Changed My Mind [H.S ]

23.rész

Audrey szemszöge

Reggel valami borzalmas zajra ébredtem, ami a földszintről jött. Kinyitottam a szememet és tudatosult bennem hogy Harry háttal volt nekem összegömbölyödve. Én a háta mögé bújva aludtam el tisztán emlékszem rá hogy nem ölelt át az este.

A zaj nem csendesedett, de ez Harryt, mit sem zavarta nagyon mélyen tud aludni amiért, irigylem. Mivel csak egy rövidnadrág volt rajtam és egy bő felső felvettem a köntösöm és a papucsom majd lementem a konyhába a zajforráshoz. Mikor beértem Dylant láttam, ahogy a turmix gép tetejével küzd. Az ajtófélfának dőltem és onnan néztem, ahogy szerencsétlenkedik.

- Dylan mit csinálsz korán reggel? - szólítottam meg mire megugrott és a szívéhez kapott majd rám nézett. Csak egy melegítő nadrág takarta a testét, de az elmaradhatatlan szemüveg ott volt a fején. Elmosolyodott mikor közelebb mentem hozzá. Kaptam tőle egy turmixos puszit az arcomra mire felkuncogtam. Dylan mindig is olyan volt nekem, mint a fogadott bátyám, hah, inkább, mint fogadott öcsém néha tényleg olyan volt, mint egy nagyra nőtt gyerek. Viszont a viselkedése ellenére nagyon okos volt. Általánosba mindig versenyekre küldték, amiket meg is nyert szinte az összest. Őt nem nagyon izgatta a versengés, meg hogy megnyeri-e vagy nem azt csinálta, amit mondtak neki így kénytelen volt elmenni. Félvállról vette az egészet hajcihőt és mégis megnyerte.

- Jó reggelt! - mosolygott rám.

- Jó reggelt, mit csinálsz? - tettem fel az előbbi kérdésemet újra.

- Hát turmixot! - jelentette ki vigyorogva, míg az gép tetejét méregette. Levettem a turmix tetejét.

- Köszönöm, ha te nem vagy szerintem egész nap itt állnék, és ezzel szenvednék. - mondta majd a löttyöt, amit kevergetett kiöntötte 2 pohárba. Belekóstoltam és nem kicsit lepődtem, meg amikor a kedvenc turmixomat kóstolhattam nem hittem volna, hogy még emlékszik rá, hogyan kell csinálni.  Rávigyorogtam, míg ő értetlenül nézett rám.

- Mért nézel így rám? - kérdezte riadt tekintettel mire adtam egy puszit az arcára. Mocorgást hallottam az ajtó felől, de már csak Harry távolodó alakját láttam. Basszus! Gyorsan letettem a poharamat és Harry után rohantam a szobámba. Mikor beértem a ruháit vette magára és valamit keresett.

- Harry - szólítottam meg.

- Nem láttad a telefonom? -kérdezte elfojtott hangon. Tudtam, hogy dühös, de nem akart megijeszteni a dührohamával. A telefonját megtalálta a takaró alatt kicsit pötyögött rajta majd kifejezéstelen arccal rám nézett. - Most hazamegyek jó szórakozást a barátoddal.- köpte felém a szavakat majd kiszáguldott a szobából és hallottam, ahogy becsapta maga után a bejárati ajtót. Én csak álltam a szobába ledermedve és lassan tudatosult bennem az elmúlt 5 perc. Most hagytam, hogy Harry csak úgy kisétáljon az életemből.Dylan rontott be az ajtón.

- Audrey mi baj van? - letérdelt mellém és az ölébe húzott és én csak zokogtam a vállába. Nem tudtam megszólalni. Dylan felkapott az ölébe és ráfektetett az ágyra majd befeküdt mellém és én csak csöndesen zokogtam, míg ő a hátamat simogatta.

- Mond el mi a baj én csináltam valamit? - nézett a szemembe. A fejemet ráztam majd egy zsepiért nyúltam az éjjeliszekrényhez.

- A barátod csinált valamit veled?

- Nem. - vágtam rá rögtön. - Én vagyok a hibás. - töröltem meg a szememet. - Elintézem később, de most Dylan mit szeretnél csinálni?  - felkeltem az ágyból, hogy összeszedjem magam. Régen voltam már Dylannel bárhol is és nagyon hiányzott. Harry hisztijei mostanában eléggé kimerítettek.

- Jól vagy?

- Igen jól vagyok. Elmenjünk neked házat nézni? - tereltem a témát nem akartam őt ezzel is terhelni.