Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

40.fejezet

- Mivan?! Ez valami vicc?! Miaz, hogy a hugom, és az én bátyám?!

- Tudom, hogy hihetetlen, de igaz. - vesz elő egy képet, amit kezembe nyújt. Elveszem, és vizsgálni kezdem a képet. A képen anya, apa, Ahri, én és ő van rajta.

- Akkor hol voltál, ha úgy mond a bátyánk vagy?! - emelem fel dühtől csillogó szemeimet.

- Nee-chan! Vegyél vissza!

- Arisa, kérlek, hm.

- Nem kaptam választ! - engedtem el fülem mellett hugom, és Deidara szavait.

- 15 évesen elkellett jönnöm ottholról. Nem voltak olyan napok, hetek, hogy ne gondoltam volna rátok! Nagyon hiányoztatok nekem.

- És most azt hiszed, hogy felbukkansz én egyből a nyakadba fogok ugrani, vagy mi?! Mert biztos hogy nem fogok! Hiába, hogy a bátyánk vagy. Én nem fogok tekinti úgy rád! Azokat az éveket nem tudod visszahozni! - sziszegem dühösen, majd felálok és távozok a kávézóból. Érzem, hogy valaki követ.

- Arisa, hm...

- Menjünk haza! - szálok be a kocsiba.

*Ahri szemszöge*
- Nii-san. - fogom meg bíztatóan kezét.

- Ne aggódj minden rendben lesz, csak adj neki egy kis időt!

- Igazatok van. De amiket mondott volt benne némi igazság.

- Fejezd be Nii-san!! Mit foglalkozol vele, hogy ő mit mond?! Ne foglalkozz vele! Én itt vagyok neked, és szeretlek. Arisa meg legyen meg magának.

- Ahri, de azért a nővéredről van szó. - néz mélyen szemeibe, az én szerelmem.

- És? Nem érdekel! Kedvem lett volna, itt és most megpofozni, azt a rohadt kígyót!

- Nyugodj meg, hugi! Igazatok van, majd megbékél ezzel. Ezek szerint Arisa, nem olyan mint te, hogy megörültél, csak attál egy pofont.

- Mert megérdemelted. - fonom össze mellkasom előtt kezeimet, mire mindhárman elnevetjük magunkat.

- Gondoljátok, hogy megbékél majd?

- Persze. Csak adj neki egy kis időt. - ölel magához szerelmem.

- Itachi.

- Tessék, életem?

- Akkor elmegyünk, Hashiramához?

- Igen.

- Elvigyelek titeket? Bár azt sem tudom, hogy hol lakik. - vakarja tarkóját bátyám.

- Ha megengeded, akkor én vezetnék.

- Persze. - majd kimegyünk. Beszálunk a kocsiba, és elis hajtunk.

*Arisa szemszöge*
Amint hazaértünk, rögtön felszaladtam szobámba. Bezárom az ajtót.

- Ez mégis mit jelentsen?! Kurama a bátyánk? Az nem lehet! De láttam a képet, amit mutattot. Én, Ahri, anya, apa és ő volt rajta! A rohadt életbe! Így nehezebb lesz az elszökés. De tartom magam a tervemhez. Talán addig maradok amíg megszületik Ahri gyermeke, utánna elmegyünk. Igen. Ahrit is magammal fogom vinni. Nem érdekel, hogy mit fog mondani, vagy esetleg tenni! Vagy önszántából jön, vagy erőszakkal, de jönni fog!! - mosolyodok el ördögien.
Ám, hamarosan lekell törölnöm mosolyomat. Kopogás hallatszódik szobám ajtaján.

- Szabad.

- Jól vagy?

- Miért, hogy kéne lennem? - túrok idegesen hajamba, miközben fel-alá járkálok szobámba.