Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

30.fejezet.

*1 nappal később //Ahri szemszöge/*

1 nap mát eltelt. Itachi még azóta sem jött el értünk. Ez az 1 nap alatt kevesebb ételt kaptunk. Bár ez mikor, hogy volt. Egyszer keveset kaptunk, egyszer pedig sokat. Hátam továbbra is sajgott. Polómat nem vehettem vissza, így nem is csodáltam, hogy a sebeim sajognak.
Fájdalmasan szisszenek fel. Hamarosan kinyitódik az ajtó.

- Nagyon rossz bőrben vagy.

- Dögölj meg! - fordítom fejem, az ablak felé. Szemeimből azonnal kicsordul pár könnycsepp, amiket tovább könnycseppek követnek. Hangos zokogásba török ki.

- Hé! Na, ne sírj!

- Miért nem tudsz békén hagyni?! Mi a francot akarsz tőlem?! Hadj már engem élni a szerelmemmel!! - ordítok rá zokogva.

- Te tégyleg ostoba vagy! Hát nem tudod, hogy mégis ki ő valójában? Ennyire ostoba, azért még te sem lehetsz.

- Ezt, hogy érted, hogy ki ő valójában?

- Ő a nagy Uchiha Fugaku fia. Uchiha Fugaku az Uchihák feje, és a fia Itachi, más lányokat is megkaphatna. Idővel eldobott volna téged. - lép közelebb ágyamhoz, majd leül mellém. - Gondolom hallottad már Uchiha Madara nevét, nem igaz?

- Ühüm... - bólintok ajkaimba harapva.

- De azt nem tudod, hogy Uchiha Madara, és testvére Uchiha Izuna rokonja Uchiha Itachinak. Ha jól tudom, van egy öccse. De ez most nem fontos. Itachi unokaöccse Uchiha Madarának, és Uchiha Izunának. Fia Uchiha Fugakunak. Ő nem fog téged szeretni, csak kifog téged használni!

- Hagyd abba! - sírom el magam. Megsimogatja arcomat, majd lecsókolja könnyeimet. Próbálok elhúzódni, de a kötelek esélyt sem adnak, hogy elhúzódjak.

- Most már értem, hogy az a nyomorult Uchiha mit szeretett benned. - simít végig oldalamon.

- Ne érj hozzám, te féreg!

- Ejnye, ejnye. Tudod, én megbecsülnélek téged. Nem úgy mint az úgynevezett szerelmed. Azt hajtogatod, hogy eljön érted? Akkor hol van, hm? Nem láttam még ezen a területen, sem pedig a társait. Még mindig szeretnél reménykedni, hogy a te kis herceged eljön érted? Ostoba álmokat kergetsz. Álom világban élsz, pedig felkéne ébredned! Ez nem álom világ! Ez a kegyetlen valóság... - majd egészen fülemhez hajol. - és ez a kegyetlen igazság. - hallom hangján ahogy ördögien elmosolyodik.

- Nincs igazad!

- Most még ezt mondod. De amíg itt vagy, hidd el, hogy a remény lángjai hamar kialszik benned. Nem lesz már semmilyen fajta érzelem benned. Csak a gyűlölet. Nem sokára azt fogod érezni, hogy te tényleg nem kellettél neki. Nem lesz mi csillapítsa fájdalmadat. - ál fel mellőlem. Kimegy a helységből, én pedig rögtön hangos sírásba kezdek. Könnyeim mint a nyári zápor, megállás nélkül hullanak. Szívem fájdalmasan dobog mellkasomban.

*Aguri szemszöge*
Ahogy kilépek, magam után zárom az ajtót. Fülemet azonnal megüti Ahri hangos sírása. Ezen márcsak gúnyosan tudok mosolyogni. Reménytelenül rázom meg fejem. Tovább sétálok másik foglyomhoz.
Sírás üti meg fülemet.

- Anyám, már ez a taknyos kölyök is sír?! - sóhajtok unottan. Belépek a szobába.

- Engedj el minket!! Haza akarunk mindketten menni!! Én haza akarok menni a szüleimhez! Ahri-san pedig Itachi-kunhoz!

- Nem engedlek el titeket! Hülye még nem vagyok! Holnap hajnalban velem jösztök. Elhadjuk ezt a falut.

- Én nem megyek veled sehova!