Anabell Potter története

Part 27 - Rózsaszín pergamen

- Szép jó reggelt – sétáltam le a hálókörzetemből fontoskodóan, és egyből Harryre pillantottam, aki látszólag rám várt, mert Hermione és Ron sehol sem voltak. Viszont az ikrek is a bejáratként szolgáló portré mellett vártak rám. – Majd utánatok megyek, fiúk – mosolyogtam rájuk, mire Fred és George intettek egyet felénk, majd elindultak reggelizni. – Elvetted McGalagonytól az órarended? Nekem elég sűrű lesz, látszik, hogy évvégén a Ra...

- Tegnap este összevesztem Seamus-sel – kezdett bele a mesélésbe, félbeszakítva engem, mire egy nagyot sóhajtottam.

- Min? – kérdeztem, miközben elindultam, és félretettem a kérdéseimet.

- Az anyja olvassa a Reggeli Prófétát... ő pedig az anyja szavában hisz – válaszolta.

- Vagy úgy – morogtam. – Ne érdekeljen. Majd rájön.

- Tudom – szólt kissé még mindig dühösen. – Ron büntetőmunkával fenyegette, így befogta a száját. Dean szülei muglik, nem tudnak semmiről, Neville pedig... Neville hisz nekem a nagymamájával együtt – húzta őszinte mosolyra a száját, én pedig követtem a példáját.

- Neville rendes srác. Még ha régen cikiztétek is őt...

- Nem cikiztük! – fújtatott.

- De eléggé lekezelőek voltatok vele, amit nem tagadhatsz! – mondtam élesen. – Mindegy, a lényeg, hogy rendes gyerek. Mi lesz az első órád? Nekem átváltoztatástan – váltottam témát, miközben a nagyterem felé ballagtunk.

- Pitonnal bájitaltan, jóslástan Trelawney-val, utána SVK Umbridge-dzsal – mondta sötéten. – Erős kezdés.

- Nekem is McGalagony után Umbridge-dzsal lesz órám – húztam el a szám, majd visszatértem a bájitaltanhoz, amivel Harry kezd. - Számíts arra, hogy Piton a szokásosnál is szigorúbb lesz idén – szóltam.

- Mi? Miért? – fékezett le Harry, majd miután látta, hogy én nem álltam meg, utánam sietett.

- Azért, mert a Rendes Bűbájos Fokozat előtt állsz, hülye – horkantottam. – Ez az első nagy vizsgád az életedben. Biztos valami nehézzel fog kezdeni.

- Miért?! – nyögött fel Harry.

- Majd mesélj! – szóltam, miközben Harry egy frusztrált bólintás kíséretével elkanyarodott Hermionéhoz és Ronhoz, én pedig Fredhez és George-hoz. – Bocsi, srácok. Öcsémnek beszéde volt velem – nyúltam egy pirítósért.

- Láttad a hirdetőtáblát a klubhelyiségben? – kérdezte Fred, mire felvontam a szemöldököm a pirítósom vajazása közben.

- Nem, miért? – tettem le a pirítósomat, majd a hajamhoz hátra nyúlva egy gyors mozdulattal felcsatoltam, hogy ne lógjon az arcomba evés közben, és egy nagyot haraptam a kenyérszeletből.

- Tesztalanyokat keresünk. Kiraktunk róla egy plakátot – megálltam a rágásba George szavait hallva, és unottan meredtem felváltva a fiúkra.

- Nem viccelünk! – vágták rá egyszerre.

Lenézve a tányéromra szemügyre vettem a vajas-lekváros pirítósomat, majd nyugodtan töltöttem magamnak egy teát. Lassú mozdulattal felöntöttem egy kevés tejjel, majd az ajkaimhoz emelve kettőt kortyoltam belőle. Cuppantva egyet a számmal, felemeltem a tányérom mellett lévő szalvétát, majd megtöröltem a szám. Lassan felnéztem a fiúkra, akik türelmetlenül várták, hogy mit fogok szólni, majd beszélni kezdtem.

- Nem tudom feltűnt-e, de már nem csak szimplán prefektus, de iskolaelső is lettem – mondtam nyugodt hangon.

- Igen, tudjuk – felelte értetlenül Fred. A szememet forgatva megdörzsöltem a homlokom, majd újabb kortyot ittam a teámból.