Anabell Potter története

Part 75 - Sziklaszilárd pozíció

Óriási nagy hibát követtem el. Talán életemben az első ekkora hibát.

Úgy döntöttem, hogy meglátogatom Harryéket a Grimmauld téren, azonban mielőtt hoppanálhattam volna a minisztériumból, hogy egyenesen az öcsémhez menjek, összetalálkozott a tekintetem Runcornéval, ami azt eredményezte, hogy egy másodperc erejéig megijedtem. Nem okklumentáltam. Ez pedig pont elég volt ahhoz, hogy a Grimmauld téren ne az utolsó lépcsőfokra hoppanáljak, hanem az előtte lévőre, aminek a következménye az lett, hogy két halálfalóval is találkozott a tekintetem, akik kint őrködtek.

Mielőtt pálcát ránthattak volna, dehoppanáltam, és egyenesen a lakásomba mentem. Az asztalomhoz futva reszkető kézzel kotortam elő a füzetet a fiókból, majd összevissza betűkkel írni kezdtem.

Pár percen belül a Grimmauld téren lesznek értetek. Azonnal tűnjetek el, később mindent elmagyarázok! Sipornak mondjátok meg, ha kérdezek tőle valamit a Rendről, vagy valami olyanról, ami veszélyeztetné a holléteteket, miközben mellettem lesz egy auror, hazudjon!

Azzal be is csaptam a füzetet, zsebre vágtam, és hoppanáltam az egyik minisztériumi bejárathoz, ahol a lehető leggyorsabban betudtam jutni, és egyenesen a miniszterhez mentem.

Nem volt más választásom. Az én hibámból veszélybe sodortam Harry, Ron, Hermione és a saját életemet is. Nekik tudtam szólni, most magamat kell kihúznom a csávából, mielőtt a két halálfaló hamarább ideérne, és más szemszögből mondanák el a történteket. Mert ugyebár híres lett a nevem, így nem fér ahhoz kétség, hogy felismertek.

- Félre az utamból, Percy! – löktem oldalra a döbbent szemüveges fiút, aki előttem állt meg, próbálva kérdőre vonni engem, majd szó szerint beestem a miniszter irodájába, aki felvont szemöldökkel pillantott rám. – Miniszter úr! Lehetséges, hogy megtaláltam Harry Potter búvóhelyét! – lihegtem. Pius Thicknesse-t olyan váratlanul érte a kijelentésem, hogy miközben felpattant, az irodai széke neki ütközött a mögötte álló szekrénynek, amitől visszapattant, és a lábának neki ütközve végül vissza leült a székre.

- De hát... de hát ez csodálatos! – kapott a fejéhez, majd ismét felállt, ezúttal sikeresen. – Azonnal riasztanunk kell a halál... az aurorokat! – észrevettem a nyelvbotlást, azonban a szerepemet játszva úgy tettem, mintha nem tűnt volna fel. Thicknesse előkapott egy pergament, majd sebesen írni kezdett. Kettőt rákoppintott a pálcájával, majd a pergamenből papírrepülő lett, és gyors sebességgel elszállt, bizonyára le az aurorparancsnokságra. – Mégis hogy sikerült megtalálni őt? – nézett rám izgatottan a miniszter.

- Sirius Blacktől megörököltünk egy házat az öcsémmel, azonban nem tudtuk, hogy a jogos tulajdonosai mi vagyunk-e vagy Bellatrix Lestrange, mivel fennállt a veszélye, hogy egy olyan átok védi, ami szerint csak aranyvérű tulajdonosa lehet a háznak. Idáig nem mentünk oda, mert féltünk, hogy esetleg olyan embereket találunk ott, akikkel nem szívesen találkozunk... – nagyon erősen gondolkoztam azon, hogyan válogassam meg a következő szavaimat. – ...miután végeztem a mai munkámmal eszembe jutott, hogy ott senki sem kereste az öcsémet, mert vagy nem tudtak róla, vagy nem mertek odamenni. Nekem azonban nincs félnivalóm! – húztam ki magam magabiztosságot sugallva. – A Minisztérium megbecsült dolgozója vagyok, akit megvéd az intézmény, és magamat is kiváló aurornak tartom. A kötelességem az volt, hogy felkutassam a helyet, azonban... – köszörültem meg a torkom.

- Azonban? – tágult nagyra Thicknesse szeme.

- Nem tudtam privát intézkedéseket tenni, mivel rossz lépcsőfokra hoppanáltam, ezért két őr meglátott engem. Ők könnyedén azt hihették, hogy esetleg az öcsém támogatója vagyok, így nem mentem be a házba, hanem egyenesen ide hoppanáltam erősítést hívni! – néztem közömbös arccal a miniszterre, miközben minden gondolatot kizártam a fejemből. Bár ő úgysem tudna legilimenciát alkalmazni rajtam, hisz imperius átok hatása alatt áll... vagy talán igen?