Anabell Potter története

Part 19 - Gyengélkedő

Úgy éreztem, mintha ágyhoz láncoltak volna. Tisztán emlékeztem, hogy Madam Pomfrey beadta az álomtalan álom bájitalt, de mintha kiütöttek volna: arra sem emlékszem, hogy átöltöztem-e, vagy egyáltalán hogyan jutottam a gyengélkedőre.

Nem akartam kinyitni a szemem, helyette tovább feküdtem mozdulatlanul és felmértem a hallásommal a helyzetet. Ha a szememet kinyitottam volna úgysem értem volna el sokat, mivel félhomály uralkodott a kórteremben. A hangok alapján felismertem Billt és Mrs. Weasley-t, akik pont az ágyam közelében ülhettek. A beszélgetésük alapján arra következtettem, hogy a távolban Caramel és McGalagony veszekedhet.

Kicsapódott az ajtó, ijedtemben pedig azonnal felültem. Harry a mellettem lévő ágyon halkan szuszogott, ő látszólag mélyen aludt. Az érkező feldúlt Caramel nyomában McGalagony és Piton sietett, akik szintén nyugtalannak tűntek. Rá pár másodpercre Dumbledore is megérkezett. Bill és Mrs. Weasley felálltak az ágyam mellől, és eléjük siettek. Ahogy körbe néztem a kórteremben, realizáltam, hogy Ron, Hermione és az ikrek is a teremben tartózkodnak. Ron és Hermione, Harry ágya mellett ültek, míg mellettem az ikrek.

- Mi folyik itt? * – kérdezte szigorúan Dumbledore. – Miért háborgatják ezeket az embereket? Mire véljem ezt, Minerva – arra kértem, hogy álljon őrt Barty Kupor mellett... *

- Kupor mellé többé nem kell őr! * - kiabálta McGalagony kikelve magából. – A miniszter úr gondoskodott róla! * – ökölbe szorított kézzel, kipirulva meredt hol a miniszterre, hol Dumbledore-ra McGalagony. Csak most látszott meg rajta igazi Griffendéles forrófejűsége.

- Mikor Mr. Caramel tudomást szerzett róla, hogy elfogtuk a történtekért felelős halálfalót * – kezdte hűvös nyugalommal a beszámolót Piton, aki Mardekáros létéhez híven minden érzelmet elrejtett az arcáról. – Fenyegetve érezte magát személyes biztonságában. Ragaszkodott hozzá, hogy iderendeljünk egy azkabani dementort. Azzal ment fel a szobába, ahol Barty Kupor... *

- Megmondtam neki, hogy ebbe az igazgató úr nem egyezne bele! * – szólt közbe hevesen McGalagony. – Megmondtam neki, hogy ebbe a kastélyba dementor nem teheti be a lábát, de...*

- Tisztelt hölgyem! * – vesztette el türelmét Caramel. – Mint mágiaügyi minsizternek, jogom van testőrt hívni, ha egy veszélyes személy kihallgatására... *

- Az a szörnyeteg * – kiabálta túl Caramelt McGalagony dühtől reszkető hanggal. – , amint belépett a szobába, rögtön rávetette magát Kuporra, és... és... * – nem kellett befejeznie a mondatot, hogy mindenki tudja mi történt ezután.

- Megérdemelte a sorsát, nem?! * – rikácsolta Caramel, mire felkeltem a helyemről, és az ágyam szélén hagyott taláromat magamra kanyarítva eléjük léptem.

- Meghalt Kupor? – kérdeztem tettetett nyugalommal. Minden arc felém fordult, McGalagony és Mrs. Weasley pedig döbbent arcot vágott.

- Feküdj vissza, kedves...

- Nem, Mrs. Weasley – mondtam keményen, mire a nő megtorpant. – Azt kérdeztem, hogy Kupor meghalt?

- Igen, meghalt! Maga aztán örülhet neki a történtek után! – visszhangozta Caramel, mire undorodva néztem a miniszterre. Piton, aki nem messze állt tőle felmordult, és ha Dumbledore nem teszi a mellkasa elé a kezét, lehet neki támadt volna a miniszternek. Ezt látva kellemes melegség töltötte el a mellkasom, de nem tudtam vele sokat foglalkozni, mert visszaemlékeztem a történtekre, és görcsbe ugrott a gyomrom.

- Az nem számít, hogy én minek örülök, és minek nem... de ha meghalt, akkor nem tud vallomást tenni – szóltam, mire Dumbledore egyetértően bólintott a szavaimra.