Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

73.fejezet

*Arisa szemszöge*
Szobámban ültem, és csak bámultam magam elé. Még mindig élénken van emlékezetemben, ahogy hugomat dícsérték az őrsön!

"- Jashin-sama áldjon meg!"

" - Nagyszerű, Uchiha leszel."

" - Mindenben meglátod ezek szerint a pozítiv dolgot"

" - És a legjobb barát vagy"

Dühösen rázom meg fejemet.

- A fenébe!! - kiabálom el magam, majd a szobámban lévő poharat, szó szerint a falhoz vágtam.

Mivel csak egyedül voltam itthol, így nyugodt szívvel törtem el.

- Talán elfelejtették, hogy ő is bérgyilkos volt!? Ráadásul ő is ártatlan emberek életét vette el!? - kezdek el járkálni dühösen, és feldúltan.

Körmömet kezdem el rágni az idegességtől.
Ám, ekkor nyitódott a bejárati ajtó. Lépteket véltem hallani, amik egyenesen a szobám felé tart.

- Arisa...

- Mi az!? - nézek az ajtóban áló szőkeségre.

- Mi történt? Hm. - utal az összetört pohárra.

- Semmi...

- Arisa, miért vagy ilyen feldúlt? Hm.

- Én? Feldúlt lennék? Nem vagyok feldúlt!

- Dehogynem. Na gyere beszélgessünk egy kicsit! Hm. - ragadja meg csuklómat, és az ágyra ülünk.

Egy szót sem szólok, csak elfordítom fejemet.

- Szóval...mi a baj? Hm.

- Akkor...Aznap...miért dicsérték annyian a hugomat!? Mire fel?

- Féltékeny vagy? Hm.

- Nem vagyok féltékeny! De eléggé idegesítő volt.

- Figyelj, Arisa...

- Nem, nem és nem! Nem figyelek!! - fogtam meg fejemet, miközben könyökömmel combomon támaszkodtam meg.

- Ne légy ilyen kis féltékeny... - karol át, majd elterít az ágyon.

- De nem vagyok féltékeny! - lököm le magamról a meglepett férfit, aki tágra nyílt szemekkel fürkészi arcomat, de nem tud leolvasni semmit.

- Akkor mi a baj? Hm.

- Most hírtelen mindenki szereti a hugomat! Mi lett az emberekkel?! Úgy bánnak vele, mintha sose volt volna bérgyilkos! Pedig aztán ő is az volt! Most meg....most meg mindenki dícséri! Fhu! Nem is érdekel! - majd kiviharzok a szobából egyenesen le a nappaliba, ahol felhúzom cipőmet és már ki is lépek a viharos éjszakába.

Leülök a teraszra, és csak hallgatom ahogy az esőcseppek kopognak az eresz tetején.

- Az a kis vakarcs...Most hírtelen mindenki szereti! Pedig ő is ugyanúgy bérgyilkos volt mint én, az isten szerelmére! Nem baj. Ha törik, ha szakad, akkor is velem fog jönni! Vagy csak szimplán hadjam itt? - emelem számhoz kezemet.

- Gyere be, mert megfogsz fázni! Hm.

- Nem megyek. Itt kint sokkal jobb a levegő, mint bent!

- De nem érdemes viharban kint lenni...hm.

- Deidara...kérlek! Hadj most magamra. - fogom meg fejemet, mire tekintetemet az égre emelem.

- Arisa... - ül le mellém, majd csípőmnél átkarol.

- Hm?

- Hidd el, te is ugyanúgy megváltoztál mint a hugod.

- Te csak azt hiszed...Ha megváltoztam volna, akkor egyártalán nem tervezném azt, hogy elmegyek.

- Mindegy is...Nem akarok semmiről sem beszélni!

- Na, gyere ide. Hm. - majd magához ölelt.

Fejemet mellkasába fúrtam, ruháját megszorítottam. Kezével hátamat simogatta, evvel is elérve, hogy megnyugodjak ami sikerült is.
Óriásit dörgött, mire megrémültem, és Deidara ölébe ültem.

