Black Rose Curse (Fekete Rózsa Átok) HUN

72. Remény

Miért pont ebbe a családba kellett születnem? Hazudoznak, kihasználnak, semmibe néznek.. Akiről pedig azt hittem, hogy tűzbe tenné értem a kezét elárul. Én mindig mindent megtettem mindenkiért.. Erre senki sem képes megmozdítani a kis fenekét ha nekem lenne szükségem valakire. Ez aztán a család mondhatom..- "Remény hal meg utoljára" -szokták mondani. És mi van akkor, ha a remény már nincs? Mi történik akkor, ha semmi hit, szeretett, remény nem köt senkihez és semmihez? Nem tudok már senkinek sem hinni. Nem tudok senkiben sem megbízni. Elvesztettem a hitem és a reményt..

Akiket a családomnak neveztem, azokat nem érdekli mi van velem. Azt hiszik, hogy elvagyok. Nincs semmi problémám. Szüleimre sem támaszkodhatok. Akikben pedig megbíztam, nem is keresnek. Kb 2 hónapja lehetek bezárva ide. 2 rohadt hónapja raboltak el. Se Shan, se Cameron nem küldött semmi életjelet, hogy: "hahó! Jövök megszöktetni téged!!". Egyetlen amit most szeretnék, hogy kijussak innen. Haza menjek és éljen tovább a magányos, kis eseménytelen életem a könyvek társaságában, család és barátok nélkül.

De sajnos.. Ez nem egy tündérmese. Senki sem fog értem jönni fehér lovon. Senki nem fog keresni. Mindenki éli tovább az életét..

-Hallottam mit akartál csinálni.-szólalt meg valaki felettem.

Még mindig a földön ültem, de így belemélyültem volna a gondolkozásba, hogy már megse hallottam, hogy valaki bejött.

-A sikertelen tervemről? Nocsak.. Még mindig olyan pletykás.-mosolyogtam.

-Nem mehetsz el mellőlem!-ült le mellém a földre David.

-Kérlek.. Ne kezd! Nem érdekelnek a csajozós szövegeid! Ne akarj kedvesnek tűnni! Csak.. Hagyj magamra, ahogy mások is teszik.-kérleltem.

-Nem vagyok más.-ölelt meg. Nehogy elgyengüljek.. Ne!

-Sa..sajnálom. David. Most ne.. Hagyj magamra. Kérlek.-próbáltam ismét.

-Nem tehetem. Ha nem vagyok itt látod mi fordul meg a fejedben! Ezt pedig nem hagyhatom!-nézett a szemembe.

-Miért vagy ilyen? Miért nem fogadod el, hogy egy senki vagyok. Semmi kár nem lenne abból, hogyha én innen eltűnnék. Senkinek sem hiányoznék. Még a saját húgomnak sem!-nevettem az egészen.

-Nekem igen. Ne hagyj itt ezekkel a szörnyekkel! Nincs bennük semmi jó! A szemük előtt már csak a pusztítás és a rosszakarat van. Egyetlen támaszom te maradtál..-vallotta be.

-Te valami hibrid vagy?-mosolyogtam és vizsgálgattam a fejét, mintha valamiben különbözne tőlem.

-Azta.. Fel tudlak még vidítani?-állt fel.-Na gyere! Kiszabadítalak a lámcokból.-vette elő a kulcsot.

Kattant a lánc zárja. Felültem az ágyra. Fáj a fenekem.. Mondjuk min.5 órát ülni a padlón nem volt valami kellemes. Lefeküdtem az ágyra, David mellém és kivételesen ő aludt be előbb! Ilyen sem volt még..

Kopogás.

Alvó oroszlán felriadt, oda sétált az ajtóhoz, kinyitotta. Földre esett?? Mi történik itt?! Arcomra valami kendőt szorítottak. Nem emlékszem többre..