Én, mint bájitalmester? [Befejezett]

25 / 3

Ez a csók más, mint az eddigiek. Mindig éreztem a csókjában, hogy kíván, és hogy a megszokott akaraterejével türtőzteti magát, de most mintha ez a gát átszakadt volna benne. Érzem benne a tomboló vágyat, amiben csak megerősít az, ahogy magához húz. Határozott, szinte birtokló az ölelése, mintha soha nem akarna elengedni, de ez egyáltalán nem zavar. Sőt… ahogy elveszek a csókjában, bennem is lángra lobban a vágy. Végigsimogatja a hátam, amivel csak azt éri el, hogy még szorosabban simulok hozzá, a kezem a válláról a nyakára simul, hogy ha még lehetséges lenne, még közelebb húzzam magamhoz. 
Egy perccel később hirtelen elhúzódik tőlem. Kapkodva veszi a levegőt, ahogy én is, és ahogy felnézek rá, látom, hogy lehunyt szemmel próbálja visszanyerni az önuralmát. 
- Mi a baj? – kérdezem, ahogy óvatosan az arcára simul a kezem. 
- Attól tartok, nem leszek képes fékezni magam – mondja a vágytól rekedten. 
- Nem akarom, hogy bármit is fékezz! – biztosítom. 
- Nem lenne szabad megijesztenem…
- Hé, griffendéles vagyok, emlékszel? – ugratom, mert látom rajta, hogy komolyan aggódik. 
- De te… 
- Csss – fojtom bele a további aggodalmaskodást egy puszival. – Tudod, hogy bízom benned! Még akkor is, ha ez irracionális – teszem hozzá egy mosollyal, mikor tiltakozna. 
- A tűzzel játszol – figyelmeztet. 
- Talán ez is a célom. 
- Ahogy akarod – súgja, és szinte érzem, hogy hagyja, hogy áttörjön az a gát a lelkében, és egy újabb szenvedélyes csókkal lecsap az ajkamra. 
Egy perccel később már a falhoz préselve csókol tovább, és ahogy a keze is vándorútra indul a testemen, nekem elakad a lélegzetem. Főleg akkor, mikor felhúzza a hálóingem, és bekíváncsiskodik alá, és simogat, ahol csak ér. Nincs rajtam melltartó, így égetően forró tenyere akadálytalanul simul a mellemre, és beleremeg a lábam abba az érzésbe, amit kivált belőlem. Már ennyitől megőrülök, és csak némi elhaló nyöszörgésre telik az erőmből, ahogy a csókjával áttér a nyakamra és a vállamra. 
Egy perccel később megunja, hogy a hálóingem nyaka folyton az útjába áll, így megszabadít tőle. Egy pillanatra összeakad a tekintetünk. Látom a tomboló vágyat a szemében, de mégis, még ezen keresztül is érzi, hogy zavarban vagyok. Eddig magam sem voltam tudatában, de azt hiszem, kicsit szégyellős vagyok. Az arcomra simítja a tenyerét, és ezúttal némileg gyengédebben csókol, de egy perccel később újra elveszíti a fejét, ahogy én is. 
Nem sokkal később én is megunom, hogy csak ruhán keresztül érintsem, így vakon, egy forró csókba temetkezve kitapogatom a legfelső gombját. Kissé remeg a kezem, de azért nagy nehezen boldogulok vele. Aztán lassan tudatosodik bennem, hogy még rengeteg van belőle. Egy kissé elhúzódok tőle, hogy végignézzek rajta. 
- Pokolba ezzel a sok gombbal – mormogok, mire elneveti magát. Erre felkapom a fejem, hisz nagyon-nagyon ritkán látok tőle ilyet. Most azonban továbbra is mosolyogva végignéz az öltözékén. 
- Egyetértek – bólint rá végül. – Bár végtelenül izgató lenne, ha végiggombolná, kisasszony, de azt hiszem, most nem érünk rá ilyesmire – mondja, majd egy nonverbális, pálcanélküli varázslattal kigombolja az összes gombot, aztán várakozón néz rám. 
