Anabell Potter története

Part 43 - Megbánás nélkül

Bűvös tűzijáték. Fred és George mesteri fejlesztése, amitől teljesen elámultam, amikor beavattak. A fiúk rejtekhelyet kerestek, hogy végig nézhessék a tűzijátékot, de mivel nem tudtak egyet sem, én mutattam nekik egy megfelelő helyet, így úgy éreztem, hogy végre én is részt vehetek teljesen a csínyben.

A folyosó üres volt. Mind a hárman körbe álltuk a hatalmas ládányi tűzijátékot, majd összenéztünk mosolyogva.

- Hát akkor... – haraptam az ajkamba mosolyogva, miközben előhúztam a pálcámat.

- Csináljuk – mondtuk ki egyszerre mind a hárman, majd a pálcánkkal meggyújtottunk három különféle kanócot, majd a lábunkat szedve a titkos helyiség felé szaladtunk, amit találtam. A falikárpitot gyorsan felemelve bemenekültünk a rejtekajtón, majd vártunk.

Nem is tellett sok időbe, hatalmas robbanás töltötte be az épületet, még a padló is beleremegett.

Vártunk pár percet, miközben a robbanás egyáltalán nem akart alább hagyni. Sokak nevetését hallottuk, vagy éppen kiabálását. Azonban Umbridge vijjogását senkiével sem tudtuk összekeverni, és amikor meghallottuk hangos nevetésben törtünk ki.

- Gyerünk, Frics, gyerünk! * – hallottuk a visítását. – Ha nem csinálunk valamit, ezek szétszélednek az egész iskolában! Stupor! *

- Ú, ezt nem kellett volna – kuncogott Fred, mire kérdőn rápillantottam. – Ettől csak még nagyobb lesz a robbanás és a tűzijáték! – felnevettem a válaszán annyira, hogy már a szememet törölgettem.

- Hogy nevezitek ezt a találmányotokat? - kérdeztem nevetéstől elcsukló hangon.

- Weasley-féle Futótűz-fantázia – vágták rá egyszerre.

- Csak az egész készletet elhasználtuk...

- De megérte! – fejezte be George helyett Fred a mondatot.

- Ha gondoljátok segítek az újra alkotásban – mosolyogtam büszkén a fiúkra.

- Lehet jól jön majd a segítség, majd szólunk ha kéne – karolt át George nevetve.

- Mikor megyünk ki innen? – kérdeztem pár perccel később, amikor már kinevettük magunkat. – Látni is szeretném a műveteket! – vigyorogtam.

- Egyenként gyerünk ki, hogy ne legyünk feltűnők! – javasolta George.

- Kár, hogy nem volt eszembe a Tekergők térképe – ráztam a fejem, majd fülelni kezdtem, de nem hallottam senkit sem a folyosón, bizonyára a tűzijáték java a többi emeletre vándorolt el, ezzel együtt a nézőközönség is.

Kioldalaztam a rejtekajtóból, majd végül a folyosóra kerültem. Üres volt, így nyugodt szívvel siettem el, hogy egy másik, csendesebb folyosón bevárjam az ikreket, hogy együtt mehessünk órára.

Minden tanár kihasználta ezt a tűzijátékot, hogy szét szivathassák Umbridge-et. Ahányszor bejött órán a terembe egy elszabadult tűzijáték, mindig kiküldött az adott tanár egy diákot, hogy szóljon az igazgatónőnek, hogy oldja meg a dolgot. Egész nap jól szórakoztunk ezen.

- Nagyon köszönöm, asszonyom! * – mondta Flitwick professzor. – Természetesen magam is el tudtam volna bánni a csillagszórókkal, de a felhatalmazása nélkül nem mertem cselekedni! * – vigyorgott a tanár, miközben bevágta az ajtót az igazgatónő mögött, mi pedig már fuldokoltunk a visszatartott nevetéstől.

***