Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

20.fejezet

*Arisa szemszöge*
Ágyamon ülök. Azon gondolkodva, mi lehetett hugommal?
Visszagondolok a tegnapi napra. Elég furcsán viselkedtek. Fáradtan dörzsölöm szemeimet.

- Jó reggelt, hm. - kopog szobámon.

- Neked is. - nyögöm ki egy ásítás alatt, mire kimegyek szobámból.

- De fáradt arcod van, hm.

- Ja. Szinte semmit sem aludtam.

- Beteg vagy? - nézi meg homlokom.

- Nem, csak gondolkodtam, és azért nem aludtam.

...

Szobámba ülve gondolkodok, de nem jutok semmire.
Előveszem telefonom, kikeresem hugom nevét:

Én: Veled mi van?

Hugi: Mi lenne?

Én: Tegnap elég furcsán viselkedtél!

Hugi: Nevetséges vagy! Miért viselkedtem volna furcsán? Már képzelőtsz is Nee-chan!

Én: Nem képzelődöm! Megne tudjam, hogy van köztetek valami! Ne feledd, hogy bérgyilkos vagy!

Hugi: Nem vagyok az!

Én: Akkor mit csináltál, mielőtt nem kaptak el minket, ha?!

Hugi: Hagyd abba! Engem már nem érdekell! Megakarok változni!!

Én: És azt hiszed, hogy ebből van vissza út?

Hugi: Igen!

Én: Ostoba vagy hugi!! Olyan álmokat, reményekedt kergetsz amik lehetetlenek! Térj észhez, te baka!

Hugi: Tudod mit??!

Én: Mit??

Hugi: Menj a fenébe Nee-chan! Semmiközöd hozzám, semmiközöd ahoz, hogy mit hiszek, és mit nem!! Nekem már nem fogod megmondani, hogy mit csináljak!!

Én: 22 éves vagy. Én vagyok a rangidős. És én vigyázok rád!!

Hugi: Nem! Tévedsz Nee-chan! Nem te vigyázol rám!

Én: Ne beszélj vissza!

Hugi: Azt csinálok amit akarok! Szabad vagyok, nem fogok utánnad menni! Ami a legfontosabb...elegem van abból, hogy megmondod mit csináljak és mit ne! Mondok én neked valamit NEE-CHAN...többet már nem fogod nekem megmondani! Elegem lett belőled, és a hülyeségeidből!!

Én: Fejezd be!! Ha tetszik hanem velem fogsz jönni!!

Hugi: Előbb a halál! Azt hiszed, hogy veled megyek?! Hát biztos, hogy nem! És ami a legfontosabb...azt hiszed itt hagyom Itachit?!

Én: Azt ne mondd, hogy te belehabarodtál abba az Uchihába!

Hugi: Miközöd hozzá?!

Én: Ne haragudj hugi, de ezen csak nevetni tudok. Azt hiszed, hogy az a Uchiha veled fog maradni? Hát hidd el, hogy nem fog! Azért hoztak ki minket a börtönből, hogy jó útra térjünk! De ha mégis belehabarodtál, felejtsd el! Pont egy BÉRGYILKOSSAL fogja összekötni az életét?
Ez nevetséges

Hugi: A saját hugodnak ilyet írsz?! Honnan veszed, hogy belehabarodtam?!

Én: A hülye is észre venné. Öld ki magadból ezt a hülyeséget, mert Itachi sosem fog úgy tekinteni rád, ahogy azt te akarod! Az ő szemébe, és mindenki máséba csak egy bérgyilkos vagy! Egy bérgyilkos aki rengeteg ember életét elvette! Se több, se kevesebb

Hugi: Rohadj meg!! Utállak!!

Nem válaszoltam. Leteszem telefonom, mire hátradőlök az ágyon. Nem érdekell, mit hisz, vagy mit mondd, velem fog jönni, ha tetszik neki hanem! Elég legyen a gyerekes viselkedéséből!! Viselkedjen úgy mint egy felnőtt!
Idegesen túrok hajamba, mire fogamat kezdem csikorgatni.
Kezem ökölbe szorul.

