Meg tudsz szerezni?

Ötvennegyedik fejezet

Jimin

Jungkookot nézem, ahogy még mindig mélyen alszik mellettem az ágyban. Egész éjjel dugtunk, a szoba minden egyes pontján és nem mondom azt, hogy nem viselte meg egy kicsit a testem, mert eléggé fáj a derekam és lehet, hogy most egy pár napig nem fogom annyira kívánni a szexet, bár nem is valószínű, hogy lenne alkalmunk újra kefélni.

Eszembe jut a tegnapi nap, főleg, mikor elmeséltem Kooknak a múltam. Azt hittem ki kel majd magából vagy elhord mindennek, vagy tudom is én, de nem. Jungkook nagyon jól fogadta és nem is faggatózott, hogy ki volt az a farok, aki így elbánt velem. Egészen megnyugtatott és habár nem gondoltam, hogy egy síró szerencsétlenség leszek, mégis azt hittem, ki fogok borulni, amitől rohadtul féltem, viszont az, hogy ott volt velem, szinte teljesen feloldott és hiába feszengtem, nem omlottam össze egyáltalán. Az a nyomorék nem is éri meg.

Aztán ott a parton, mikor a gyűrűt kaptam tőle... Megfordult a fejemben, hogy nem fogadom el tőle, de szükségem van erre az apró faékszerre, mert emlékeztetni fog a tökéletes napra, amit vele töltöttem el. Eszembe juttatja majd, mennyire is igényelem Jungkook jelenlétét az életemben és nem akarom elveszíteni valami hülyeségem miatt.

A sebhely az arcán, amit én okoztam, szintén eszembe juttatta, hogy folyton csak bántanám őt. Én nem akarom bántani. Csak még egyszer utoljára. Ha hazamegyünk, véget vetek ennek a dolognak köztünk és megkérem, hogy legyünk újra csak barátok. Biztosan belemegy majd, így kereshet magának valakit, aki iránt azt érezhetné, ahogy tegnap mondta, aki megérdemli őt és aki tudja majd értékelni. Én képtelen vagyok rá. Rettegek attól, hogy újra megaláznak és elzavarnak. Ha pedig Jungkook tenné ezt velem, talán sosem tudnám feldolgozni. Túl fontos nekem ahhoz, hogy elveszítsem őt.

-Történt valami? - motyogja a fiú, mikor felnyitja szemeit és rám néz. - Olyan világfájdalmas fejet vágsz!

-Még jó, tisztára rongyosra keféltél! - jegyzem meg, de szám sarkába megbújik egy pici mosoly.

-Fáj valamid? - ül fel és aggodalmasan vizslatja a testem minden porcikáját végig. Meg is akad a szeme a derekamon lévő egyik kék folton, amit bizony ő okozott a hevességével, de nem bánom. Élveztem minden egyes percet. - Basszus Jimin, ne haragudj! - pislog rám bocsánatkérő szemekkel.

-Semmi baj Jungkookie! - mosolyodom el. - Nem fáj! - annyira, teszem hozzá magamban, mert azért sajog néhol a testem.

-Teljesen megvadítottál és...

-Szóval az én hibám? - kérdezem felháborodva, mégis incselkedve.

-A tiéd is! - bólint rá.

-Persze! - horkantok fel, de nem veszem komolyan. - Arról viszont nem tehetek, hogy olyan vagy, mint egy vadkan, ami megy neki mindennek!

-Vadkan? - teszi kezét a mellkasára, hogy előadja a hattyú halálát sértődöttségében. - Kinyalhatod! - fordítja el fejét durcásan.

-Már meg volt Jungkookie! Találj ki mást! - kuncogom a fülébe, ő pedig látszólag picit zavarba jön. - Ja, és csak, hogy tudd, meg volt már a "szopj le" és a "kapd be" is! - számolom ujjaimon, amit büszkén felé is mutatok.

-Akkor... - töpreng el és szinte látom, ahogy a fogaskerekek forognak abban a helyes kis kobakjában. - Kapd be a nyelvem!

-Technikailag az is meg volt már! - nevetem el magam, de ő csak a tarkómra fog és közelebb ránt magához.

-Csak fogd be. - suttogja, majd azonnal rámar ajkaimra.

Eldönt az ágyon és elmélyíti a csókunkat is, de nem megy ettől tovább, aminek nagyon is örülök. Szüksége van a testemnek egy kis regenerálódásra. Egész meghitten fekszünk az ágyon, én alatta, ő felettem és nem is akarom megszakítani ezt a pillanatot. A mellkasomban lévő kütyü megbolondul, a gyomromat belülről csikizik azok a hülye pillangók és a lélegzetem is felgyorsul. Nincs időm elmerengeni rajta, ez pontosan miért is lehet, mert Jungkook elválik ajkaimtól és letér a nyakamra, de csak ismét óvatos puszikat nyom felhevült bőrőmre, mert akármennyire is intézett el engem az éjjel, ismét képes felizgatni.

