Anabell Potter története

Part 56 - Az első akció

A délutánomat azzal töltöttem, hogy elmentem futni és a konditeremben végeztem egy erősítő tornát. Amikor hazaértem igyekeztem elkerülni Dursley-éket, és helyette átismételtem a fontosabb varázslatokat, amikre lehet holnap szükségem lesz.

Csodálatos módon Petunia néni juttatott fel nekem a szobámba a vacsorából, amin igazán meglepődtem, mert általában magamat kell kiszolgálnom. Megköszöntem a fintorgó nőnek, majd megettem az ételt. Manapság próbáltam többet enni, hogy feltudjak építeni egy kevés izmot, és most volt az első nap, amikor alig ettem a sietés miatt.

Másnap reggel hatkor kiugrottam az ágyból, és minél gyorsabban igyekeztem elkészülni, hogy beérjek hétre a minisztériumba. Szerencsére minden úgy történt, ahogy én terveztem, így időben beértem Varázsbűn-üldözési Kommandó részlegére. Arra számítottam, hogy lesz egy külön irodájuk vagy esetleg nagyobb munkaterületük, mint ahogy az auror parancsnokságon, azonban nagyot tévedtem. Volt ott egy iroda igen, viszont a nagyobb területet egy kiképző helyiség foglalta el.

Lehetett ott kötélre mászni, futni, kúszni, ugrálni, voltak ott mozgó bábuk, amire különböző átkokkal, ártásokkal és rontásokkal lehetett támadni, és volt egy pódium szerűség, ahol párbajozni volt lehetőség.

Azt gondoltam, hogy a Reggeli Próféta felhívására jó páran összegyűlnek, azonban maximum tizenöten lehettünk, amiből biztos nem mindenki jut be.

- Nem is húzom tovább a szót. Az első pálya, amit itt láthattok – mutatott a hosszabb pályára, ami futással indult, majd felkellett mászni egy kb. két-három méteres magasságú falra, onnan kötéllel átugrani a másik falra, majd lemászni róla. Ezt követte egy kerítés, ami alatt átkellett mászni, majd egy bábu, amit bizonyára megkellett támadnunk. –, lesz az az első feladat. Van két percetek, hogy teljesítsétek. Általában ezt a pályát egy hétig szoktuk gyakorolni az újoncokkal, mielőtt élesbe menne, azonban a miniszter úr új szabályozása miatt – húzta gúnyos mosolyra a száját Robards – van egy esélyetek átjutni rajta. Ha nagyon megesik valakin a szívem, esetleg még egyszer... de ha nem juttok át, akkor útjaink el is válnak egymástól – mondta, majd előhúzta a pálcáját és a pálya végén álló bábura célzott, ami aztán felemelte a karját és a kezében lévő pálcából vörös fénycsóvák kezdtek záporozni össze-vissza.

Nyeltem egyet, miközben közelebb sétáltunk a pályához, és kissé idegesen néztem az auror parancsnokra.

- Egyenként kezdhetik. Gyerünk, Lewis, mire vár?! – emelte fel a hangját Robards, majd előhúzott egy stopperórát. A vörös hajú srác – aki talán idősebb volt nálam –, nyelt egyet, majd beállt a kezdésre, várva az aurorparancsnok újabb kiáltására. – Mehet! – kiáltott, majd lenyomta a stopperórát.

A fiú azonban – amikor a kötél segítségével átkellett lendülni a másik falra – elbukott. Már épphogy megállt a fal tetején, azonban elveszítette egyensúlyát és leesett. Bizonyára párnázó-bűbájjal volt ellátva a föld, mert a srác felkelt, mintha csak az ágyára dőlt volna le megpihenni.

- A viszontlátásra! Következő, Roberts! – a barnabőrű volt Hugrabugos fiú, akire emlékeztem a Roxfortból, előre lépett, majd vett egy mély levegőt. Az aurorparancsnok kiáltására aztán elindult, Lewis hibáját sikerült elkerülnie, azonban amikor a kerítés alatt átpróbált kúszni, beakadt a talárja, és egy piros fénycsóva eltalálta, amitől kővé dermedt.

- Finite! – sóhajtotta Robards, majd feloldódott a sóbálvány-átok Henry Robertsen. – Tőled is búcsúznunk kell. Következő! Potter, indulás! – összerezzentem a nevem hallatán, majd reszkető végtagokkal a pálya elé sétáltam. Vettem egy mély levegőt, majd lezártam az elmém. Nem kellettek a fölösleges rémisztő gondolatok, tiszta fejjel kellett átjutnom a pályán.