Changed My Mind [H.S ]

47.rész

A levegőt kapkodtam míg összegörnyedve ültem az ágyon. Mi tart már ilyen sokáig annak az idiótának? Ha Harryn múlna egy pajtában is megszülhetnék.
Nem tudom hány perc telt el, a fájások felerősödtek aztán elmúltak aztán újra előjöttek.

Aztán Harry rontott be az ajtón utána az orvosokkal.

- Hogy érzi magát? - hogy lehet ilyen hülyeséget kérdezni?

- Maga szerint hogy érzem magam? - keltem ki magamból. - A hasam kétpercenként majd szét szakad. Az orvos nem törődött a hangnemmel.

- Miss. Benett. Most átvisszük a szülőszobába. A baba nem farfekvéses tehát nem kell császározni. Minden rendben fog menni. - nyugtatgatott. Ez csak addig hatott amíg újra elő nem jöttek a fájások.
Felkiáltottam fájdalmamba Harry már a haját tépte.

Az ő hibája.

Áttoltak egy jóval felszereltebb és nagyobb terembe. Útközben szóltam Harrynek, hogy hívja fel Annet és a szüleimet. Az egyetlen támasz neki is és nekem is. A termet elözönlötték a kékruhás nővérek és orvosok akik maszkot húztak a szájuk elé sőt még a hajukra is. A grace klinikán éreztem magam hirtelen.

Utálom azt a sorozatot.

Beadták a fájdalom csillapítót és az érzéstelenítőt ami megjegyzem rohadtul nem használt semmit!
Aztán vártunk. Harry közben mellém ért míg én a kezét szorítottam amikor a hasamba nyilallt a fájdalom.
- Itt vagyok. Lélegezz. - mutatta. Együtt vette velem a levegőt ami némiképp segített.
Felkiáltottam amikor újabb fájás jött.

Istenem sosem lesz ennek vége?

Harry Styles

Ha valaki tavaly azt mondja nekem hogy jövőre a szülőszobán fogom segíteni a gyerekem anyját míg ő vajlódik telibe röhögöm a képét és ajánlok neki egy orvost.
De most mégis itt vagyok egyre idegesebben. Talán 2 óra telt el mióta megkezdődött a vajlódás Gemma és Anya is bejöttek támogatni. Kérdéses volt, hogy engem támogatnak-e vagy Audreyt. Audrey szülei kint várakoztak a srácokkal. Anyán és Gemmán ugyanolyan kék ruha volt mint rajtam. Őszintén nevetni támadt kedvem Gemma kinézetén de ennek nem most volt itt az ideje. A jobb kezemben szerintem már egy ép csont sem maradt Audrey úgy szorongatja. Hirtelen elkapta a pólóm nyakát, majd magához húzott.

- Styles ha ezt túlélem sterilizáltatod magad. - vicsorogta. Csak bőszen bólogattam. Már mindent értek a tegnapi megjegyzésével kapcsolatban miszerint nem vállal felelősséget a szavaiért amik ilyenkor elhagyják a száját.

- Rendben szívem bármit. - mondtam hogy ne hergeljem.

- Te csak ne szívemezz. - vicsorgott

- Jól van Audrey kezdhet nyomni. - mondta az orvos míg a gumikesztyűje a kezére csattant. Nyeltem egyet. Egy filmben éreztem magam. Audrey nagy levegőt vett majd a fogait összeszorította minden izma megfeszült és egy erő teljeset nyögött.

- Ez az nagyon jó. Még egyet. - dicsérte az orvos. Audrey lihegett velem együtt.

Bár fogalmam sincs én miért lihegtem.

Nagy levegőt vett majd újra megfeszítette az izmait és megint nyomott.
- Meg egy utolsót! Már majdnem kint van! - biztatta az orvos.

Pár percig meg lihegtünk egy sort majd újra nyomott.

És akkor meghallottam a világ leggyönyörűbb és legaranyosabb hangját. Az orvos egy pici kis lényt tartott a kezében. A két tenyerében elveszett a kisember.

- Gyönyörű kislány. Gratulálok. - mondta az orvos. Lemosolyogtam Audreyra aki sírt. Én is sírtam. Adtam egy csókot a szájára míg a nővér elvitte lemosni a kislányunkat.