Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

94.fejezet

- Te?

- Szeretnék tőled egy kisbabát. - mondta zavartan, arca olyan vörös lehetett, mint hajam színe.

Meglepedten néztem rá. Hiszen ő nem olyan férfi, mint bárki más, hogy bármitől is zavarba jönne! Hiszen, Itachi, egy domináns, erős, férfias férfi.

- Kedvesem, én is, szeretnék egy gyereket. De először élvezzük ki a nászútat, hiszen ez mégcsak a második nap.

- Igazad van, édesem! - kötötte ki egy fához lovát, majd leszálított az én lovamról, és őt is kikötötte, Tatseku mellé.

Leültünk a fűbe, és a vízesést kezdtük el nézni. A rét valami csodás, és megnyugtató volt.

- Olyan csodás!

- Igen kedvesen, az. - mászott felém férjem, hogy ajkait enyémnek tudja tapasztani.

Domináns csókba hívott. Nyelveink vad táncba kezdtek, kezei csipőmköré fonódtak. Végül a levegőhiány tette dolgát, zihálva váltunk el egymás ajkától, mindössze egy halvány nyálcsík kötött minket össze.

- Mit szólnál hozzá, ha haza mennénk akkor felhívnánk a szüleidet, hogy megkérdezzük, Natsumit?

- Már én is kérdezni szerettem volna, hiszen hiányzik a mi kis hercegnőnk!

- Igen nekem is! Olyan furcsa, hogy nem sír este, meg ilyenek.

- Ne is mondd, kedvesem! Natsumival teljes a családunk, és majd a kisöccsével, vagy a kishugával... - tette kezét hasamra, majd simogatni kezdte az imént említett test tájt.

- Itachi...

- Igen?

- Nem vagyok terhes! - kuncogom el magam.

- Még! Még nem! - csókol bele nyakamba.

- Tudtad, hogy perverz vagy!?

- Szerintem tudod, kimatt lettem ilyen!

- Kimiatt? - kapok a szón, és picit dühösen néztem férjemre.

- Hát miattad, te kis vörös! - nyalt végig ütőeremen, amin felnyögtem.

- Pedig nem csináltam semmit.

- De engem, már az lázba hoz kedvesem, hogy itt vagy mellettem! Ahogy esténként hozzámbújsz. Az illatod, a gyönyörű tested, a szemed, szád, mindenedet imádom! Egyszerűen belehalnék, ha nem lennél az enyém.

- Ezzel én is így vagyok. Örülök, hogy találkoztam veled. Mégha, nem is úgy találkoztam, életem szerelmével, ahogy akartam...De örülök, hogy a szárnyaid alá vettél!

- Tudod, mikor sírtál a cellában, akkor megsajnáltalak téged. Nem hittem, Sasukénak, és Narutonak mikor mondták, szerelmes vagyok beléd.

- Nem voltál egyedül! Én sem értettem, hogy miért váltasz ki belőlem heves reakciókat, mikor a közelembe vagy, vagy akárcsak a szemeiddel rám nézel. Én sem akartam elhinni magamnak, hogy beléd szerettem!

- Megbántad?

- Mit?

- Azt, hogy szerelmes lettél belém?

- Életem legszebb, és legcsodásabb napja volt az, mikor bevallottam magamnak azt, hogy igenis szeretlek. Na és te? Megbántad?

- Nem! Soha, de soha sem fogom megbánni! Jöhet bármi, vagy bárki, de akkor sem foglak elengedni téged!

- Itachi...

- Igen?

- Ugye együtt fogunk megöregedni? - nézek rá, miközben hátulról átkarol, fejemet mellkasának döntöm.