Anabell Potter története

Part 37 - Keringő

- A fiú Tudjátokki kígyójának a szemével lát dolgokat. Persze neki fogalma sincs, mit jelent ez, de ha Tudjátokki megszállta őt... *

A Szent Mungó igen érdekes helyen volt elrejtve a muglik elől. Egy régi kirakat babájához kellett Tonksnak beszélni, ami aztán biccentett egyet, és az üvegen keresztül betudtunk lépni a Szent Mungóba. Érdekes volt egy újabb varázsló helyet látni, még ha egy kórházról is volt szó.

Mr. Weasley az első emeleten volt elszállásolva, és bár ramatyul nézett ki, annak ellenére is mosolygott, és hálás volt Harrynek, akár csak Mrs. Weasley, hogy megmentette őt.

Egy idő után aztán kiküldtek minket, hogy Mr. Weasley társaságában egy gyors rendi megbeszélést tarthassanak, viszont ezúttal nem használtak páncélzó bűbájt, és az ikrek előszeretettel vették elő a telefülüket, amit aztán szétosztottak közöttünk.

Rémszem szavai megdöbbentettek, amíg az ikrek, Ron és Ginny szinte megrémültek a hallottaktól. Harry abban a pillanatban kirántotta a füléből a telefület, és se szó se beszéd elsétált. Ezután estig nem is beszéltünk, mert igyekezett minket kerülni.

- A fiú Tudjátokki kígyójának a szemével lát dolgokat. Persze neki fogalma sincs, mit jelent ez, de ha Tudjátokki megszállta őt... *

***

- Szia, Hermione! Örülök, hogy látlak! – sétáltam a havas hajú lányhoz, aki kipirultan elmosolyodva fogadta az ölelésem.

- Mi van Harryvel? – kérdezte, miközben levette a kesztyűjét.

- Hosszú sztori – sóhajtottam. – Mondjuk úgy, hogy hallott valamit a telefüllel, amit nem kellett volna...

- Ó – húzta el a száját.

- Biztos elmondja majd Ron. Viszont mielőtt még Harryhez felmennétek, ha nem bánjátok először én beszélnék vele – mosolyogtam rá. – Tegnap magára hagytam, viszont már ideje őt kirángatni a szobájából...

- Persze. Addig beszélgetek a többiekkel, aztán meg majd Ronnal felmegyünk a szobájába – simított végig a vállamon, majd elindult a nappali felé.

Egy nagy levegőt véve felsétáltam a lépcsőn, Harry és Ron közös szobája felé. Miután megálltam az ajtó előtt, felemeltem a kezem, és halkan bekopogtam rajta. Nem jött válasz, így két opció volt: Harry alszik, vagy Harry alvást színlel.

Benyitottam az ajtón, majd ránéztem Harryre, aki halkan szuszogott az oldalára feküdve. Szóval tényleg alszik.

- Harry... - ültem le mellé, miközben végig simítottam a vállán. Harry lassan felnyitotta a szemét, majd üres tekintettel rám meredt. – Kész a vacsora, Mrs. Weasley félre tesz neked, ha nincs kedved lejönni – Harry szótlanul biccentett, miközben lehunyta a szemét. – Beszélnünk kellene a történtekről – tettem hozzá, mire Harry szeme felpattant.

- Egy szörnyeteg vagyok – mondta, mire sóhajtottam egyet.

- Nem vagy az – mondtam.

- Honnan veszed? Nem hallottad, amit Mordon mondott? – nézett rám kétségbeesetten.

- Mordon paranoiás – forgattam a szemem unottan.

- De igaza lehet! – csattant fel azonnal. – El kell mennem.

- Mégis hová? – néztem rá értetlenül.

- Vissza a Privet Drive-ra – mondta olyan hangsúllyal, mintha ez lenne a legértelmesebb válasz.