Érzem, hogy elpirulok, de végül összeszedve minden griffendéles bátorságomat lassan a ruhája alá csúsztatom a még mindig reszkető kezem, szétnyitom, lesimogatom a válláról, és nézem, ahogy a földre hullik. 
Ezúttal én vagyok az, aki a nyakába csókol, de ahogy a hajamba túr, érzem, nem sokáig fogja hagyni, hogy folytassam. Nem is tévedek, egy perccel később visszahúz egy mohó csókra, aztán végigcsókolja az arcom a fülemig. 
- Azt hiszem, kényelmesebb lenne, ha az ágyban folytatnánk – morogja a fülembe, és fel is kap a földről, mintha valami kis tollpihe lennék, és az ágyhoz lép velem, és letesz rá. 
Egy pillanatra tűnődve néz rám, de aztán kigombolja a nadrágját, és megszabadul tőle. Talán úgy gondolja, még mindig túlságosan remeg a kezem ahhoz, hogy megbirkózzak további gombokkal, de az is lehet, hogy csak egyszerűen egyenlőtlennek érzi az öltözékünk közti különbséget. Ettől megint zavarba jövök egy kicsit, de csak addig tart ez az érzés, míg el nem heveredik mellettem, és már csókol is újra. Az érintése, ahogy végigsiklik az egész testemen, száműz a fejemből minden gondolatot, nem marad más, csak a gyönyör, és a vágy, hogy még többet kapjak belőle. 
Végül elszakad az ajkamtól, a csókja égető ösvényt húz a nyakamon, és ahogy elér a mellemig, hangosan felnyögök a gyönyörtől. Ez a hang még tovább tüzeli benne a vágyat, ezt jól érzem. Kis ideig elidőzik itt, aztán tovább kalandozik a testemen. Igaza volt, valóban nem képes türtőztetni a mohó vágyat, amit hosszú-hosszú időn át féken tartott, szinte felfal, ahogy végigcsókolja a testemet. Néha visszatalál az ajkamhoz egy szenvedélyes csókra, hogy aztán egy másik irányba kalandozzon tovább. Közben persze a keze sem tétlenkedik, simogat, ahol csak ér. Néha úgy érzem, nem is vagyok képes annyi fele figyelni, ahány helyen kényeztet. Úgy érzem, hogy az agyamba nem fér el ennyi a gyönyörből. 
Időnként próbálom viszonozni mindazt a csodát, amit kapok tőle, de úgy tűnik, szilárdan elhatározta, hogy első alkalommal ő kényeztet engem, mert sosem hagyja, hogy sokáig tevékenykedjek.
Nem sokkal később megszabadít a bugyimtól is, és ahogy felfedezi a testem legérzékenyebb részét, már úgy érzem, hogy a mugli mennyországban járok. A kezem görcsösen markol az alattam lévő takaróba, és nehezen tudom elképzelni, hogy ezt a csodát még lehet fokozni, ő azonban bebizonyítja nekem, hogy igen. 
Végül azonban úgy tűnik, ő is a tűrőképessége határához ér. Még összekapar egy csipetnyit a józanságából, és megcirógatja az arcomat. 
- Hermione… tényleg szeretnéd?
- Igen – cirógatom meg az arcát, aztán visszahúzom magamhoz még egy szenvedélyes csókra. Érzem, hogy valóban az utolsó korlátok is átszakadtak benne, így alig-alig megszakítva a csókot elhelyezkedik, és lassan belém hatol. 
