Anabell Potter története

Part 78 - Merengő

- Finite.

Felhördülve, egy hirtelen mozdulattal ültem fel a puha ágyból. Gyorsan szedtem a levegőt, miközben a fejemet kapkodva néztem szét. Pánikoltam, de amikor megláttam, hogy Perselus áll mellettem – jobban mondva felettem –, én pedig látszólag a Fonó sori hálószobájában vagyok, valamilyen úton módon megnyugodtam. Nem, ő biztos nem bántana engem...

- Nyugalom, biztonságban vagy – szólalt meg mély hangján.

- Az ikrek – szóltam rekedten. – Ki kell szabadítanom az ikreket...

- Hívd ide Siport – értetlenül néztem fel a felettem álló Perselusra, aki megforgatta a szemeit. – Hívd ide Siport! Ő betud jutni a Malfoy kúriába és kitudja őket vinni. A hoppanálás gátlók nem hatnak a házimanókra – nyeltem egyet, majd megköszörültem a torkom.

- Sipor – szóltam a semmibe, azonban a házimanó két másodpercen belül egy pukkanás kíséretével megjelent.

- Gazdám – hajolt meg.

- Kérlek hoppanálj a Malfoy kúriába – kezdtem el lassan beszélni hozzá. – A tömlöcbe megtalálod az ikreket, Fred és George Weasley-t. Kérlek vidd el őket minden feltűnés nélkül az otthonukba, az Odúba. Megtennéd ezt nekem? – kérdeztem, szinte már könyörgően nézve rá.

- Természetesen, gazdám – hajolt meg ismét.

- Rendben. Ha sikerült, kérlek gyere vissza jelenteni nekem. Köszönöm, Sipor – még egy utolsó hajlással kísérve, eltűnt a házimanó, én pedig kissé feszengve dőltem vissza az ágyra. Öt perc sem telt bele, mikor Sipor ismét megjelent. – Na? – pattantam fel azonnal, miközben egy fintort vágtam a fájdalmaim miatt.

- A két véráruló már a házukban van – hajolt meg gúnyosan elhúzva szavait.

- Kérlek szépen ne hívd így őket – sóhajtottam megkönnyebbülten. – Hálás vagyok, Sipor. Jól vannak?

- Nincs komolyabb bajuk.

- Köszönöm, elmehetsz!

- Nincs mit, gazdám, nincs mit – búcsúzott el, majd eltűnt egy pukkanás kíséretében, én pedig nyögve egyet visszahanyatlottam az ágyra.

- Honnan tudtad, hogy a Malfoy kúriában vagyok? – kérdeztem fájdalmasan kinyújtva a karomat, amitől csak rosszabb lett.

- Draco értesített. – döbbenten fordultam Perselus felé, miközben vártam, hogy folytassa, azonban előtte még a szekrényéhez sétált, ahol tudtam, hogy a bájitalait tárolta. – Egyszer látott minket együtt, és kikövetkeztette, hogy bizonyára a megmentésedre sietnék, ha szólna nekem – sétált hozzám vissza, miközben három bájitalt nyújtott felém. – Ezeket idd meg!

- Miért akart Malfoy megmenteni? – vontam fel a szemöldököm, ahogy elvettem a három bájitalt és megvizsgáltam őket. Színéből és átlagából kikövetkeztettem, hogy az egyik izomlazító, a másik fájdalomcsillapító, a harmadik pedig erősítő főzet. Kidugaszoltam a két főzetet, majd két korttyal megittam mind a kettőt, és pár percen belül már is éreztem a javulást.

- Draco nem olyan borzasztó, mint ahogy te és az öcséd gondoljátok – szólt gúnyosan.

- Attól, hogy megmentett, még ugyanúgy egy mugli gyűlölő, arrogáns személy marad – néztem Perselusra unottan.

- Így nevelték őt, mást sem ismert egész életében – mondta, én pedig felkeltem az ágyról, majd témát váltottam, miközben fáradt tekintettel Perselusra néztem.

- Mit kérsz cserébe, amiért megmentettél? – kérdeztem, Perselus tekintetében pedig egy másodperc erejéig bánat csillant.

- Két dolgot is, kezdjük az egyszerűbbel – vette fel azonnal szokásos rideg stílusát, amit védekezésként alkalmazott mindig. – Az öcséd még mindig a Dean erdőben van? – kérdezte, nekem pedig párat pislognom kellett, hogy rájöjjek honnan is tudja ezt, azonban választ nem találtam a fejemben.