Meg tudsz szerezni?

Hetvennegyedik fejezet

Jimin

Megrázom a fejemet picit, mivel számomra nem éppen értelmes gondolatok rohamoznak meg, amiktől kiszolgáltatottá válnék, azt pedig nem akarom. Még egyszer nem, hisz abból is mi lett, hogy anno beleszerettem valakibe. Nem akarom megint ezt a hibát.

Hazaérve annyira rám tör a fáradtság, hogy a szobámba megyek és Cookyt magamhoz szorítva az ágyamra heveredek. Az egészen eddig görcsben álló gyomrom, mintha engedne a szorításból és testem valamivel könnyebb lesz, mikor a feszültség egy része távozik.

-Bejöhetek? - nyit be Jungkook az ajtómon pár kopogás után. Bólintok egyet. - Hoztam jeget a kezedre! - lebegteti meg a konyharuhába csomagolt kockákat. Azt hittem beszélni akar, számon kérni vagy akármi, de csak a kezemre szorítja a jeget, amitől felszisszenek, majd szorosan mögém fekszik, mint aki olvas a gondolataimban és tudja, mit akarok. Karjait pontosan úgy fonja körém, ahogy azt elképzeltem. Mély levegőt veszek, majd lassan kifújom azt, belesimulok az ölelésébe, így elölről Cooky véd, hátulról pedig Kook.

Elpilledek. A biztonság, ami körül vesz, arra sarkall, aludjak. Fáradt is vagyok. A hasam hangosan megkordul, ami betölti a szoba csendjét és ekkor tudatosul bennem, hogy ma még szinte nem is ettem. Jungkook ficeregni kezd mögöttem, aztán hanyatt fektet és bal könyökére helyezve a súlyát, felém magasodik.

-Éhes vagy? - kérdezi suttogva, mintha egy őzikéhez beszélne, akit nem akar elijeszteni.

-Nem.

-Akkor miért korog ilyen eszeveszettül a hasad? Hm? - mosolyodik el, mert a gyomrom újra elárul engem és nagyobbat is korog, mint az előbb. - Csinálok egy szendvicset és megeszed, oké? - kérdezi, de meg sem várja a válaszom, miszerint nem ételre van szükségem, felpattan mögülem és kisiet a szobámból.

Úgy ahogy vagyok, hanyatt fekve sóhajtok fel és gondolkodok el az utóbbi időben történtekről. Nem akarom, hogy Jungkook is egy büdös ribancnak tartson, amiért rámásztam a minap. Tudnia kellene az igazságot, akkor talán jobb véleménnyel lenne rólam. Nem akarom elveszíteni őt.

-Tessék. - adja kezembe a tányért, mikor visszaér, amin egy hatalmas szendvics van.

-Mi a...? Ezt nem bírom megenni! - rázom azonnal a fejem. Akkora, mint egy óriás műfasz, aminek gondolatára már inkább összefut a nyál a számban...

-Dehogynem!

-Kook, napok óta nem ettem, a gyomrom akkora, mint egy gyűszű...

-Nem ettél? - kérdezi meglepve. - Miért nem ettél? - von kérdőre rosszalva.

-Csak... nem volt étvágyam. - motyogom és itt lenne a tökéletes alkalom, hogy bevalljam az igazat a Shownuval történtekről, viszont mi van ha félre érti? Úgy döntök inkább nem mondom el, hanem felemelem a szendvicset és nagyot harapok belőle. A felét bírom csak megenni, mivel Kook végig figyel és most sincs sok étvágyam. Mikor befejezem, az íróasztalomra teszem a tányérom és visszaülök Jungkook mellé az ágyra.

-Jobban vagy? - simít arcomra, ismét bólintok egyet. A jeget elveszi tőlem, hisz a nagyja már elolvadt és az öklöm sem sajog annyira, lerakja az éjjeli szekrényemre. - Nagyon büszke vagyok ám rád! Olyan ügyes voltál! - suttogja közelebb hajolva, amitől egész testem megremeg és szemeim is lecsukódnak. Egyre erősödik bennem egy érzés. A szívem hevesen csapkodja bordáim, lélegzetem felgyorsul és egy pillanatra elfeledkezem ígéretemről, amit magamnak tettem.

-Jungkook... - suttogom, de ő nem válaszol, helyette valami pittyenés hallatszik. Felnyitom a pilláimat, a fekete hajúra irányítom figyelmem, aki a telefonja képernyőjére mered. - Valami baj van?