- Csak nem félsz? Hm.

- Mi? Ki? Én? Nem! Soha! Ugyan már, egy félős kislánynak nézel vagy mi!? - fordítom el fejemet durcázva.

- Nem dehogyis. Hm. - csókol bele nyakamba, amitől picit előre dőlök.

Megint egy óriásit dörgött, mire fejemet Deidara izmos mellkasába fúrtam. Ezen csak elkuncogta magát, majd mennyasszonyi pózban felemelt, és bevitt a házba. Arcom felvette az éredt paradicsom színét.

Ám, nem a szobámba vitt. De nem ám! Letett a nappaliba, ahol a falnak tolt. Kezeivel elzárta a menekülési útvonalamat.
Értetlenül nézek kék íriszeibe, amik úgy csillognak mint a gyémánt. Nagyot nyelek, ahogy tekintetével lassan végig mér, és megnyalja kiszáradt ajkát.
Márcsak akkor eszmélek fel, amikor ajkait érzem sajátomon. Ez a kis akció nem is kicsit lepett meg. Meglepedtségemet kihasználva, hatol be nyelvével számba felfedezve az ismert terepet.
Kezei a falról csipőmre vándorol magához vonva, evvel eléri, hogy alul összepréselődjünk. Meglepedten nyögök szájába, miközben szorosan von magához. Lábaim alatt nem sokáig van szilárd talaj, mert ölébe kap. Lábaimat csipőjeköré fonom, kezeim nyakaköré fonódnak többet követelve csókjából. Mohón faljuk egymás ajkait. Ám a levegőhiány miatt elválunk egymástól, és zihálva nézünk egymásra.

- Arisa...

- Öhm...én most megyek megfürdök, és elteszem magam holnapra! - bújtam ki karjai közül, majd sprinteltem a fürdőbe.

Engedni kezdtem a zuhanyból a vízet, miközben azon gondolkodtam, hogy most verjem a fejemet a falba, vagy talán később? Sóhajtva vettem le ruháimat, majd álltam a víz alá. A meleg víz lassan csordogált végig bőrömön.
Szemeimet lecsukva hagytam, hogy a víz cirógassa bőrömet, amitől egy nagyon halvány mosoly jelent meg arcomon. Ám, amilyen hamar megjelent az a mosoly, olyan gyorsan elis tünt.
Amilyen gyorsan csak tudtam végeztem a tusolással. Egy hófehér, puha kendőt terítettem magamra, mivel voltam olyan okos, és ügyes, hogy nem mentem be a pizsamámért.
Óvatosan kikucskáltam, hogy Deidara nincs-e itt. Egy halk sóhajt elereszte sprinteltem át szobámba, ahol megtörölköztem, és magamra kaptam pizsamámat. Kint óriásiakat dörgött.
Behuppantam az ágyba, és az aznapi emlék újból magára szentelte a figyelmet.

" - Jashin-sama áldjon meg!"

" - Nagyszerű, Uchiha leszel."

" - Mindenben meglátod ezek szerint a pozítiv dolgot"

" - És a legjobb barát vagy"

Fogaimat szinte már csikorgatni kezdtem. Kezem ökölbe szorult.

- Mintha ő nem lett volna bérgyilkos! Úgy kezelik, mintha sose tett volna semmit rosszat!! Fenébe! Pedig ő is ugyanolyan bérgyilkos volt mint én. Ő is ugyanúgy elvette, az ártatlanok életét!

Mély levegőket kezdtem el venni, hogy csillapítsam mérhetetlen dühömet, ami már elterjedt testemben. Végül mikor sikeresen lenyugodtam, az ablak felé fordultam. Egy ideig nézegettem, ahogy az égen egy-egy villám megjelenik, aztán egy dörgés kísérte. Szemeimet fáradtan csuktam le, és merültem mély álomba.