Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

4.fejezet

*Ahri szemszöge*
- Ahri, kellj fel!

- Hm? - nyitottam fel szemeimet.

- Hogy van a vállad?

- Sokkal jobban. - mozdítottam meg. - Egy kicsit még fáj, de nem vészes.

- Jólvan akkor. Reggelid az asztalon.

- Jó. - vettem el reggelimet, majd elkezdtem reggelizni. Pár falat után, felöltöztem, reggeli rutinomat elvégezve mentem le a konyhába.

- Hogy van a vállad? - támaszkodott, az ajtónak Ikuto.

- Sokkal jobban. Igaz kicsit fáj, de türhető.

- Már te is babusgatod?

- Mi lenne, ha befognád Akashi?!

- Hé, Ikuto nyugi.

- Nem babusgat! Megkérdezte, hogy van a vállam, ennyi!

- Meglátszik, hogy csajból vagy mert ha van egy kis sérülés... - nem hagytam, hogy befejezze mondatát, a falnak szorítottam.

- Most megöllek!

- Ahri! Nyugodj meg! - próbált elvonszolni Ikuto, kevés sikerrel.

- Itt meg...

- Akihiro, segíts leszedni Akashiról Ahrit!

Ketten próbáltak leszedni Akashiról, kevés sikerrel. Nem hagytam magam. Újból, és újból Akashinak mentem.

- Megöllek!

- Ahri! - fogott le nővérem.

- Mi folyik itt?! - kezdett el kiabálni Aguri.

- Akashi... - válaszolt Ikuto.

- Akashi, mit csináltál?!

- Megkérdeztem Ikutot, hogy már ő is babusgatja Ahrit...

- Engem nem babusgat senki! Megkérdezte, hogy van a vállam! Ennyi! De most én megöllek, te kis rohadék! - próbáltam szabadulni.

- Csillapodj le!

- Nee-chan, eressz! Megölöm, azt a rohadékot!

- Attól, hogy valaki megkérdezi Ahrit, hogy van a válla, nem babusgatja!
Ahri az, aki kiválóan bánik, az íjal!
Mégegy ilyen Akashi...

- Nem fordul többet elő, uram.

- Ajánlom is. - ment vissza irodájába.

- Lecsillapodtál?

- Igen. - ültem le, az asztalhoz. Akahiro, Arisa és Akashi kimentek, csak én és Ikuto maradtunk bent.

- Ne foglalkozz Akashival...

- Engem rohadtul zavar, az a vakarcs! Nekem nem itt van, a helyem.

- Ezt, hogy érted?

- Sehogy... - próbáltam terelni a témát, sikertelenül.

- Nekem elmondhatod, hogy mire értetted.

- Sose akartam bérgyilkos lenni!

- Komolyan? - nézett rám kitágult pupilákkal.

- Igen.

- Ebben hasonlítunk.

- Miért, te se akartál bérgyilkos lenni?

- Nem. Tudod, én árva voltam. A szüleim meghaltak, amikor 8 éves voltam. Egyedül csatangoltam, a sötét utcákon, arra vártam, hogy valaki segítőkezet nyújtson. De mindenki megvető pillantásokkal nézett rám, éhesen, szomjasan jártam mindenhova. Egynap találkoztam egy férfival, aki otthont, ételt, italt ajánlott. Elfogadtam, mert akkor nem tudtam, hogy mivel járt ez.