Anabell Potter története

Part 12 - Elegáns Mardekáros

Mihelyst Harry visszaért a Griffendél toronyba mindenki egyszerre rontott rá. Senki se látta, hogy semmi kedve sincs a szórakozáshoz, és ahogy figyeltem azt sem hiszik el neki, hogy nem ő dobta be a nevét a Tűz Serlegébe. Lee előkanyarított egy Griffendéles zászlót és a hátára terítette, miközben fel sem figyelt arra, hogy Harry próbálja magáról leszedni. Az sem tűnt fel a többieknek, hogy semmi étvágya sincs, hiába próbálkoztak az étellel. Az este folyamán Fred és George pár üveg manóbort is előkerített, miközben Harryt folyamatosan elkapta valaki, amikor szökni próbált. Ami viszont felkeltette a figyelmemet, hogy Ron hamar lelépett a szórakozásról, sőt talán részt sem vett rajta. Aggódó arccal figyeltem Harryt és félteni kezdtem őt. Amikor elrángattam őt a többiektől és kikérdeztem őt, ugyanazt mondta, mint a többieknek: Nem én dobtam bele a nevemet!

Az este nagy részében nem is hittem neki, de amikor keserű arckifejezéssel vissza lekullogott a lépcsőről, és megragadta a kezemet, értetlenül mentem vele fel a fiúk körzetébe.

- Mi az? - kérdeztem.

- Ron nem hisz nekem. Bell esküszöm nem hazudok! Nem én voltam! - mondta kétségbeesetten.

- Ron... nem hisz neked? - lepődtem meg. Egy dologban biztos voltam: a legjobb barátjának sosem hazudna, vagyis elébb nekem is igazat mondott. Nem ő dobta be a nevét a Tűz Serlegébe.

Egy nagy levegőt véve sóhajtottam, majd az öcsém arcát tanulmányozva válaszoltam:

- Hiszek neked, Harry.

***

Az első próba Harrynek hamarább eljött, mint gondoltam volna. Amikor elmondta nekem, hogy Hagridnak hála kiderítette, hogy mi lesz az első feladat azt hittem leesek a székről. Nem akartam elhinni, hogy Dumbledore hagyja, hogy egy tizennégy éves fiú megküzdjön egy sárkánnyal. Az a tény sem érdekelt, hogy varázsszerződés kötelezi rá, hisz rossz volt belegondolnom, hogy az öcsémnek, és ezáltal nekem sincs egy nyugodt évünk sem.

Még utoljára sok sikert kívántam Harrynek és kiléptem a sátorból. Vettem egy mély levegőt, majd elindultam a lelátók felé, ahol Fred, George és Lee már foglaltak nekem helyet. Hermione és Ron is ott lesz a közelben, így tudunk majd beszélni, ha valami gond lenne.

Az emberek mellett sétálva lassan odaértem a nekem kijelölt helyre, majd kissé pánikolva helyet foglaltam Fred mellett.

- Hé, ne aggódj! Nem lesz baj - próbált nyugtatni, mire ránéztem. A tekintetemből minden félelmet és aggodalmat kitudott olvasni, így csak megrázta a fejét és megsimította a vállam.

Szinte nem is törődtem Fleurral, Cedric-kel és Viktorral, csak türelmetlenül vártam, hogy Harry kerüljön sorra és minél hamarább letudja a próbáját, lehetőleg sérülés nélkül. Nem szokásom tizenhárom éves korom óta a köröm rágás, de abban a pillanatban nem érdekelt az apró fogadalmam, és szinte csontig lerágtam a körmöm aggodalmamban.

Ekkor vettem észre, hogy nem messze tőlünk a tanárikar foglal helyet. Végig néztem rajtuk, látszólag ők is nagyon aggódtak, a szokottnál is jobban. Érthető volt, hisz egy tizennégy éves fiú készült éppen pályára lépni. Pitonnal egy percre találkozott a tekintetünk, bár az övéből semmit nem tudtam kiolvasni, mert közömbös maradt. A férfi biztosan kiváló okklumentor, csakúgy, mint Dumbledore.

Még utoljára ránéztem, majd egy aprót sóhajtva elfordultam tőle. Régen úgy éreztem, hogy valamilyen különleges kapocs lehet köztünk, hisz néha kivételezett velem a többi Griffendélessel ellentétben, ami miatt mindig különlegesnek éreztem magam, és ezért vele szemben igyekeztem a legilledelmesebb lenni az összes diák közül. Ez a kapocs júniusban megszakadt, amikor veszekedtünk, miután találkoztunk Siriussal. Bár még azóta sem tudom, hogy hogyan lehetséges, hogy mind a kettőnk patrónusa ugyanaz...