Anabell Potter története

Part 35 - Griffendél-Mardekár

Minden figyelmemet muszáj volt elvonnom Perselus Pitonról. Nem akartam rágondolni, és arra, hogy bár nem csinált semmi ocsmány dolgot, mégis összetörte kissé a szívem.

Emiatt a tanulásba és a DS-be fektettem minden energiámat, emellett igyekeztem minél több időt tölteni a barátaimmal, hogy még véletlenül se jusson eszembe a bájitalmester.

Még egy másik keserű dolog ezzel egyidőben elvonta a róla a figyelmem, még ha ez akaratlanul is. Az aznapi Griffendél-Mardekár meccs, amin Umbridge és a saját hülyeségem miatt nem vehettem részt, csupán, mint néző.

Reggel gyomorgörccsel sétáltam be a nagyterembe a szomorúságtól és az aggodalomtól, de amikor megláttam egy mellettem elhaladó Mardekáros talárjára kitűzött jelvényt, ha lehetséges még rosszabbul lettem. Korona alakú, ezüst színű, messziről ártatlannak tűnő jelvényről volt szó, amin az alábbi felirat szerepelt: Weasley a gólkirály.

Tudtam, hogy ez nem jelent jót, így erről értesítettem Harryt és Hermionét, akik mindent megtettek, hogy eltereljék Ron figyelmét. Fredet és George-ot is próbáltam arra motiválni, hogy bíztassák az öccsüket, de láthatólag ez kívül esett a hatáskörükön.

Amikor már Hermione társaságában a kilátók fölé igyekeztünk összefutottunk az új csapatkapitánnyal, Angelinával is, aki látszólag szintén izgult a meccs miatt.

- Mindent bele, Angelina. Szorítunk nektek! – küldtem felé egy erőltetetten boldog mosolyt, mire a lánytól válaszul egy sajnálattal teli tekintetet kaptam.

- A nevedben is nagyot megyünk! – mosolygott rám vissza, majd mihelyst elfordult, hogy elmenjen a csapatért láttam, hogy az arca fehérré válik.

- Tudod ki lett a két új Mardekáros terelő? – kérdezte csevegő hangon Hermione, miközben a Griffendélesek kilátójához értünk, és elindultunk felfelé a lépcsőn.

- Kik? – kérdeztem vissza, miközben hátra dobtam a Griffendéles sálamat.

- Crak és Monstro – morogta, mire felhorkantottam.

- Akkor most sem a tehetségre hajtottak – gúnyolódtam.

- Hát nem – értett egyet Hermione, majd mihelyst felértünk elfoglaltunk két üres helyet az első sorban.

A mellettünk ülők, a szemben lévő Mardekárosok, és úgy az egész pályán lévő közönség lábdobogásba kezdett, kimutatva a meccs okozta izgalmat, így mi sem késlekedtünk, és beszálltunk.

Lassan megjelentek a játékosok a pályán, majd Madam Hooch kérésére a két csapatkapitány, azaz Angelina és Montague kezet fogtak. Ezután pedig elkezdődött a várva várt meccs, amit mindenki őrjöngéssel fogadott.

- Johnson mutatkozik be * – hallatszott Lee ámuló hangja –, megszerezte a kvaffot. Csodás hajtó ez a lány, évek óta mondom neki, mégse akar járni velem... * – vidáman hallgattam minden szavát, amire most teljesmértékben tudtam figyelni, hisz nem seprűn ültem.

- Jordan! * – csattant fel a mellette felügyelőként helyet foglaló McGalagony, amin hangosan felnevettem.

Minden egyes rezdülésre figyeltem a meccset nézve, tekintetemmel hol az öcsémet néztem, aki a cikeszt kereste, vagy az ikreket, akik játszva közlekedtek a gurkókat ide-oda ütve. Emellett néztem Alicia, Angelina és Katie kitűnő hajtó játékukat, és magamban elmosolyodtam azon, hogy Angelina megfogadta a tanácsomat, és Katie-t vette fel új játékosnak.

- ...hallgassuk csak meg, mit énekelnek! *

Weasley-t nézni szinte fáj!
Lyukas kéz és málé száj!
Béna, mint egy vak sirály!
A gólkapu király!