Meg tudsz szerezni?

Nyolcvanharmadik fejezet

Jimin

Felszusszantok és felnyitom pilláimat, hogy kómásan járassam végig szemeim az üres szobámon. Egyedül fekszem az ágyon, Jungkook sehol nincs. Lenézek az ágyam mellé. A táskája is eltűnt. Kicsit elgondolkodom azon, hogy álmodtam-e az egészet és nem is jött velem haza, de túl valóságos volt. A rajtam lévő plédet sem én vettem elő a szekrényemből, ebben teljesen biztos vagyok, mivel egyáltalán nem emlékszem rá.

Akkor miért nincs itt? Hova lett?

Hátamra fordulok az ágyon és kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat, közben nagyot ásítva. Eszembe jut mit művelt ma reggel velem az az álnok seggfej. Rendesen beparáztatott azzal, hogy Busanba költözik és itthagy engem. Megijedtem, mert épphogy bevallottam magamnak, szerelmes vagyok belé, el is menne és ő is elhagyna. Azt gondoltam, ki kellene mondanom, hogy szeretem, bevallani mindent, de nem vagyok kész rá és nem is ment. Aztán felidegesített. Ha annyira menni akar, menjen. Nem fogok könyörögni neki azért, hogy maradjon! Nem tartozik nekem semmivel és valahogy majdcsak túllennék rajta, mégha bele is pusztulnék, de csak szórakozott velem és ezt nem hagyhatom annyiban. Valahogy vissza kell neki adnom a kis tréfáját!

Nyílik a szobaajtóm és Jungkook lép be halkan rajta. Táskája a kezében van. Már besötétedett, ezért ha kintről jön be, a szeme a világoshoz van szokva, idebent pedig korom sötét lehet neki. Bele is rúg az íróasztalom előtti székbe, mire hangosan feljajdul és felemeli lábát, hogy megtapogassa sajgó lábujjait. Elkuncogom magam bénaságán.

-Fel is keltél? - kérdezi Kook, ahogy meglátja rötyögő valómat.

-Nem, még alszom! - incselkedek vele. Ő továbbra is a lábát fájlalja, én még mindig jól szórakozom rajta.

-Ne nevess már, te szemét! - veti rám magát és csiklandozni kezdi az oldalamat. Szabályosan felvisítok, amint megtalálja a gyenge pontomat.

-Elég, Kook! - kiabálom elfulladó hangon. - Elég!

-Abbahagyod a kárörvendést? - bökdösi meg újra oldalam.

-Igen! Igen! - rikoltozom.

Elveszi a kezeit rólam és mellém heveredik. Kifulladva bámulom a plafont. Olyan különös, hogy Jungkook és én ilyen kapcsolatba kerültünk... Sosem gondoltam volna, hogy egyszer összejövünk egymással. Mindig Chan haverjaként gondoltam rá, egy második bátyként és semmi több, ő sem mutatott érdeklődést felém soha.

-Mikor jöttél rá, hogy szeretsz engem? - kérdezem meg végül. Nem lehetett olyan régen, maximum pár hete.

-Körülbelül négy éve - mondja.

-Hagyjál már, nem veszem be megint a hülyeséged! - horkantok fel. Még hogy négy éve! Nem most jöttem le a falvédőről...

-Ez nem hülyeség Jimin, komolyan beszélek!

Törökülésbe ülök az ágyon, úgy, hogy jól lássam az arcát, ami tisztán kivehető még a félhomály ellenére is.

-Azt mondod négy éve szeretsz engem? - kérdezem csodálkozva.

-Azt - bólint, de végig a plafont bámulja.

-De sosem vettem észre! - ámulok el. Tényleg egyszer sem tűnt fel semmi, amiből arra következtettem volna, hogy Jungkook esetleg másképp gondol rám, mint a legjobb barátja öccsére. Ilyesmi még csak meg sem fordult a fejemben.

-Ahogy senki sem. Jó sokáig nem mondtam el senkinek - vonja meg a vállait, mintha semmiség lenne, pedig kurvára nem az.

-Nem tudom mit mondjak... - húzom össze szemöldökeim zavartan.