Anabell Potter története

Part 52 - Misztériumügyi Főosztály (3)

Harryt követve, én is nagy nehezen felálltam. Minden halálfaló ott volt, akit csupán kábító-átok ért, és úgy látszott Dolohov is feléledt, a sectumsemprával sújtott halálfalóval együtt, aki most ördögi vigyorral méregetett engem. Nyeltem egyet, miközben azon voltam, hogy a reszkető lábaim ne adják fel a szolgálatot. Látszólag Harry hasonlóképpen volt.

- Vége a fogócskának – szólalt meg Lucius Malfoy lehúzva a csuklyáját. – Légy jó kisfiú, és add ide a jóslatot! *

- Engedjék... engedjék el a többieket, akkor odaadom! * – zihálta Harry, mire néhány halálfaló felnevetett. Harry eközben a teremben lévő boltívnek hátrált, amiből nem rég még a furcsa suttogást hallotta.

- Miért kellene alkudoznunk veled? – kérdezte kipirultan Malfoy. – Amint látod, mi tízen vagyunk, ti pedig csak ketten. Dumbledore nem tanított meg számolni?

- Legalább a nővéremet engedjék el! – nyelt egyet, tekintetéből pedig kiolvastam, hogy minden reményt elvesztett. 

- Nem, Harry. Én maradok – szóltam kihúzva magam, amitől könny gyűlt a szememben, mivel éreztem, hogy a fájdalom végig hasít a vállamtól lefelé az alkaromig.

- Éd is id vagyok! * – harsant Neville hangja a lépcső tetején, mire felnyögtem, és felé fordultam.

- Neville menj innen! Menj vissza Ronhoz! – kiabáltam.

- Zsdubor! * – kiabálta a fiú, miközben sorban rámutatott a halálfalókra. – Zsdubor! Zsdub... *

Az egyik legtermetesebb halálfaló hátulról elkapta Neville-t, és leszorította mindkét karját. A fiú kétségbeesetten kapálózott, de nem ért el vele semmit.

- Ez Longbottom, igaz? * – sziszegte Malfoy. – A nagyanyád már megszokhatta, hogy hullik a rokonság... nem fog meglepődni a halálod hírétől. *

- Longbottom? * – visszhangozta gonoszul elmosolyodva Bellatrix. – Volt egy kellemes találkozásom a szüleiddel, fiacskám. *

- Dudob! * – ordította Neville fájdalmasan, miközben eszelős rugdosódásba kezdett, mire felkiáltott az őt lefogó halálfaló.

- Kábítsa már el valaki! *

- Na azt már nem! Capitulatus! – céloztam a halálfalóra, aki a kábítást javasolta, mire a váratlan támadástól a pálcája felröppent a levegőbe, és egyenesen a lábam elé esett. – Stup...!

Hátulról lefogott egy halálfaló, mire rángatózásba kezdtem. Ismét könnyes lett a tekintetem, és nem láttam semmit a lüktető fájdalomtól, amit a karom és vállam okozott, de nem törődtem vele. Még késő délután megfejeltem hátulról a Mardekáros lányt, aki lefogott Umbridge irodájában, azonban még egy fejelés még belefért.

Minden erőmet bevetve előre döntöttem a fejem, majd egy gyors hirtelen mozdulattal megfejeltem a varázslót. Éreztem, hogy az orra a fejem hátsó részébe ütközik, de neki sokkal jobban fájhatott, mint nekem, mert keservesen felordított.

- Fogjátok el! – kiabálta Bellatrix, mire észre sem vettem, de a földről kellett engem felszedni. Pár másodpercig talán az eszméletemet is elvesztettem. Lucius magához szorítva tartott engem, én pedig legszívesebben köptem volna egyet az irányába, de sajnos hátulról fogott le.

- Van egy ismerősöm, aki imádna téged... a sárvérű anyádért is oda volt fél életén át, biztos örülne neked – suttogta a fülembe, mire felpattant a szemem. A sárvérű anyádért is oda volt fél életén át...

- Crucio! * – nem messze tőlem Neville üvöltött fel fájdalmában, és ahogy felé kaptam a fejem, láttam, hogy a padlóra zuhan, és vonaglani kezd kínjában. – Ennyi ízelítőnek * – szólt Bellatrix. – Add ide a jóslatot, Potter, vagy a nővéred lesz a következő.