Egy pillanatra feszül csak meg a testem a másodpercnyi fájdalomtól, de a perzselő csókja máris feledteti velem ezt az érzést. Ahogy pedig lassan mozogni kezd bennem, megtapasztalom, hogy még az előbbi csodát is lehet többszörösére fokozni. Magamhoz ölelem, de már nem is vagyok magamnál annyira, hogy tudjam, mit csinálok, csak az érzéseimre vagyok képes figyelni. Hullámokban borít el a kéj, és Perselus elhaló nyögéseiből érzem, hogy ő sincs ezzel másként. Nem sokkal később mindent elsöprő robbanásként borít el a gyönyör, és eljutok a csúcsra. Perselus megfeszülő testéből tudom, hogy néhány másodperccel később ő is követ a felhők fölé, és ahogy elcsitulnak bennünk a gyönyör hullámai, kimerülten a vállamra borul. 
Együtt küzdünk az éltető levegőért, és csak amikor valamelyest sikerrel járunk gördül le rólam, és heveredik el mellettem. 

Egy kis idővel később aztán megérzem, hogy kissé feszültté válik mellettem. Nem vészes, de azért megváltozik a hangulata, és én ezt tökéletesen érzem. 
- Mi a baj? – cirógatom meg az arcát. 
- Nem lett volna szabad ilyen durvának lennem veled – húzza el a száját. 
- Durva? – csodálkozom el. – Én ilyesmire nem emlékszem.
- Nem? – kérdez vissza felvonva az egyik szemöldökét, és az ujjával megcirógatja a hasamat. Ahogy odanézek, látok egy apró piros foltocskát, holnapra biztosan nyoma marad egy szenvedélyesebb harapásnak. Én azonban csak elmosolyodom. 
- Rajtad is lesz majd néhány ilyen, ha legközelebb hagyod, hogy egy kicsit érvényesüljek – ugratom. 
- Valóban? – néz rám egy halvány mosollyal. 
- Biztos lehet benne, professzor úr – nyugtatom meg. 
- Állok elébe, Ms. Granger. Bár, ami az érvényesülést illeti…
- Irányító típus vagy, igaz? – nevetem el magam. – Ebben is. 
- Valóban. De… ez most nem erről szól. 
- Tudom – fogom meg a kezét. – Majd szelídül benned ez a birtoklási vágy, ha végre elhiszed, hogy igazán a tiéd vagyok. 
- És ha mégsem? – sandít rám. 
- Hm… - teszek úgy, mint aki elgondolkodik. – Tulajdonképpen végtelenül… izgató… a szenvedélyed – mondom, de érzem, hogy paprikavörössé válok a saját szavaimtól. Erre ő halványan elmosolyodik. 
- Akkor jó. De lenne még valami… - néz rám óvatosan. 
- Éspedig?
- Szeretném… ha ezt meginnád – hív magához egy halványkék bájitalt tartalmazó üvegcsét az éjjeliszekrénye fiókjából. Ahogy megismerem, megint zavarba jövök, de azért átveszem tőle. Kis ideig még forgatom az ujjaim között, de végül kihúzom a dugót az üvegcséből, és felhajtom a tartalmát. 
- Te készültél erre – sandítok rá. 
- Nem – rázza meg a fejét. – Teljesen spontán volt. De ez a bájital… jó ideje a kezem ügyében van. Régóta nem voltam biztos benne, hogy képes leszek ellenállni neked. 
- Mióta is?
- Egészen pontosan attól a naptól kezdve, hogy kikerültem a gyengélkedőről.
- Szóval már a kastélyban is?
- Igen. 
- Vagyis… csak egy kicsit rámenősebbnek kellett volna lennem?
- Nem szeretném, hogy rámenősebb legyél – mondja egy kicsit szigorúan. – És ha megtettük volna, valószínűleg sokkal korábban repültünk volna a kastélyból. 
- Ez igaz – látom be, miközben elfojtok egy ásítást. 
- Ideje aludni, kisasszony.
- Igen, professzor úr – mosolygok rá, mire elheveredünk, a vállára hajtom a fejem, ő pedig szorosan átölel. 
- Boldog karácsonyt – súgom még a fülébe, mire egy pillanatra még jobban magához szorít. 
- Neked is – mondja, majd ad egy puszit a homlokomra. 
Még bennem rezeg az előbbi csoda, így végül boldogan, egy halvány mosollyal az arcomon alszom el.