Changed My Mind [H.S ]

45/2. rész

- Nem tudok muffint sütni. - ráztam a fejem.

- Bízd rám. - kacsintott.

Felnevettem.

Harry nem tétlenkedett rögtön nekilátott az alapanyagok kimérésének.

Szinte semmi dolgom nem volt, amit Harry is megerősített mikor kizavart a konyhából, hogy én addig pihenjek, míg ő „alkot".

Így is tettem.

Leültem a tv elé és azt néztem, míg Harry le nem huppant mellém.

A haja lisztes volt és a fekete makulátlan pólóján tészta foltok voltak.

- Fél óra és kész lesz. - nyomott egy csókot a számra.

- Van egy konyhatündérem. - bújtam hozzá.

Harry arcáról levakarhatatlan volt az az önelégült vigyor. Büszke volt magára.

Míg vártunk valami idióta sorozatot néztünk a tv-ben és szinte egyszerre borzadtunk el a szörnyen, béna poénokon. Unalmas is volt így álmos lettem tőle.

Egy nagyot ásítottam Harry ölében. Megjegyzem egyáltalán nem volt kényelmes, de már hiányzott, hogy hozzábújhassak és a fájós hátam nem fog benne megakadályozni.

- Álmos vagy? - kérdezte. Lopva csókokat hagyott az arcomon és a hajamon míg a pocakom simogatta.

- Nem gyengén. - motyogtam, míg a szemeim majd leragadtak.

- Gyere, dagi felviszlek, hogy mormolj egyet. - állt fel a kanapéról majd az ölébe vett közben egy hatalmasat nyögött. Kinevettem, míg elindult velem a lépcsőn.

- Kikérem, magamnak nem vagyok dagi.  - motyogtam a mellkasába.

- De az vagy. - kuncogott.

Felhorkantottam.

- Kismalac. - gúnyolódott.

- A te hibád. - kuncogtam.

- Nem bántam meg. - vigyorodott el, míg letett az ágyra majd bemászott mellém. Betakart minket majd a fejtámlának támaszkodott, míg én elhelyezkedtem rajta. A hátamat cirógatta és szerelmes szavakat suttogott a fülembe, míg el nem nyomott az álom.

Harry Szemszöge

Fogalmam sincs mivel érdemeltem ki a karomban tartott alvó gyönyörűséget.

Annyira aggódom érte.

Ha tehetném, magamra vállalnám ezt az egész szülés dolgot. Tudom, hogy nem fájdalommentes. De legalább ott lehetek mellette és támogathatom. Nekünk a könnyű része jut. Mindenki ezt mondja. Nem olyan könnyű nézni életed szerelmét, ahogy a kínok kínján megy keresztül és akkor kicsit el is önt a bűntudat. Látni szeretném már az én hercegnőmet. Alig 2 nap és a karomban tarthatom.

Addig is át kéne hoznom a sok baba holmit, amik szinte ellepik a vendégszobát. Ha az egészet nem is, de egy részét el tudom hozni még ma amíg Audrey alszik.

Lassan kimásztam alóla majd lábujjhegyen osontam az ajtó felé nehogy felébresszem. Lementem a konyhába, kivettem a sütiket a sütőből majd a pulton hagytam hűlni.

Felvettem a csizmám majd a kocsi kulcsomat a konyhapultról és elhagytam a házat.

Gond nélkül haladtam a kocsim felé. Hál' Istennek a sajtó nem tudja Audrey címét így nyugalomban lehet, míg itthon van. Amióta bejelentettük, hogy kisbabánk lesz, a sajtó nem akar leszállni rólunk.

Mikor a házhoz értem megláttam pár riportert, akik biztos engem vártak. Nem is voltak olyan kevesen Attól félek újra meg kell változtatnom a lakcímemet ez már a 3. ház lenne az elmúlt 6 hónapban. Kezdem unni.  A riporterek amint észrevették a kocsimat már körém is gyűltek és az arcomba vakuztak és hülye kérdéseket tettek fel, hogy később kiforgassák a szavaimat és jó pénzért eladják azt a szemetet. Nem lennék a helyükben. Lelkiismeret furdalásom lenne Vaskapu kinyílt majd bezárult miután bementem a kocsimmal. Leparkoltam a kocsival a garázsba majd felmentem a házba. Csodálom, hogy Gemma nem zavarta el őket eddig. Ő gyűlöli a legjobban a médiát. Fel kéne hívnom Pault, hogy titokban legyen az, hogy Audrey melyik kórházban fog szülni. Nem akarom, hogy ott is a nyakamon legyenek.

- Mi a franc? - mordultam fel.

