Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

90.fejezet

*2 nappal később*

*Ahri szemszöge*
Eljött...végre eljött a nagynap! Végre hozzá mehetek, életem szerelméhez, de a gyomromban lévő görcs, egyre nagyobb, és nagyobb lesz. Alsó ajkamat beharaptam, miközben Kushina-san hajamat csinálta, a ruha már rajtam volt.

- Csak nem félsz? - kérdezte lágyan kuncogva.

- Ami azt illeti, de...egy kicsit...talán...nagyon...

- Ugyan kedvesem! Nem kell félned, minden rendben lesz!

- Hogy van a mennyasszony? - jött be anyósom, Natsumival a karjában.

- Fél.

- Ne félj, drágám! Nem kell félned semmitől, és nem is kell izgulnod. Mindent elrendeztünk. Vendégek, tánc, torta, nászút...

- Nászútról jut eszembe...

- Nehogy azt mondd nekem, hogy nem szeretnétek elmenni, mert nem szeretnétek, Natsumit a nyakunkon hagyni! Egyártalán nem hadjátok a nyakunkon! Fugaku, én és Sasuke is el leszünk a kis csöpséggel.

- Arigatou, Mikoto-san. - töröltem meg szemeimet.

- És mostmár kijelenthetem, hogy a mennyasszony elkészült!

- Csodás vagy drágám.

- Köszönöm. - mosolyogtam boldogan a két nőre, akik már majdnem sírva néztek rám.

- Kip-kop, nem kopogok, hanem egy szó nélkül bejövök! - lépett be bátyam vigyorogva.

Mikoto-san, és Kushina-san egymásra néztek, aztán kisétáltak az ajtón magunkra hagyva bátyámmal.

- Gyönyörű vagy, hugi. Nos, mit mondjak? Nem vagyok a szavak embere, és szerintem erre te is rájöttél, a hónapok alatt...őszíntén, nem igazán tudom, hogy most mit mondjak. Nem voltam ott mikor, Arisával megtanultatok járni, beszélni, de azt elmondom neked, hogy nagyon szeretlek téged hugi, és nagyon büszke vagyok rád, hogy ma férjhez mész. Mást nem igazán tudok mondani, csak azt, hogy légy boldog, ne engedd, hogy bárki is megtörjön, mertha egyszer meghajolsz bárki előtt is, akkor nem fogják hagyni, hogy ki egyenesedj!

- Nii-san, arigatou. - töröltem meg szemeimet, majd egy szoros, szeretettel teli ölelésbe vontam őt.

- Na! Nincs sírás-rívás ezen a napon. Hiszen ez a nap, rólad és Itachiról szól!

- Hay. - mosolyogtam rá, amit viszonzott, majd a karját nyújtotta, amibe belekaroltam.

- Viszont a vőlegényed is ennyire izgul, mint te. Micsoda páros.

- Kuramaa!! - dorgálom meg kicsit, de ő ezen csak elvigyorodik.

Mély levegőt véve indultunk el, egyenest az oltárhoz. Nem is kell mondanom, hogy gyomrom görcsben volt. Kezemmel megszorítottam bátyám ruháját, aki rám nézett, majd egy mosoly jelent meg arcán.

- Mi a baj?

- Izgulok...Hiszen mindjárt ott vagyunk, és...

- Ne aggódj, minden a legnagyobb rendben lesz!

Egy ajtóhoz értünk, ami hamarosan ki is nyítódott. Minden egyes szempár ránk szegeződött. Volt aki ámulva-bámulva, könnyes szemekkel, büszkén nézett. De valami furcsát is éreztem, ami nem igen tetszett nekem. Ettől a kisebb érzéstől, enyhe szorongás kapott el, de igyekeztem kizárni, hiszen csak életem legszebb napja, és mindenáron azt szeretném, hogy felejthetetlen legyen!
Tekintetemmel, Itachit kerestem, aki ott ált az oltárnál. Fekete zakója kellően simult testére, ami sikeresen kiemelte férfias alkatát, haja ugyanúgy ált, ahogy szokta hordani. Amint meglátott, látni lehetett, hogy szaporábban veszi a levegőt, ajkába harapva tűrt, és várt, de szemei...azok az ónix, ében fekete szempár csodállattól, büszkén csillogott. Bátyám Itachihoz vezetett, aki kezét nyújtva fogta meg kezemet, majd szembeállított magával. Ekkor néztem csak körbe, hogy Itachi összes kollégája, Sasuke és Naruto összes barátja, Keiichiék, nővérem jelen vannak. Sőt még Sakito is jelen volt, aminek nagyon örültem.

