Black Rose Curse (Fekete Rózsa Átok) HUN

79.Az álom

Visszatért a Gonosz Törpe.. És ahogy mondtam, itt az úúj rész. De az este.. Felejthetetlen mikor a lányok sikítottak hajnali 3kor XD utána én szívtam meg mert kísérhettem el őket a földszinti wc-re percenként. Mert ugye én nem féltem.. Meg száműztek az ajtó/ lépcső közé, hogy biztos én legyek az első akit elkapnak :'D Kis nyomik meg nem bírtak elaludni, mert a fiúk ott szórakoztak velük. :') de jövőre hanyagolhatnánk azt a 20 km sétát..

Mi történt? Elájultam, miután láttam azt a nőt. Véres volt az arca. Nézett a messzi távolba.

-Felkelt!-kiabálta valaki mellettem.

-Jobban vagy?-simogatta meg egy mélyebb hang birtokosa a kezem. Cameron?

Nem bírtam kinyitni a szemem.

-Ne eröltesd, ha nem megy-nevettek.

Végre ki tudtam nyitni, de egyből visszacsuktam. Vakító fehér fény bántotta a szemem.

-Előbb mondtam valamit.

-Tudhatod, hogy senkire se hallgat-beszélgettek.

-Nem lehetne más valaki a téma, mint a húgom?-szólalt meg egy női hang. Esme? Vagy April?

Végre megszokta a szemem a fényt.

Cameron, Shan és Esme volt mellettem.

-Mi történt? Hol vagyok?-első két kérdésem ezek voltak.

-Elájultál. És haza vittek a fiúk-mondta a nővérem.

-Valamit láttál?-jött közelebb Cam.

-Semmit-mosolyogtam.-Csak rosszul lettem.

-Biztos?-kérdezte meg.

-Biztos-kamu mosoly.

-Emlékszel valamire?

-Nem nagyon.

-Láttad anyánkat. Ne tagadd!

Elfordultam. Nem akartam a szemébe nézni. Fáradt vagyok ahhoz, hogy igazatt mondjak.

-Gondoltam..-lépett hátrébb.-Beszéljetek.-kiment az ajtón.

-Mi baja?-néztem az öccsére.

-Nagyon aggódott érted. Miért nem mondtad meg neki elsőre, hogy amiatt a nő..-sóhajtott-miatt ájultál el?

Szóval nem csak én látom az Anyjukat? Honnan tudhatta, hogy őt láttam? Mi ez a sok kérdés? Senki sem mondd el semmit.

-Vissza hívjam?-kérdezte Esme.

-Nem. Majd ha lenyugodott, akkor úgyis vissza jön-válaszolt helyettem Shan.

Mégkérdezgettek tőlem, hogy biztos jól vagyok.. Vagy hogy nem-e napszúrás miatt vagyok rosszul.. És egyéb ilyen kérdések.

22:36-ig beszéltünk, majd Esme elment. Shan is készülődött már, mert az Apja igen csak szigorú lett mostanság vele és Marie is kiakarja kérdezni tőle, hogy hogy vagyok. Csak ők azok akiket érdekel hogy vagyok. Azt a családot aki alig ismer.. És a sajátomból is csak a két nővéremet érdekli. A fiúk nem tudnak arról sem, hogy itt lakom egy ideje Benjamin-éknál. Azt hiszik az Akadémián segítek az Igazgatónak, mármint hogy ott tanítok. Segédórék. Vagyis ha nem ér rá az egyik tanár órát tartani mert valami sűrgős ügye van, akkor nekem kéne felmenjek órát tartani. És ezzel a hazuságga meg vannak elégedve. Elhitték Bella-nak.

Most hogy Akadémia.. Meglátogatom Izmene-t. És ha már ott vagyok Nicholas-t és.. Axel-t. Had örüljenek, hogy valaki gondol rájuk.

Kinyílt az ajtó. Cameron lépett be.

-Miért nem ezzel a mondattal kezdted?-jött felém.

-El akarom felejteni.-válaszoltam.

Sóhajtott és befeküdt mellém.

-Még semmit sem tudsz.. És máris el akarod felejteni?-mosolygott és simogatta a hajam. Felé fordultam. Várta hogy mit mondok, de semmit nem tudtam kinyőgni.-Aludj inkább. Az álmaid talán szebbek, mint a valóság.

Átölelt. Elaludtam. Csak a másnapon járt az eszem.. És a nőről.

Egy tó mellett állok. Halak úszkálnak benne. Körülöttem magas fák és Benjamin-ék kastélya. Valami halk reccsenés hallatszott az egyik bokor mögül. Lassan oda sétáltam. Megnéztem és.. egy aranyos kis nyuszi. Fekete bundával és cuki hosszú fülekkel. Felkaptam és vissza sétáltam a tóhoz, de mikor megfordultam a nő állt velem szemben. Ugyanolyan véres kézzel és ruhával. Csak.. Most egy kés is volt a kezében. Sírt. Könnyei fehér-vörös ruhájára és a vállára hullott. Hosszú haja a derekáig ért. Csak most vettem észre a halott Melody-t a földön a nő mögött. Nem mertem oda rohanni a csecsemőhőz. Fogtam a nyulat a kezemben és farkasszemet néztem a nővel.

-El fogsz késni. Már kevés időd maradt-mondta majd eltűnt. A halott csecsemő és a nyúl is. Egyedül voltam ismét a tónál.

-Hova tűntél?-halottam meg Cameron mély hangját. Megörültem neki és bekönnyezett a szemem. Oda siettet hozzám és mikor átakartam ölelni eltűnt. Megijedtem. Előbb még itt volt. A mellkasom nehezebb lett. Alig kaptam levegőt. Azt hittem megfulladok de..

-Kelj már fel!-kiabált Cam.

-Mi? Hol vagyok? Cameron!-öleltem meg sírva. Annyira valóságosnak tűnt, hogy nem vettem észre, hogy csak álmodtam.

-Oké.. Ez furcsa de.. Mit álmodtál?-kérdezte.

Eltávolodtam tőle, majd elmeséltem neki az egészet.

-És majdnem megfulladtam..-mondtam.

-Érdekes. Arra keltem fel, hogy itt sírsz és sikítozol..De most CSAK pihenj. Ne merj elaludni! Fent leszek veled és ha látom, hogy csukódik le a szemed leöntelek hideg vízzel!-fenyegetett meg. Mosolyogtam válaszként és próbáltam Izmene-re gondolni. Vajon örülni fog ha lát majd?