- Ez olyan hülyeség. Olyan bolond, hogy ez nem igaz!! Mikor fog végre felnőni?! Ch, áh...már erre nem is tudok mit mondani!! - dőlök idegesen hátra ágyamon.

*Ahri szemszöge*
Amióta nővérem nem ír, könnyeim azóta hullanak. Itachi nem volt itthol. Még azelőtt ment el öccséhez, aki beszélni akart vele.
Sírva magamra kapok egy kis melegebb ruhát, leszáguldok a nappaliba ahol felöltözök.
Becsukom az ajtót, a kulcsot zsebembe szüllyesztem, utánna elrohanok. Nem törödve a nagy hóval, szaladok könnyeimmel küszködve.
Megállok. Lihegek. Levegőért kapkodok. Kezemet zsebembe szüllyesztem, úgy sétálok tovább. Nem tudom, hogy merre és hova, csak menjek.
Szemeim előtt nővéremmel való beszélgetés lebeg.
Szívem összeszorul. Könnyeim hullani kezdenek.

- Ahri-san... - halad el mellettem mosolyogva egy házaspár. Viszonzom a kedves gesztusokat.
Szemeimet törölgetem könnyeimtől.
Ahogy sétálok rájövök arra, hogy most mindenki máshogy bánik velem. Köszönnek, kedvesen mosolyognak, nincsenek megvető, gyülölettel izzó tekintetek. De ez most nem nyújt vigaszt. Még mindig nővéremmel való beszélgetés jár fejemben, könnyeim továbbra is hullanak.
Nem tudom, hogy merre megyek. Messze vagyok Itachi házától, és már sötétedni is elkezdett.

*Itachi szemszöge*
Kiszálok kocsimból. Ajtónkhoz lépek, de bevolt csukva amit furcsáltam. Szerencsémre nekem is van kulcsom, kinyitom, majd belépek.

- Kedvesem. - zárom be az ajtót. Bemegyek a konyhába, ahol poharamba öntök egy kis almalevet.

- Ahri. - sétálok fel poharammal együtt, mindenhova benézek de sehol senki.
Előveszem telefonom. Kikeresem Ahri nevét.
Kisipol.
Idegesen iszom meg maradék almalevem, mire kinézek az ablakon.

- Sötétedik. Hol lehet?! - töröm össze kezembe a poharat. Kiszedem a szilánkokat, hanyagul tekerek rá egy kis kötést.
Kulcsra zárom az ajtót. Bepattanok kocsimba.
Kocsimban ülve próbálom hívni Ahrit, de továbbra is kisipol.
Kezimmel megszorítom a kormányt, az üveg okozta sebek megfájdulnak, de nem foglalkozom vele.
Ekkor meglátom Keiichit. Leparkolok mellette, lehúzom az ablakot.

- Itachi. Szia.

- Szia. Nem láttad Ahrit?

- Nem. Miért?

- Nincs otthol.

- Próbáltad hívni?

- Igen, de kivan kapcsolva. - mutattam bekötött kezemmel telefonomra.

- És a kezeddel mi lett?

- Az most nem számít. Most az a fontos, hogy megtaláljam Ahrit. - indítom be kocsim motorját.

- Segíthetek?

- De a feleséged, és a kislányod?

- Írok es SMS-t Belldandynak, hogy segítek neked megkeresni Ahrit. - vette elő telefonját, és írni kezdett. - Mehetünk. - száll be a kocsiba, mire elindulunk.
Idegesen szorítom a kormányt.

- Itachi, ne idegeskedj!

- Nem tudom holvan! Nem tudom, hogy mi történt vele!

- Itachi!

- Hm?

- Megtaláljuk.

- De nagyon aggódok miatta.

- Elhiszem.

- Ha valami baja esik, sosem bocsátanám meg magamnak. Mivan, ha valami baja esett? Nem kellett volna magára hagynom!

Ütést éreztem tarkómon, mire Keiichire néztem.

- Befejeznéd? Megértem, hogy aggódsz Ahriért, mert szereted. Csak rá kell nézni...nem hinném, hogy ő az a fajta lány, aki nem tudna magára vigyázni.

- Igazad van! Ő tényleg nem az. - kezdtem el figyelni újra az utat. Ám aggodalmam kicsit se szünt.