Meg tudsz szerezni?

Hetvenötödik fejezet

Jungkook

Jimin egyenesen tőlem kérdezi meg, hogy haza megyünk-e, amit nem igazán értek, de biztonságban akarom tudni, ezért bólintok és el is indulunk. Minél távolabb van attól a fasszopó Junsuh-tól, annál jobb. Szívesen kivertem volna a szart is belőle, de Chan, majd Jimin intézte el és szerintem ez igazából az ő ügyük volt, nos legalább is Jiminé. Ő volt itt az igazán sértett fél, én pedig kibaszottul büszke vagyok rá, hogy nem uralkodott el rajta a félelem vagy az ilyesmi szarok, amik meg szokták bénítani az embert, mikor valaki olyannal találkozik, aki megkeserítette az életét, de nem. Jimin erős, rohadt erős, és kézbe vette a saját ügyét. A legnagyobb bosszút ő állta Junsuh-n, hisz ezzel világossá tette, hogy nem engedi, hogy újra eltapossa őt. Ha én verem meg, az nem lett volna olyan hatásos, ráadásul azt hihette volna, Jiminnek szüksége van valakire, aki megvédi. Jiminnek viszont kurvára nincs szüksége senkire ilyen értelemben, azért én mégis meg fogom védeni, ha arra kerül a sor. Többé semmi baj nem érheti, persze, csak ha elfogad maga mellé.

Otthon Jimin azonnal a szobájába megy és bezárkózik, pedig most nem a legjobb ötlet egyedül lennie és a kezét is jegelni kellene. Chan ír Hobinak, amiben nagy vonalakban elmeséli mi a helyzet, a vörös pedig azonnal elindul otthonról. A hűtőhöz lépkedek és két adag jeget szedek ki annak mélyhűtőjéből, majd kettő konyharuhát is szerzek és betekerem a hideg kockákat velük. Chan felé nyújtom az egyiket, aki el is veszi tőlem.

-A másik Jiminé lesz? - bök fejével a kezemben maradt csomagra.

-Igen - bólintok és el is indulok a szőke szobája felé.

-Légy mellette Kook – hallom még Chanyeol halk hangját, mire megtorpanok egy pillanatra, de nem fordulok meg, nem mondok semmit neki. Bekopogok a szépség ajtaján és ki is nyitom azt.

-Bejöhetek? - kérdezem, mielőtt meglátnám Jiminie-t az ágyán feküdni a nagy nyuszi plüssel, melyet tőlem kapott. Ha nem tudnám, miért ilyen esetlen szegény, azt mondanám nagyon aranyos, de jelenleg inkább csak szívfacsaró látvány. - Hoztam jeget a kezedre! – lebegtetem meg a konyharuhába csomagolt kockákat. Elindulok felé és sérült bütykeire nyomom a jeget, mire felszisszen fájdalmában, de nem szólal meg. Csendben fekszem mögé és magamhoz ölelem. Nem a szavak embere és valószínűleg nem mondana igazat, ha megkérdezném, hogy van, ezért nem is erőltetem a beszédet. Csak jelzem neki, hogy én vele vagyok, itt vagyok mellette.

Teljesen ellazul a karjaim közt, miközben kissé felemelkedem, hogy lássam arcát. Egyre laposabbakat pislog. Visszafekszem mögé, viszont ekkor a hasa egy hatalmasat kordul, ezért újra felemelkedem, hátára fordítom és bal könyökömre támaszkodom, hogy felé tornyosuljak.

-Éhes vagy? – kérdezem suttogva.

-Nem. – vágja rá azonnal, azonban gyomra újra hangot ad az étel után való könyörgésének.

-Akkor miért korog ilyen eszeveszettül a hasad? Hm? – mosolyodom el. Még ezt is letagadná a kis tulok. - Csinálok egy szendvicset és megeszed, oké? – mászom ki mögüle, majd el is indulok vissza a konyhába, ahol Chan még mindig ott ül.

-Jól van? – kérdez azonnal öccse után.

-Ő Jimin. Ki tudhatja igazán, hogy érzi magát? Sosem mond semmit. – motyogom, miközben előszedek mindenfélét ahhoz, hogy egy hatalmas, laktató szendót dobjak neki össze.

-Pedig most igazán beszélhetne. Máskor olyan szájat tud nyitni, mikor meg nem kellene, kussol. Ha akkor elmondta volna, ha mondott volna valamit, minden más lenne! Ki tudja mit tett vele Junsuh, ha még Jimin is kibukott tőle? Miért nem mondott semmit? - kezd kibukni haverom, akinek azonnal a vállaira teszem kezeim és megmarkolom azokat, hogy magamra vonjam a figyelmét és kiszakítsam az önmarcangolásból.