Anabell Potter története

Part 60 - Griffendél kilátó

Proudfoot helyettesített a nappali őrjáratomon, így elmehettem a Griffendél-Mardekár meccsre megnézni az új csapatot. Levélben értesítettem Dumbledore professzort, hogy szeretném megnézni a mérkőzést, ő pedig egyből másnap válaszolt, hogy ez csak természetes. Így – szerencsére – Hagrid fogadott engem a bejáratnál, és amíg bekísért a kastélyba, addig cseverésztünk egy jót.

Az épületben aztán elkellett rohannia, hogy valamilyen teendőt elvégezzen, így a lobogó taláromban, gyors léptekkel keresztül mentem a folyosókon.

- Merlin szakállára, Miss Potter! – hallottam egy csodálkozó hangot, mire érzelemmentes arccal megfordultam a hang irányába, amit hirtelen nem ismertem fel.

- Jó napot, McGalagony professzor – köszöntöttem illedelmesen, mégis közömbösen a volt házvezetőnőmet, aki csodálkozó arcot vágva mért végig tetőtől talpig.

- Négy hónapja láttam magát utoljára, mégis mintha teljesen megváltozott volna! – jött hozzám közelebb a smaragdzöld színű talárjában, ami ugyanúgy a földet súrolta, mint az én fekete talárom.

A torna, az okklumencia, az aurorképző és a két harc, amin átestem az elmúlt négy hónapban tényleg megváltoztatott. A Perselussal történtekről nem is beszélve. Én magamon is észrevettem, hogy az eddiginél is jobban megkomolyodtam és úgy éreztem, hogy felnőttem.

- Nos, köszönöm szépen, professzor – húztam apró mosolyra a szám. – A Roxfortban minden a régi? Maga jól van? – érdeklődtem kedvesen.

- Én jól vagyok, köszönöm – biccentett mosolyogva. – A Roxfort manapság viszont évről évre változik. Gondolom hallott Katie Bell balesetéről...

- Hogy micsoda? – rökönyödtem meg. – Nem, nem hallottam róla!

Jó barátnőm volt az elmúlt években, azonban amióta elhagytam Roxfortot sajnos nem kerestem őt. Kérdéses, hogy vajon Angelinával és Aliciával tartotta-e a kapcsolatot...

- Ó, azt gondoltam, hogy az öccse levélben beszámolt magának róla – csodálkozott McGalagony. Felhúztam az elmém köré az okklumencia pajzsomat, hogy semmit sem tudjon leolvasni az arcomról. Már rossz szokásommá vált.

- Az öcsémmel volt egy vitánk, ami bizonyára befolyásolhatta ennek elmondását – mondtam érzelemmentesen. – Mi történt Katie-vel? – kérdeztem.

- Valaki Imperius-átkot hajtott rajta végre, és átadott neki egy elátkozott nyakláncot, amit sajnálatos módon megérintett, és csak a szerencsén múlott az élete – rázta a fejét hitetlenkedve.

- Ez mégis mikor történt? – kérdeztem, miközben belesajdult a szívem, hogy Katie megsérült.

- A roxmortsi kirándulás után...

- Ó, ha szolgálatban lettem volna... – dörzsöltem meg az orrnyergem morgolódva.

- Jöjjön, tartson velem a mérkőzésre – simította meg a karom, mire beleegyeztem. – Mellesleg gratulálni szeretnék, hogy sikerült aurorvizsga! – mosolygott rám büszkén. – Nagyon kevés ember jutott be, ahogy hallottam.

- Köszönöm. Nos, igen, elég nehéz volt, nem tagadom – mondtam őszintén.

Ekkor a Mardekár csapata haladt el mellettünk, akik a pálya felé igyekeztek. Páran hátranéztek rám és füttyentettek egyet, míg Blaise, aki szintén közöttük volt csúnyán rájuk nem nézett, így elhallgattak. Intett egyet felém a fiú, mire mosolyogva visszaintettem neki. Meglepetésemre azonban Malfoyt nem láttam a játékosok között.

- Szabad kíváncsiskodnom? – kérdezte pajkos mosollyal McGalagony.

- Csak tessék – nevettem fel.