Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

33.fejezet

*Arisa szemszöge*
Egy útcában sétálok. Ismerős a környék. Ismerősek a házak is, és sok más.
Ekkor meglátom. Meglátom a családi házunkat.

- Ezt mégis hogy? - megyek közelebb. Gondolkodás nélkül bemegyek.
Anya főzött. Apa pedig velünk játszott.

- Apu, gyere kapj el.

- Nah megállj Arisa! Úgyis elkaplak! - szalad nevetve utánnam apa.
Hugom anyához ment, aki megsimogatta fejét.

- Megvaaagy!!

- Apuu, ez nem ér!! - nevetettem miközben apa csikizni kezdett.

- Kész a vacsora!

Elindultam az asztal felé, de ekkor hirtelen minden eltünt. Kint áltunk. A házunk égett.

- Anya, apa!!!

- Ahri, gyere! - próbáltam húzni zokogó, ordibáló hugomat.
De nem. Nem tágított helyéről. Sikerül végre elhúznom, de vissza is ruhan.

- Nee-chan engedj!!

- Drága hugocskám. - térdepelek le előtte. - Mennünk kell. - kapom fel karjaimba, és azonnal rohanni kezdtünk.

- Miért kell ezt látnom? Miért álmodom ezt? Fel kell ébrednem! De nem tudok. Nem megy.

Mindketten elndultunk. Hugom sírt. De az én szemeim is kezdtek bekönnyezni.

...

- Már megint máshol vagyok. Várjunk csak! Az Aguri!

- Öld meg Arisa!!

- Nem! Nem akarom!  - kezdek el zokogni.

- Öld meg!

- Nem! - kiabálom.

- Gyáva! - suhint egyet katanánjával, majd megöli félig holtra vert áldozatot.

- Miért?

- Ez a bérgyilkosok dolga. - fogja meg kezemet, és egy sötét szobába vitt. Ahol se lámpa, semmilyen fény nem szűrődik be.
Ez ment napokon, heteken, hónapokon keresztül. Végül, a szívem teljesen megkeményedett. Már nem érdekelt semmi, és senki. Megtettem amit Aguri kért.

- Nee-chan!! - ugrik nyakamba hugom. - Jól vagy? Hol voltál? Annyira féltem.

- Semmi bajom. - vakarom le magamról.

- Nee-chan, mi a baj? Miért vagy velem ilyen? - kezd el zokogni. Megszeppenve állok ott. Nézem magam, és hugom.

- Elég legyen!! A könnyek nem fognak segíteni! Ne merj itt bőgni! Viselkedj felnőttként!

- De...

- Elég legyen!! - csapok ágyam melletti lévő asztalra.

...

Megint máshol. Miért nem fejeződik be ez az egész?
Itt álok magam előtt. Immár 18 évesen.

- Kérlek ne! Ne ölj meg!

- Milyen szánalmas. - szólalok meg fagyos, hideg hangon. - Nem érdekel a könyörgésed. Neked ma megkell halnod. De mit szólnál hozzá, ha előtte megkínoználak, hm?

- Nem ez a feladatod. - bukkan fel Aguri. - Öld meg, és kész!

- Ké... - áldozatom bese fejezte mondani valóját. Azonnal elvágtam torkát.

- Arisa, megmondtam, hogy semmi kínzás! Ezért most, tudod mi a teendőt.

- Megint az a sötét szoba?

- Igen.

...

Már megint itt vagyok. Összesen 2 teljes hónapot voltam abban a szobában. Szívem egyre jobban gonosszá vált a sötétség miatt, és minden más miatt.

- Arisa...

- Mivan?

- Kijöhetsz. - ált el az ajtóból, én pedig kisétáltam.

Átsétálok szobánkba. Hugom fel-alá járkált a szobában.

- Nee-chan... - szaladna hozzám, de felteszem kezemet.

- Hadj! Fáradt vagyok mindenhez!

- De, Nee-chan, mi a baj?

- Semmi!! - förmedek rá.

...

Szemeim hamarosan kipattannak ebből az álomból. Szaporán veszem a levegőt.

- Nem hiszem el. Mindent újra láttam. Még a kínzásokat is. - nézek tenyeremre. Sosem felejtem el, amikor megkellett fognom a szögesdrótot. Szorítanom kellett addig, amíg mélyen nem hatolt húsomba. Megtörlöm homlokom. Mély levegőt veszek, amit kifújok. Be, ki, be és ki. Éles fájdalom hasít kezembe.

- Mintha, mindig sebes lenne a kezem.- fordítom el fejemet.
Szívem fájdalmasan dobbant, de aztán újra gonosszság önti el szívem.
Ajtómon kopogás hallatszódik. Rendezem arcvonásaimat.

- Gyere.

- Nem alszol, hm? - lép be szobámba.

- Aludtam. De felébredtem. Te miért nem alszol? Hiszen későre jár.

- Nem tudok aludni. - ült le mellém.

Szívem őrülten dobog mellkasomban. Nem fogok beleszeretni egy rendőrbe!! Nem! Nem lehet! Én elfogok innen menni.
Hirtelen kezét arcomon éreztem.

- Hm? - nézek rá meglepedten.

- Olyan gyönyörű vagy, hm.

- K-k-köszönöm.

Lassan hajol ajkaimhoz. Akartam. Akartam, hogy megcsókoljon, de az eszem azt diktálta, hogy nem!
Ekkor ajkait enyémen éreztem. Nem tudom, hogy mi üthetett belém, de viszonoztam csókját. Kezeim nyakaköré fonódtak. Csipőmre teszi kezeit, így húz közel magához. Csókunkat elmélyíti. Nyelve vágyakozva simogatja felső ajkaimat, bebocsátást kérve.
Azonnal megis adom. Ízlelő szerve, azonnal számba siklik, felfedezésre indulva az ismeretlen terepen.
Nyelveink vadtáncbe kezdenek egymással.
Lágyan eldönt az ágyon.

- Mi a fenét csinálok?! Arisa, te idióta térj észhez!! - majd eltépem ajkaimat övétől. Értetlenül néz rám. Szemeiben értetlenség csillog.

- Mi a baj, hm?

- Fáradt vagyok.

- Akkor pihenj. - nyom egy utolsó csókot ajkaimra. Leszál rólam, majd kimegy.

- Úristen! Ez mi volt?! - túrok idegesen hajamba. - Fhuh! Én nem szerethetek bele! - motyogom magam elé.
Szemeimen lassan eluralkodik a fáradság.