Anabell Potter története

Part 47 - ''Jobb, ha nem tudod''

Éjszaka alig bírtam aludni, hisz nem elég, hogy majdnem az egész estémet végig sírtam, amiatt, mert az ikrek elmentek, de lehetetlenség lett volna pihenni, hisz a Griffendélesek bulit csaptak Fred és George tiszteletére. Ezúttal én nem vettem rajta részt, csupán néha lementem nekik szólni, hogyha nem akarják, hogy Umbridge tudomást szerezzen a buliról, halkabban legyenek.

Harry beszámolt a beszélgetéséről Siriussal és Remussal. Kissé irigykedtem, hogy keresztapámmal nem tudtam beszélni, azonban nem is bántam, hisz jó balhéban vehettem részt az ikrekkel, így utoljára. Harry elmondta, hogy később benőtt apának a feje lágya és már nem csinált hasonló dolgokat nyilvánosan Perselussal. Azonban ahányszor alkalom adódott rá, ő és Perselus mindig megátkozták egymást, de már közönség nélkül.

Sirius szégyellte az incidenst, amit apa amiatt csinált, mert ő unatkozott és Remus is, aki nem szólt rájuk.

Ezután megemlítette Harry, hogy Perselus nem tart többé neki okklumencia órát, és ezután a keresztapáink felháborodtak. Sirius beszélni akart Perselussal, azonban Remus lebeszélte róla, és helyette ő megy. Harrynek megkellett esküdnie arra, hogy ő is beszél Perselussal, bár Harry érthető okokból ezt nem nagyon akarta teljesíteni. Viszont én, Siriussal és Remussal értettem egyet. Rettentően fontos volt, hogy okklumenciát tanulhasson, hisz Harry élete is függhet ettől.

A szerelem annyira elvette az eszemet, hogy még csak nem is beszéltem erről Perselussal. Már pedig muszáj volt.

Perselus másnap egész órán tajtékzott. Nem tudtam mi ütött belé, de ok nélkül vont le mindenkitől pontokat és egész órán levegőnek nézett. Vagyis csak gondoltam, hogy mi üthetett belé. Bizonyára Remus beszélt vele. A pontlevonás nem lett volna meglepő, azonban az utóbbi, hogy levegőnek nézett, mélységesen ledöbbentett. Nem értettem, hogy mégis mit vétettem ellene, de ezúttal még csak meg se próbálta okklumenciával elrejteni dühe nagyságát, nyíltan kimutatta a diákok felé.

Eléggé haragudtam rá eleve azért, mert Harry bájitalát tönkre tette a gyerekes viselkedésével tegnap órán. Erre rátett az is, hogy realizáltam, hogy Harry élete veszélyben van, azért mert nem képes neki okklumenciát tanítani. Teljesen megértettem, hogy dühös volt rá, hisz belemászott az emlékeibe, azonban nem kellett volna egy tizenöt éves gyerek bájitalát lelökni az asztalról, hogy elégtelent adhasson neki, és végképp nem az életét kéne veszélybe sodorni.

Az óra végén, jó pár pont levonással később, már én is kifejezetten agresszív állapotban voltam, és alig vártam, hogy kimehessek a teremből, hogy tehessek egy sétát a parkban, és utána higgadtan beszélhessek vele. Azonban Perselusnak más ötlete volt.

- Maga, Miss Potter, még marad – hangzott a szigorú hangja a teremben, mire jó pár sajnálkozó tekintetet kaptam. Mihelyst kiment mindenki, az ajtó nagy erővel becsapódott, úgy, hogy bizonyára más kívülről ki sem tudta volna nyitni.

- Mégis mi ütött beléd? – kérdeztem a fejemet rázva, miközben néztem, hogy valamiféle bűbájt kiszór körénk.

A következő pillanatban megragadott a derekamnál fogva, majd erőszakosan megcsókolt. Döbbenetemben hirtelen nem is viszonoztam, majd mihelyst rájöttem, hogy mégis mi fog következni, viszonoztam azt.

Perselus hevesen csókolt, miközben kezével benyúlt a szoknyám alá, majd vártam, hogy elkezdje lehúzni a vékony harisnyámat, azonban meglepődve érzékeltem, hogy eltüntette rólam... a fehérneműmmel együtt.

Az ujjával egy gyors mozdulattal belém hatolt, mire elváltam a szájától és hangosan felnyögtem.

- Fáj? – morogta, miközben a nyakamat kezdte el csókolni.