Anabell Potter története

Part 23 - Grimmauld tér 12.

Mosolyogva néztem, ahogy Hermione szorosan öleli magához Harryt, és mindenféle dologról hadar, amíg Ron a háttérben vigyorogva nézi őket. Velük is beszélni szerettem volna, de először az ikrekkel akartam találkozni, ők voltak az elsők.

Kinyitottam a szobám melletti rozoga ajtót, és lám, egyből meglettek az ikrek. Felvont szemöldökkel néztek fel az ágyukról, látszólag éppen olvasással töltötték az idejüket. Az egyetlen árulkodó jel, hogy csak gyorsan kaptak fel egy könyvet, az volt ahogy George kezében a bűbájtan könyv, amiből tudom, hogy Flitwick professzor adott házi feladatot, fejjel lefelé volt.

- Á, látom a leckével foglalkoztok. Szorgalmatokat azért tegyétek félre egy kicsit, és üdvözöljetek illő módon – vigyorogtam, mire az ikrek, ahogy realizálták, hogy nem az anyjuk sétált be a szobába, felpattantak és egyszerre futottak felém, hogy átöleljenek. Nevetve a hármas ölelésünkben, elhúzódtam, és végig néztem rajtuk. – Jó titeket látni, fiúk.

- Téged is, Bell – vigyorgott George, Fred pedig megbökte a vállam.

- Meséljetek el mindent! A nyáron se Harry, se én alig kaptunk információkat! – sóhajtottam egy nagyot.

- Dumbledore akart neked információkat írni, viszont mi tanácsoltuk neki, hogy ne tegye, mert az öcséd kiakadt volna egy életre – mondta Fred, mire felhorkantottam. Igazat mondott.

- Bármennyire is fáj, jól mondod. De most már elmondhatjátok, amit megtudtatok! – vigyorogtam, majd Fred az ágyszélére invitált, így mind a hárman leültünk: Fred mellé én ültem az ágyra, George pedig a lábam mellé, az ágynak dőlve.

- Nem engednek be minket a Főnix rendje ülésekre, mert még iskolásak vagyunk – morogta. – Először anya csak a kiskorúakat mondta, de aztán ahogy realizálta, hogy mi már áprilisban elmúltunk tizenhét évesek változtatott a kikötésén...

- Először is: mi az a Főnix rendje? – kérdeztem homlok ráncolva, közbeszólva Fred magyarázkodásába.

- Azokból a tagokból áll, akik az előző háborúban is Tudodki ellen harcoltak. Egy titkos szervezet, aminek Dumbledore a vezetője – válaszolt George. – Ez a főhadiszállás – mutatott körbe szórakozottan, majd mindannyian elnémultunk, ahogy a szomszédos szobából Harry kiabálását hallottuk.

- Tajtékzik, nem meglepő – sóhajtottam. – Átkéne mennem szerintetek?

- Lefog nyugodni – legyintett Fred. – Mellesleg, feltaláltuk a telefület, amivel kitudtunk hallgatni pár megbeszélést – vigyorgott gyorsan témát váltva.

- Telefület? – vontam fel a szemöldököm.

- Igen, telefület – bólintott.

- Elkellett őket rejtenünk anya elől, mert mihelyst megtudta, nagyon dühös lett, cirkuszt csapott – szólt George, majd felkelve kigombolta a párnahuzatát, hogy megmutathassa a tárgyat. Miután sikeresen előhalászta átdobta a kezembe, én pedig megvizsgáltam a tárgyat.

- Visszatérve a rendhez, legalább húsz tagja biztos van, ha nem több – mondta Fred felkelve az ágyról. - ...és folyton valamiféle őrszolgálatról beszéltek, biztos az öcsédet meg téged őriztek – vonta meg a vállát.

- Na, igen – morogtam. – Mundungus jól elcseszhette, hogy pont akkor lépett le, amikor Harryt megtámadta két dementor...

- Az már biztos, Dumbledore-t még soha nem láttam olyan dühösnek! – szólalt fel George. – Még anno a Hugrabug meccsen sem volt ilyen dühös a dementorok miatt... ami elég nagy szó!

- Na, és most, ha megbocsájtasz áthoppanálunk az öcsédhez – vigyorgott Fred.

- Hé, ez így nem ér! – háborodtam fel, miközben én is felkeltem, hogy visszategyem a párnahuzatba a telefület. – Én csak három hét múlva töltöm be a tizenhetet, addig nem hoppanálhatok!