Anabell Potter története

Part 33 - Engedély

Pitonnal aznap nem volt órám, és semmilyen jó indok nem jutott eszembe, hogy összefuthassak vele, pedig a mellkasom égett a vágytól, hogy láthassam és kettesben lehessek vele.

Ehelyett az órák után egyenesen a klubhelyiségben lévő íróasztalhoz ültem le, és a keresztapámnak szánt levél felett gondolkodtam. Mégis mit írjak neki?

Most először fordult elő, hogy ténylegesen titkolnom kellett valamit előle. Mégse mondhattam meg neki, hogy Pitonnal, a régi ellenségével, a tanárommal csókolóztam...

Végül aztán sastollat ragadtam, és belemártottam a tintába, majd lassan írni kezdtem.

Kedves, Remus!

Minden a legnagyobb ren

Bizonyárra olvashattad a Reggeli Prófétából Umbridge professzor legújabb oktatásiügyi rendeletét. Mivel én vagyok a kviddics kapitány nekem kell elintézni, hogy újra játszhassunk, viszont ez nehéz lesz, mert büntetőmu párszor kihúztuk már nála a gyufát. Ma próbálok majd vele elbeszélgetni, vacsora után.

Képzeld, tegnap már végre nem voltak rémálmaim! Nagyon jó hír, fogalmam sincs mi válthatta kezdek jobban lenni.

Sirius Szipák bizonyára említette, hogy mégis mi történt a tegnapi nap folyamán, csak reménykedni tudok benne, hogy nem került bajba.

Szeretettel, Anabell

- Ez nem igaz! – nyögtem fel, miközben előhalásztam egy újabb pergament, hogy átírjam a sorokat.

Még csak a büntetőmunkát sem említhettem meg neki, mert akkor rákérdezett volna az okára, és persze nem elég, hogy pontosan tudom miért nem volt rémálmom előző éjszaka, de még Siriust is majdnem beköptem a levélben, holott tisztában vagyok vele, hogy elkaphatják a baglyom. Így is tegnap éjszaka megrémültem, miközben Siriussal beszélgettünk a Griffendél kandallójában, és kinyúlt Umbridge keze, megpróbálva kitapogatni a fejét...

Utálok titkolózni... 

***

- Szia, Bell! – ült le velem szembe Angelina, mire én a Pitonon való bambulásból felocsúdva bizonyára vörös fejjel fordultam a lány felé. – Mit néztél? – fordult arra felé, ahová elébb én néztem.

- Csak elbambultam – legyintettem unott arcot vágva. – Mi újság? – kérdeztem, miközben idegesen az ételemben kezdtem turkálni.

- Megkérdezted már a csapatról Umbridge-et? – kérdezte az ajkába harapva, mire Fred és George is abbahagyta az evést, és felénk pillantottak.

- Ma este fogom – sóhajtottam fáradtan. – Mindent megfogok tenni, hogy engedélyezze, ne aggódjatok srácok – tettem hozzá, majd az említett rózsaszínbe öltözött személy irányába fordultam, aki már éppen állt fel a helyéről. – Ó, a francba – gyorsítottam fel a tempóm az evésben. – Pár perc múlva már indulnom kell - mondtam teli szájjal.

- Sok szerencsét! – mondták hárman egyszerre.

***