-Szeretlek. - hallom meg halk hangját, amitől bennem reked a levegő és szinte kővé dermedek. Hogy mi az ótvaras faszom van?

-Mit mondtál? - suttogom és valamiféle félelem kúszik fel a testemen, mely rátelepedik a mellkasomra. Ugye nem?

-Mit mondtam? - emeli fel zavarodottan a fejét.

-Jungkook... Mondd, hogy nem! - pislogok rá reménykedve, hogy csak rosszul hallottam. Kérlek mondd, hogy nem igaz! Arckifejezése megváltozik, ahogy végigpásztázza arcomat és hasonlóan rémülten kerekednek el szemei.

-Kimondtam? - suttogja, de szerintem csak magának.

-Akkor igaz? Szeretsz engem Jungkook? - vonom kérdőre, mire lemászik rólam és az ágy szélére ül, majd tenyereibe temeti arcát. Oda kúszok hozzá és mellé telepedek.

-Én... - hatalmas levegőt vesz, majd kifújja azt és magabiztosan fordul felém, majd mélyen a szemeimbe néz. - Igen, szeretlek téged Jimin. Szerelmes vagyok beléd!

-D-de miért? - hökkenek meg. - Nem, tuti viccelsz! - nevetek fel erőltetetten. Ez egy rémálom és alig várom, hogy felébredjek belőle.

-Nem viccelek Jimin. Teljesen komolyan mondom, hogy szeretlek!

-Megtennéd, hogy nem ismételgeted? - pattanok fel őrült módon mellőle és fel-alá járkálok a szobában. Igen, véget akartam vetni a köztünk lévő kapcsolatnak, de nem így, nem itt és nem most! Nem vagyok még kész arra, hogy elengedjem, nem mert...

-Miért? Ez az igazság Jimin! Szeretlek téged és tudom, hogy te is így érzel irántam! - áll fel ő is, majd elállja az utamat.

-Csak barátként gondolok rád Jungkook! - rázom meg a fejemet és igyekszem a leghatározottabbnak hangzani, ami valaha voltam.

-Nem hiszek neked! - mondja és közelebb lép, de én hátrálok.

-Én is komoly vagyok Jungkook. Nem vagyok szerelmes beléd, csak egy jó barátnak tartalak és nem akarlak elveszíteni téged! - jelentem ki. - Cs-csak legyünk újra sima barátok...

-Szakítasz velem? - kérdezi a fekete hajú és nem tudom nem észrevenni mennyire megtörten is hangzik, de most kell megtennem. A sors is így akarta, különben nem szólja el magát.

-Nem is járunk Jungkook! Mi sosem jártunk! Ez nem egy kapcsolat közöttünk, mi csak dugunk! - mutatok rá a megállapodásunkra.

-Akkor próbáljuk meg Jimin!

-Nem működne! - rázom meg a fejem. Úgyis elcseszném és akkor örökre elveszíteném. Na meg, nem is akarok kapcsolatot és azt, hogy valaki mástól függjek. Nekem megfelelnek az alkalmi szexpartnereim. Igen, tökéletes volt nekem Jungkook előtt, hisz megint elbizonytalanodtam csak és ezt az énem akartam hátra hagyni.

-Honnan tudod? - halkul el és szinte suttogva kérdezi. Már most bántom őt. Túl messzire mentem és félek már késő helyrehozni.

-Csak tudom. Mi mások vagyunk Jungkook. Te olyasvalakivel akarsz lenni, aki viszonozni tudja neked azt a sok csodás dolgot, amit mondasz és teszel, de én nem ilyen vagyok! Hisz még te mondtad, hogy mindig elrontom a pillanatot és nem is értékelem a romantikát, te viszont igen és nincs is ezzel semmi baj, de nem én vagyok melléd a megfelelő ember. - mondom neki és magamnak is, mert mindkettőnknek szüksége van arra, hogy meggyőződjön erről. Legszívesebben elbőgném magam, főleg, mikor vörös szemeit rám emeli, de erősnek kell maradnom, hisz ezen múlik minden.

-Jimin... - kezdi, de nem is hallgatom meg, hanem gyorsan szedelőzködni kezdek és öltözni, hogy minél hamarabb lelépjek innen.

-Egy óra múlva indul a kompunk. Addigra készüljünk el és menjünk vissza a többiekhez. - közlöm vele ridegen, majd elhagyom a szobát, hogy ha nem muszáj, ne legyek vele egy légtérben. Nem tudok most normálisan beszélni vele, annyi minden kavarog bennem, azonban a legzavaróbb mégis ez az iszonyatos fájdalom, ami a szívemet facsargatja. Sosem éreztem még ilyet, még mikor dobtak sem és nem is akarok többet. Tudtam, hogy egy kapcsolat csak fájdalommal jár.

Egy kis meglepi a gyereknapra! Mondjuk az más tészta, hogy nem a legjobb... 😅

Köszönöm, hogy elolvastad!🖤