Black Rose Curse (Fekete Rózsa Átok) HUN

52.Eltűnt sorok..

-Mert..-kezdett bele. Mi lesz a válasza? Nem is akarom inkább megtudni.. Még nem!

-Tudod mit!-vágtam közbe, mikor már épp megszólalt volna.-Felejtsük el!-indultam volna kifelé. Letettem a bal lábam a földre, elfordultam, hogy az ajtó felé vegyem az irányt, de mikor a másik lábamat is letehettem volna, megfogta a csuklóm. Nem tett semmit.. Nem mertem mozdulni, ahogy ő sem.

-Várj!-szólalt meg a nagy csend után.-Nem fejeztem be a mondatom!!-húzott vissza. Az ölébe estem. Ismét találkoztam a nagy, szép zöld szemeivel. Egyik keze a lábamnál, hogy megtartson.. A másik pedig a hátamnál, hogy ne essek hátra.

-Akkor mondd!-utasítottam. Végig a szemébe néztem. Könnyen el lehet veszni bennük.. Fűzöld. Nem is világos, de nem is sötét..

-Mert.. Szeretlek!-mondta. Tekintette az ajkaimra vándorolt. Nem az jön amire gondolok, igaz?

Ennyire van szerencsém..

Megcsókolt.

Én, döbbent arccal és kikerekedett szemmel ülök, egy olyan srác ölében akit alig ismertem meg 2 hónapja! Azt hiszem.. Megkedveltem..

-Sajnálom.-mondta, miközben elvált tőlem.-Nem kellett volna ezt..-folytatta volna a mondatot, ha nem csókoltam volna meg. Néha annyit tud beszélni feleslegesen..

Reggel:

Sárkány mellett ébredtem. Szokásos. De.. Ez mégis más volt. Bevallotta. És.. Nem tudom. Ez sok.

Azt mondta.. Szeret.

-Hercegnő, már fent is vagy?-kérdi felém fordulva.

Hogy tudnál egy ilyet.. Szeretni?

-Igen..-néztem a földet.

-Jól vagy? Sápadtnak tűnsz! Mi a baj?!-fogja meg a homlokom, hogy megnézze nem e vagyok beteg.

-Vidd innen a kezed! Nincs semmi bajom!-csaptam rá az említett testrészére. Egyszer apa, egyszer bátty, egyszer anya... Egyszer.. A nagy Ő..

-Biztos jól vagy??-ül fel az ágyon.

-Biztos.

-Látomás? Elkezdődött a második szakasz??-kérdezget ismét.

-Azt se tudom mi van az elsőbe! Meg milyen szakaszok? Mirőp beszélsz?!-akadtam ki. Mivel még mindig senki sem volt képes elmondani!!!

-Semmi.-mosolyog.-Ami a tegnap estét illeti..-kezdte.

-Ne.. Ne törődj vele! Felejtsük el..-ahogy ezt kimondtam, úgy lettem volna öngyilkos. Igenis jelent valamit számomra. Amit nem tudok kimondani, mert ahhoz túl félős vagyok. Miért kell kedvesnek lennie hozzám? Miért nem lehet búnkó? Talán.. Akkor nem szerettem volna belé..

Felállt és kiment. Csalódott arcot vágott. Elvesztettem.. Nem fog megbocsátani.

Elindultam én is kifelé. Egyedül akarok lenni. Csendben, egy magányos kis szobában. Ez pedig az emeleten lévő szoba volt, ahol a második könyvet is találtam.

Felmentem, kiválasztottam egy könyvet, aminek nem tudtam elolvasni már a címét sem annyira be lepte a por. Leültem az ablak párkányra és olvasni kezdtem.

"Megfogja semmisíteni a birodalmat! Fényt hoz az árnyék világba! Ezrek állnak oldalára, hogy segítsék az igazságot! Egyetlen gyermek lesz képes megakadályozni hatalomra jutását. Mégpedig sajátja! Saját vére fogja a porba lökni!"

Az első lapon csak ez az egy bekezdés volt.

-Zavarhatlak?-kérdezte egy mély hang.

-Ki vagy?-kérdeztem. Nem néztem fel a lapok közül.

-Cameron.. Mit olvasol?-ül le mellém az ablakba.

-Nem tudom.-néztem a szemébe. Barna, mint nekem. Csak az övé egy kicsivel talán sötétebb.-Valami birdalomról van szó.

-Mi..mi? Azt add ide! Vissza rakom!-nyújtotta a kezét, hogy elvehesse a könyvet. Nem adtam. Hülye még nem vagyok..

-Kis naiv.. Azt hitted oda adom, miután itt dadogtál előttem? Ilyen ostobának nézel?-hajoltam az arcába, hogy nyomatékosítsam, hogy nem verhet át egy ilyen "trükkel".

-Biztos nem adod oda?-kérdezte. Mikor már válaszolhattam volna, kihasználta, hogy olyan közel vagyok hozzá. Megfogta a derekam, magához húzott és megcsókolt.

Mikor elváltunk egymástól, mosolygott.

-Mi az?-kérdeztem vissza dőlve a falnak.

-Most add szépen vissza!-hajtotta a fejét az ölembe és nyújtotta ismét a kezét.

-Nem.-nyitottam ki újra. De.. Az első lapon sem volt már SEMMI!!! Ezt hogy..?-Mivaaan?!?????!!?!!!!-akadtam ki.

-Mi az?-nézett fel.

-Eltűnt.-lapozgattam mindenfele de nem láttam mostmár egy betűt sem.

Lépteket hallottam a folyósoról. Valaki belépett a szobába..