- Gyönyörű vagy kedvesem! Szebb vagy a felkelő, valamint a lemenő napnál. - mondta Itachi, mikor szerelmemre néztem.

- Itachi...

- Ne mondj semmit! Most még ne! - kacsintott rám, majd a papphoz fordultam, aki körbe nézett.

- Uchiha Itachi! Feleségedül fogadod-e, az itt megjelent, Namikaze Ahrit?
Szeretni, becsülni fogod? Mellette leszel boldogságban, szomorúságban, gazdagságban és szegénységben, míg a halál elnem választ?

- Igen.

- És te, Namikaze Ahri! Férjedül fogadod-e, az itt megjelent, Uchiha Itachit? Szeretni, becsülni fogod? Mellette leszel, boldogságban, szomorúságban, gazdagságban és szegenységben, míg a halál elnem választ?

- Igen.

- A rámruházott hatalomnál fogva, férj és feleség vagytok! Megcsókolhatod a mennyasszonyt. - mondta mosolyogva a papp, mi pedig, Itachival szembe fordultunk egymással.

Lassan egymás ajkaihoz hajoltunk, de előtte megállt, amitől picikét megszeppentem.

- Emlékszel mit mondtál? - suttogta úgy, hogy csak én halljam.

- Mit?

- Azt mondtad, ha eljön az esküvő napja, és amikor a papp azt mondja, hogy megcsókolhatod a mennyasszonyt, akkor olyan szenvedélyesen csókoljalak, hogy minden másik nő féltékeny legyen!

- Akkor tartsd be az ígéreted, Uchiha Itachi! - mosolyodtam el.

Nem is kellett neki több. Lassan ajkaimhoz hajolt, és egy szenvedélyes lágy csókba vont, ami sokkal szebb volt mint a többi. Nem volt túl vad, vagy birtokló...hanem inkább az a szenvedélyes, romantikus csók. Mintha az a csókunk lett volna az első, és a legutolsó. Körülöttünk mindenki tapsolt, éljenzett, sőt olyan is volt aki fütyült. Itachi nyelve utat tört magának, hogy táncra hívja ízlelő szervemet.
Végül oxigén hiány miatt elváltunk egymástól, hogy szembe fordulhassunk mindenkivel. Végül sorban jöttek gratulálni, Itachi barátai, munkatársai, családtagjai, Naruto valamint a fiú, és Sasuke barátai akiket megismertem.
Ino, Sai, Choji, Shikamaru, Hinata, Lee, és persze a többiek. Külön a régi ügyvédem, Hatake Kakashi jött gratulálni. Ha hiszitek, ha nem, de örültem annak, hogy ő is eljött, Suigetsuval és Karinnal együtt. Örültem mindenkinek, de a legjobban mégis Sakito-sannak örültem! Hiszen csak ő volt édesapám legjobb barátja. Sorban fogadtuk, immáron férjemmel a gratulációkat, valamint a jókívánságokat, mikor egy furcsa, ám mégis kellemes érzés kerített magába.

- Lehet, nem lesz olyan, de én ott leszek melletted, mikor kimondod a boldogító, igent! Mindig vigyázni fogok rátok, ahogy mindig is tettem mikor gyerekek voltatok.

- Mi melletted leszünk, mikor feleség leszel. Hiába, hogy nem fogsz minket látni, de...De érezni fogod a jelenlétünket.

Víszhangzottak szüleim szavai fejemben. Tényleg úgy éreztem, hogy itt vannak, és azt is hogy végig ott voltak mellettem mikor kimondtam a boldogító igent! Félre néztem, ahol nővéremet pillantottam meg, egy fekete egybe ruhában. Kezében egy pohár volt, haja hanyagul simult vállára. Tekintetünk keményen fúródott egymáséba! Szinte éreztem, ahogy szikrázik köztünk a harag.