Black Rose Curse (Fekete Rózsa Átok) HUN

48.Szeretni, védeni és megbocsátani

Nem terveztem olyan részt, ami más szemszögéből lenne, mivel személy szerint úgy képzeltem el, hogy a főszereplő úgynevezett "naplója" ként írom. De ha pozitív visszajelzések érkeznek erre a részre (vote, vagy valaki rám ír, hogy nyugodtan csinálthatok egy ilyet.. Stb) akkor szerintem érdekes lenne egy ilyen külön rész pl. Bella szemszöge vagy éppen Cameron. Ennyi lett volna a mondandóm az elején. Jó olvasást!

A telek udvarán vagyok. 2 kisfiú szaladgál. Az a nő..! Teázgat. Fekete ruhában van és felette egy cseléd féle tartja a napernyőt. Egy harmadik kisfiú ott ül mellette és nézi a többieket. Ahogy játszanak.. Látszik a gyerek arcán, hogy ő is oda kíván menni. De mikor felállna, hogy elinduljon a gyermekkori szabadság felé, az anyja szúrós szemmel ránéz és utasítja, hogy nem mehet.

A kisfiúnak barna haja és zöld szeme van. Kedves és aranyosnak tűnik. Szemben az anyjával, aki egy hárpia.. A gyerek előtt könyvek sorakoznak egymásra rakva. Leemelte az elsőt amire "Holló, a halál madár.." van ráírva arany színnel. Elkezdte olvasni. Már épp lapozott volna, mikor az egyik fiú, aki fogócskázott elesett és sírt. Anyjuk csak legyintett, ezzel jelezve a szolgálóknak, hogy menjenek oda segíteni. Talán mégis van benne valami "emberi". A gyerek már nem sírt, újra mosolygott és játszott tovább.

Csak egy rossz álom! Vagy egy látomás.. Nem akarom! Semmi közöm a családi viszályukhoz! Nem. Nem tartozom ide. Semmi keresni valóm itt. Nem is értem, miért ide küldtek. Miért vannak a látomások? Miért ilyen kedvesek velem? Túl sok a megválaszolatlan kérdés.. Rengeteg..

-Jól vagy? Sikítottál!-keljt fel Cam. Itt aludtam el?!

-Mi..? Hol vagyok? Miért..-kezdtem volna.

-Ledöltél a földre, fáradt lehettél. Vicces látvány volt. Felraktalak az ágyra és ismét bealudtál. Hajnali 2 óra. Sikítottál és felébresztettelek. Mi a baj? Rossz álom?-kérdezte. Villámlott. Csak ezt ne! Utálom a vihart. Félek. Arra a napra emlékeztett.. Mikor elhagyott a remény is..

Közelebb bújtam Cam-hez, aki védelmezően átkarolt. Olyan, mint egy nagy maci. Megvéd és biztonságot nyújt. De ha bevillan valami neki, akkor bármikor megtámad.

Nyitott szemmel aludtam. Gondolkoztam. Shan.. Cameron.. Ez, túl sok. Számomra ez a kedvesség, védelem.. Nem vagyok hozzá szokva, hogy valaki szemében érek bármit is. Eddig mindig én voltam az aki az enciklopédia volt. Ha valamit nem tudtak megkérdezték és utána nem is törődtek velem. De.. Azt érezni, hogy van valaki aki miatt érdemes minden nap kinyitni a szemem és nem arra gondolni, hogy holnap talán jobb lesz.. Hanem az a tudat, hogy valakinek számítok, felemelő érzés. Szavakkal nem kifejezhető.

Mégis, itt fekszek és azon gondolkozok, mi tévő legyek.. Hogyan tovább? De nem ez a fontos. Hanem a jelen. Ami ma fog történni, az maradjon ismeretlen. Ami már elmúlt, azzal nem kell törődni, megváltoztatni nem tudom. De ami ebben a pillanatban van, arról ÉN döntök. Bármit is hozzon az ismeretlen jövő.. Szembe nézek vele. És a mának élek!

Ezt a lélekerősítőt, 3 óra alatt tisztáztam magamban. Szóval.. Hajnali 5.. Mit kéne csinálni?

Eszembe jutott, hogy Shan valamit megígértetett velem. Így kimásztam, (viszonylag halkan) az ágyból és lassan kinyítottam az ajtót. Recseget, de szerencsére Cam nem kelt fel. Képzeletbeli pacsii!

Elindultam a szobá(nk)m felé. Benyitottam és megijedtem. Shan ült az ágyon ás egyenesen az ajtót bámulta.

-Fent vagy?-kérdeztem, mikor egy kicsit már stabilizálódott a szívverésem.

-Reggel bepótlod a hiányzásod! Most gyere ide!-feküdt le az ágyra az ülőhelyzetéből. Oda settenkedtem hozzá és bemásztam. Falnak fordulva vissza aludtam. Kissé fáradt vagyok..

-Hercegnő? Fent vaagy??-kérdezte Shan, aki felettem támaszkodott, nehogy eldőljön.

-Mi van? Már majdnem elaludtam!-nyafogtam. Tényleg pihennem kéne..

-Unatkozok. És vihar van.-biggyesztette le a száját.

-Nem vicces..-zártam le ennyivel.