Black Rose Curse (Fekete Rózsa Átok) HUN

28.Táncoltam?!

Felmentünk a szobába. De a lépcsőn megállított valaki..

-Hova mentek? Itt van mindenki! Gyere Shan! Mutatkozz be!-mutogatott az ajtó felé Benjamin.

-De.. Na jó.-oda fordult felém-Sajnálom! Menj fel nyugottan. Amint végeztem megyek!-mondta.

-Nem muszáj sietned! Egyedül is elvagyok..-feleltem. Felmentem a lépcsőn. Egyenesen a szobába. Elővettem a naplót.

"A vörös ruha, amit tőle kaptam, mikor elsőnek találkoztunk a kert tövében. A kastély tornyait néztem. Ő mellém állt. Éreztem, hogy mellette biztonságban vagyok. Megfogta a kezem. Ez volt az első, hogy hozzám ért. Szerelem volt első látásra. Míg le nem vette az álarcát és nem vakultam meg. Itt követtem el az első hibát. Beleszerettem. Nem lett volna szabad. Most pedig.. 5 gyermekem apja. A férjem. És egyben..az.. Ellenségem."

Megzavartak. Pedig olvastam volna még tovább..

-Gyere.-szólaltam meg.

-Elnézést kisasszony.. De.. Várják a Bálteremben. Shan úr.. Mondta, hogy sürgős!-mondta az egyik szolgáló az ajtó mögül.

-Máris megyek!-válaszoltam.

Kekeltem az ágyból. A naplót a szekrénybe rejtettem. Majd lementem a lépcsőn. Sárkány ott állt az ajtóban.

-Rám várt?-kérdeztem mosolyogva.

-Egész életemben!-mondta. Kinyújtotta a kezét, belekaroltam és elindultunk.-Abban reménykedtem elfelejted.

-Ilyet, már hogy tudnék?-vigyorgott.

Csak mi voltunk a terem közepén, de látszólag ezzel nem törődött. Megforgatott. A ruhám szoknyája pörgött, ahogy "táncoltunk". Ha ott vagyok, akkor amit én csinálok az nem nevezhető táncnak. Szerencsére ő vezetett. Viszonylag tudtam követni. Végre vége!

-Nem voltál annyira szörnyű!-nevetett, miközben mentünk vissza a szobába. Benjamin megelégedett azzal, hogy csak ennyit tettük a bál érdekében és inkább máshol lennénk (lennék).

Shan miért ilyen kedves? Mit akar ezzel el érni?

-És most?-tettem fel a kérdést.

-Unatkozom.-jelentette ki.

-Örülök-nevettem.-Cameron a bálon nem láttam! És te?

-Most, hogy mondod..De nincs kedvem megint mászkálni! Maradjunk inkább itt. Pihenni akarok. Holnap valamit tervez az Apám. Amire te is jösz! Nem bújsz ki alóla..

-Már miért tenném?-kérdeztem vissza.

-Gondolom te inkább könyvmoly voltál, mint élsportoló.. És.. Benjamin szeret túrát, kiképzést vagy ilyesmiket kitalálni.

-Neeee!! Nem akarok! Nem szeretem az akadály pályákat.

-Ha eltünsz legalább tudom miért..-nevetett.

-Ne. Csináld. Ezt. Nem. Vicces!-mondtam tagolva a szavakat.-Mi lenne ha olyat csinálnánk, amit nem szeretsz? Magántanuló ként nem kellett testnevelés. De mikor felmérésre és ilyen.. Semmiségekre be kellett menjek, akkor utáltam. Ha pedig megbuktam plusz órákra ítéltek, a húgomhoz!!!

-Okéé.. Akkor ezt kitárgyaltuk. Menj öltözz át! Ma már sehol nem kell megjelenj ilyen ruhában!-mondta.

-Megnyugtató.-feleltem. Elindultam a fürdőbe. Megfürödtem, át vettem a pizsamát és vissza mentem. Addigra Shan már be is aludt. -Komolyan?!

-Nyugi. Még fent vagyok!-mondta csukott szemmel. Befeküdtem üs elnyomott az álom. Ismét Rémálom..

Mit keresek itt? Ez egy pince, vagy inkább egy föld alatti folyósó szobákkal. Az egyikben a titokzatos nő állt. Szintén a vörös, hosszú ruhát viselte. Mögötte egy fekete fa ajtó. Kinyitotta. Vakító fehér fény tört utat. Besétált. Innentől sötétség.

Shan újra felkeljt.

-Hé! Ez már nem az első, hogy sikítva ébredsz! Mit álmodtál??-kérdezte aggódva.

-Mikor aggódsz, kisfiús arcot vágsz!-mosolyogtam. Én sem tudom mi van velem.

-Shh! Aludj vissza! Itt leszek!-mondta és átölelt. Felé fordulta és fejem nyakába fúrtam. Majd elaludtam.. Kissé hosszú volt ez a nap!