselőadást a szárított polip működéséről, és az egyéb anyagokkal való kölcsönhatásáról. Úgy tűnik ezzel már elégedett, mert a vége fele már csak mosolyogva hallgat.
- Köszönjük, kisasszony – mondja végül. – Még egy dolgot áruljon el nekünk.
- Mi lenne az?
- Kitől tanult?
- A két legjobbtól - mosolyodom el.
- Vagyis?
- Perselus Piton professzor a mesterem – mondom, mire elismerés villan a szemében.
- Ő valóban az egyik legjobb. És… ha jól emlékszem, ő is szeret kísérletezni.
- Ez így van – nevetem el magam.
- És ki a másik?
- Alston Coward.
- Tudhattam volna – neveti el magát az öreg. – A jó öreg Alston… Piton professzorba is ő nevelte a kísérletező kedvet. Nos, kisasszony… valóban a két legjobb mesterrel hozta össze a sors. Becsülje meg őket.
- Ebben biztos lehet – biztosítom mosolyogva.
- Akkor már csak az van hátra, hogy gratuláljak a vizsgájához – áll fel nagy nehezen a kisöreg, mire én is felugrom, most már szívből mosolyogva odalépek hozzá, és megrázom a kezét.
- Köszönöm!
- Az ön érdeme, kisasszony! – hajt fejet az öreg. – További jó munkát kívánok! És adja át üdvözletemet Alstonnak!
- Feltétlenül – ígérem, és kisétálok a szobából, ahol átveszi a helyemet a következő delikvens.

Még bennem van a feszültség, ahogy kifele indulok az épületből, így az egyik lépcsőfordulóban leroskadok a lépcsőre, és próbálom felfogni, ami történt. Ugrálni szeretnék örömömben, de a hely nem alkalmas rá. Aztán egy pillanatra felrémlik előttem a kép, hogy Perselus mit reagálna, ha otthon kezdenék örömködni, de végül arra jutok, hogy csak nem lesz olyan drasztikus, így felkelek, kisétálok az épület elé, és hazahopponálok.