- Jól vagy? - kérdezte Gemma. A kanapén ült a nappaliban egy tál popcorn-al a kezébe.

- Persze. Anya? - kérdeztem miután a konyhában nem találtam.

- Elment egy barátnőjével kávézni.

- Tudja, hogy utálom, ha nem szól. - fújtattam.

- Nyugi öcsi. Mindent kézben tartok. - kacsintott rám.

- Az jó akkor segíthetnél kézben tartani pár baba holmit és aztán berakni a kocsimba. - mondtam gúnyosan. 

- De, csak azért mert olyan jó testvér vagyok. - vigyorodott el, míg felállt a kanapéról.

- Hát persze. - forgattam meg a szemem majd felmentem a vendégszobába nyomomban Gemmával.

Felkaptam egy dobozt, amiben ruhák és játékok voltak majd levittem a garázsba.

Gemmával szépen telepakoltuk az autót.

Lehet egy kicsit túlzásba estem a kislányom holmijait illetően, de nem nagyon izgat. Már csak a karomban akartam tartani és mindet megtenni érte.

Gemmával visszamentünk a házba miután több cucc már nem fért a kocsiba. A fotósok még mindig itt lebzseltek.

- Mit keresnek még itt? - mutattam a megfogyatkozott ember tömegre.

- Azután jöttek, hogy Kendall itt járt. - rántott vállat. A szemeim elkerekedtek. Csak Kendallt ne.

- Miért volt itt? - kérdeztem.

- Téged keresett, de megmondtam, hogy nem vagy itthon. Komolyan Harry hogy bírtad elviselni? - fancsalodott el az arca.

- Sehogy! - vágtam rá idegesen. - Rohadtul nem voltunk együtt, csak rám mászott. - mondtam majd lerobogtam a garázsba majd bevágtam magam a kocsiba. Kitolattam majd végigmentem a kocsifelhajtón.

A gázra léptem amint kikanyarodtam az utcára. A legrosszabb, hogy Kendall tudta Audrey hol lakik. Nem egyszer hurcolt már el hozzá a rosszabb pillanataimban.

Épp ezért nem akarom, hogy bármit is mondjon Audreynak. Nem tudom, mit akar Kendall de biztos, hogy nem a jóindulat vezérli. Nem tudom, mi történne ha Kendall elkezdené az agya szüleményeit mesélni Audreynak, amit 6 hónappal ezelőtt kitalált és bebeszélt magának. Egy bárban találkoztunk. Persze hallottam már róla és nem voltam lenyűgözve a hallottakról, de nem tudtam lerázni magamról. Akár milyen lecsúszott voltam nem viseltem el. Az a lány megszállott és nem a jobbik fajtából.

Végre ordaértem a házhoz és megláttam Kendall kocsiját majd őt az ajtó előtt állni és bekopogni. Akkor nyitódott az ajtó, amikor kivágódtam a kocsiból majd futva tettem meg azt a pár métert az ajtóig.

- Segíthetek? - hallottam Audrey hangját.

- Kendall! - szólítottam meg. Gonoszul elvigyorodott, míg én Audrey mellé álltam, aki még kicsit kómás volt ezért átöleltem a derekát. Ezzel is jeleztem neki, hogy húzzon el, de csak nem ment el.

- Ismered? - nézett fel rám Audrey.

- Nyugi kincsem elintézem. - kacsintottam rá.

- Nahát, hogy ti milyen aranyosak vagytok együtt. - csapta össze a kezét, míg az a vigyor ott virított az arcán.

- Kendall mit akarsz? - sziszegtem.

- Oh, én igazán nem akartam zavarni. - kezdte, míg a táskájában matatott. - Csak a pólódat akartam visszaadni, amit nálam hagytál. - vigyorgott, míg felém tartotta a pólómat. Hogy került ez hozzá?

- Harry ez mit jelentsen? - kérdezte kétségbeesetten mellőlem Audrey.

Már épp válaszolni akartam amikor Kendall közbe szólt.

- TE nem mondtad el neki Harry?! - kérdezte rájátszva.

Én sosem ütök nőket, de most kivételt tennék.

- Mégis mit? - kérdezte vékony hangon.

- Semmit kicsim. - kezdtem de Kendall megint közbevágott.

- Harry nálam kereste a boldogságot, amikor te elhagytad. Szépen mondva. - Az ujjain számolt. - Meddig is? 3 hónapig? 4 hónapig? Nem emlékszem tisztán. Tudod nem voltál itt kellett neki a társaság. - kacsintott rá.

- Kendall!! - szóltam rá, de nem tudtam befejezni ugyanis a kezembe tartott gyönyörűség karjaimba dőlve vesztette az eszméletét.