Meg tudsz szerezni?

Ötvenegyedik fejezet

Jungkook

-Az elején nagyon jófej volt velem Jungkookie, simán elérte, hogy beleszeressek. - motyogja Jimin a bőrömbe. Az exéről beszél nekem, megint magától! - Sokszor bókolt és pontosan tudta, milyen hatással van rám, hogy mindig is tetszett nekem. Nem akartuk, hogy tudjatok rólunk, ezért nem vitt el soha sehova. Persze így visszanézve tudom, hogy nem emiatt volt, de akkor hittem neki. - nevet fel hitetlenül.

Én még mindig sokkosan hallgatom őt, hiszen látni nem látom az arcát, olyan szorosan simul a nyakamhoz. Megszólalni sem merek, nehogy meggondolja magát és ne mondjon semmit.

- Mindig náluk voltunk és már aznap mikor összejöttünk, leszopatta magát, aztán körülbelül egy hétre rá, már lefeküdtem vele. Nagyon fájt, de kibírtam. Nem volt valami figyelmes és utána rosszul éreztem magam, de szerettem őt, vagyis azt hittem, hogy szeretem, ezért nem mondtam neki semmit, nehogy megbántsam. - nem látom az arcát, de a hangja fájdalmasan cseng és ez a szívemet szakítja szét.

-Aztán minden megváltozott. Nem beszélgetett velem csak állandóan kefélni akart és ha én véletlenül nem akartam, mérges lett. Megnyíltam neki, sokmindent elmondtam arról, néha milyen bizonytalan vagyok és mennyire félek attól, hogy egyedül maradok, így tudta mit kell mondania, mivel tud elnyomni és ártani nekem. Mindig azt mondogatta, hogy én csak baszni vagyok jó. Csak arra, hogy kielégítsek másokat, mert habár a testem tíz pontos, elviselhetetlen a személyiségem. Érzéketlen vagyok és soha senki nem lesz képes szeretni engem rajta kívül. Még akkor is bizonygatta nekem, hogy szerelmes belém. - szipog egyet, én pedig látni akarom az arcát, ezért megpróbálom magam felé fordítani, de nem engedi. - Ne, kérlek! Ha látlak, nem tudom elmondani!

-Jimin, ki volt az? Mondd el! - kérlelem látatlanban. Tudnom kell, mert megőrülök ha nem mondja el és nem verhetem ki azonnal a szart is abból a nyomorékból.

-Az mindegy Jungkookie!

-Már hogy lenne mindegy? Kérlek, mondd el ki volt az?! - kérlelem tovább kicsit hevesebben.

-Majd... Majd egyszer elmondom, ígérem! - motyogja, aztán még erősebben szorít engem, ami kissé kellemetlen, de ha ez segít neki, hogy könnyebben megnyíljon, felőlem ketté is törhet.

-Jó, egyenlőre beérem ennyivel. -sóhajtok megadóan. - Elmondod a többit is? - kérdezem bizakodva és lassan simogatni, cirógatni kezdem a hátát, mert azt tudom, mennyire szereti.

-...Többször kényszerített hülye helyzetekbe és sokszor megalázott akkor is, mikor mások is voltak a közelünkben. Úgy hívott, hogy a "kisribanc" vagy "kiskurva" és mikor közöltem vele, hogy ezt fejezze be, mert utálom és degradáló, kinevetett és azt mondta, hogy ez csak vicc és ne vegyem komolyan. - mondja és egyre keserűbb a hangja. Hirtelen válik el tőlem és fedi fel az arcát, amin tisztán látszik, mennyire megviselik az emlékek is. - De hogy ne vegyem komolyan Jungkookie? A haverjai előtt nevezett így, az a férfi, akit szerettem és aki elhitette velem, hogy ő is szeret. A haverjai meg csak nevettek rajtam, sőt, már ők is így emlegettek. - csak egy pillanatra néz egyenesen a szemeimbe, nekem pedig a szívem egy hatalmas reccsenéssel hasad ketté, hogy megint így kell látnom őt, mint akkor, ott a lépcsőjükön, habár most nem sír. Ha ezt tudtam volna, ha elmondja, talán segíthettem volna neki!

-Egyszer annyira összevesztünk emiatt, hogy megütött... - suttogja maga elé. Megfeszül a testem és olyan harag önt el, amit még esküszöm soha életemben nem éreztem. Megölöm azt a srácot, csak tudjam meg ki volt az!

-Mit csinált? - adok hangot mérgemnek.

-Jól hallottad Kook... Akkor tudatosult bennem igazán mi is történik velem, hogy ez egy kibaszottul ártalmas kapcsolat és Hobi is mondta, hogy hagyjam ott.