Anabell Potter története

Part 69 - Nyolc Potter

- Te sokkal gusztább vagy, mint Crak meg Monstro volt... úgy értem, emlékszel, a Monstro-ital olyan volt, mint a takony. *

- Persze, Hermione, értjük, hogy értetted.

- Nahát, egyformák vagyunk! *

- Szinte gondoltam, hogy ellövitek ezt a poént.

- Arthur és Fred... *

- Én George vagyok. Csak mert Harryk vagyunk, már meg se tud különböztetni minket? *

- Elnézést, George... *

- Csak vicceltem, tényleg Fred vagyok... *

- Elég a bohóckodásból! *

***

Mivel páratlanul jött ki a létszám, én voltam az a szerencsés, aki egyedül utazhatott seprűnyélen. Így is veszély fenyegetett, mert lehet pont azért támadnak majd engem a halálfalók, amiért egyedül vagyok, vagy mert azt hiszik, hogy ezzel próbáljuk kicselezni őket, és igazából én vagyok az igazi Harry.

Mr. Weasley Freddel, Mordon Mundungussal, Kingsley Hermionéval, Remus George-dzsal, Ron Tonksszal, Bill Fleur-rel és Harry Hagriddal utazott.

Amikor elhaladtam Sirius motorja mellett, amin Hagrid és Harry utazott, éreztem, hogy a szívembe mar a fájdalom, azonban igyekeztem nem foglalkozni ezzel az érzéssel. Az öcsém és mindenki más élete forgott kockán, nem engedhettem szabadjára az érzelmeimet. Elkezdtem hát okklumentálni, ami jól jön, ha harcba keverednénk, mert így tisztább fejjel tudok gondolkodni.

- Viszlát egy óra múlva az Odúban! Háromra felszállunk. Egy... kettő... három! * – ezek voltak Mordon utolsó szavai, mielőtt felszálltunk és elindultunk.

Nem is tellett sok időbe, még el sem hagytuk Londont, amikor már is körbevettek minket. Mindannyian megdöbbentünk, hisz szándékosan rossz információt terjesztettünk, és mégis kiderült az igazi időpont.

Nem volt idő gondolkodni, seprűnyélhez szorítva tartottam – az átváltozott férfias nagyobb kezemmel – a pálcám, de amikor megláttam, hogy legalább harminc csuklyás alak vesz minket körbe, elengedtem a pálcás kezemmel a seprűt.

Rikoltásokat hallottam minden irányból, a zöld fénycsóvák megszámlálhatatlan mennyisége cikázott a fejem felett és alattam. Gyors sebességgel repültem a többiek után, reménykedve abban, hogy jó irányba tartunk.

Pár centire a fejemtől elrepült egy zöld fénycsóva, a szívem pedig nagyot dobbant ahogy a halál lepergett a szemem elől. Abba az irányba fordultam, ahonnan érkezett a gyilkos átok, majd céloztam.

- Stupor! – kiáltottam, és boldogan nyögtem fel, amikor láttam, hogy zuhanni kezd a halálfaló. Azután pedig belém hasított a felismerés, hogy ezzel meg is öltem őt.

Az első ölésem...

- Stupor! Stupor! – kiáltottam az öcsém hangjával, majd nonverbálisan folytattam tovább a halálfalókat megcélozva.

Megkönnyebbülve néztem előre, ahol láttam, hogy Hagrid rákapcsol egy gyorsabb fokozatra, és kitörnek az öcsémmel a támadók közül, azonban így is két személy üldözőbe vette őket.

További zöld fénycsóvák repültek el mellettem, miközben a szemem már könnyezett a széltől. A látásomon az sem segített, hogy Harry szemüvege elcsúszott az orromon, amit alig volt időm megigazítani.

Confrigo! Capitulatus!

Hiába voltak a közelemben a Rend tagjai, mégsem tudtam kivenni, hogy pontosak kik ők. Akkor rémültem meg igazán, amikor a folyamatos támadások után körbe néztem, és nem láttam egy rendtagot sem, azonban négy halálfaló körülöttem repült.