Anabell Potter története

Part 26 - Éjszakai őrjárat

- Nem bolondultál meg. Én is látom őket. (...) Ne félj, épp olyan normális vagy, mint én. *

- Ő itt Luna Lovegood, Harry. Te még talán nem találkoztál vele.

- Öhm, helló. De pontosan miket is látok?

- Thesztrálokat látod, bizonyára. 

- Te is látod őket, Anabell?

- Nem, de olvastam róluk. 

- Te, hogy hogy nem látod őket?

- Csak azok látják őket, Harry, akik előtt elhunyt egy személy. 

***

- Ez Umbridge! *

- Kicsoda? *

- Ott volt a tárgyalásomon. Caramelnek dolgozik! *

- Jó kis kardigánja van. *

- Caramelnek dolgozik?! Akkor meg mi a manót keres itt? *

- Nem... Nem, biztos nem... *

- Most, hogy megérdemelt helyükre kerültek e csodás lakoma kellékei * – kezdte Dumbledore szokásos beszédét. –, kérem, hallgassátok meg szokásos év eleji bejelentéseimet. Az iskola melletti erdő tanulóink számára tiltott terület – az elsőéveseket arra kérem, jegyezzék meg ezt, egyes idősebb diákjainkat pedig arra, hogy ne felejtsék el * – a velem szemben ülő Freddel és George-al összenézve elmosolyodtunk ezt hallva. Nem egyszer előfordult már, hogy engem is bevittek a Tiltott Rengetegbe, viszont nem szerettem sosem odajárni, mindig nyomasztó érzés tört rám, viszont a fiúk rendszeresen be-be sétálnak. Ezután Dumbledore, mint minden évben, és majdnem minden hónapban elismételte Frics úr kérését, miszerint ne varázsoljunk a folyosón, viszont ezt még én magam sem szoktam betartani, így csak mosolyogva megforgattam a szemem. – Ami a tanári kart illeti, két személyi változásról számolhatok be. Örömmel üdvözöljük újra körünkben Suette-Pollts professzort, aki a legendás lények gondozása órákat tartja majd, s hasonló örömmel mutatom be nektek Umbridge professzort, iskolánk új sötét varázslatok kivédése tanárát. *

Udvarias tapsolás közben, felvont szemöldökkel mértem végig Harry tárgyalásán résztvevő béka arcú, rózsaszín kardigánba bújt nőt. Realizálnom kellett, hogy egyáltalán nem szimpatikus számomra.

Hagrid isméti távozása elszomorított, viszont örültem, hogy jó tanár veszi a kisebbeket a keze alá. Nekem már nem volt két éve legendás lények gondozása órám, így engem ez egyáltalán nem érintett.

- A házak kviddicscsapatainak válogatásaira a...* – egyből kihúztam magam, és fülelni kezdtem, hogy a csapatkapitányok – köztünk én is – megkapják-e a szokásos feladatot, hogy összeállíthatják a csapatot, amikor is a békaszerű nő, vékony, kislányos hangján megköszörülte a torkát.

Mindenki döbbenten kezdett el somolyogni, hogy mégis mit képzel magáról ez a nő. Dumbledore sikeresen elrejtette döbbenetét, de a többi tanár erre látszólag képtelen volt, köztünk McGalagony olyan pengevékonyra préselte az ajkait, mint még soha. Megütközve bámultak Umbridge-re, aki felkelve a helyéről beszélni kezdett.

- Köszönöm kedves üdvözlő szavait, igazgató úr * – szólt negédes mosollyal, aminek hallatán majdnem öklendező hangot adtam ki. – Csodálatos érzés visszatérni a Roxfortba, és még csodálatosabb látni ezt a sok csillogó szemet és mosolygó arcocskát. *