Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

42.fejezet

*Naruto szemszöge*
Rámen illatra ébredek. Amilyen gyorsan csak lehetett, kipattanok ágyamból, magamra kapom ruháimat, és már szaladtam is le.

- Jóreggelt, Naruto!

- Neked is, Nagato. - ülök le.

- Van egy jó hírem! - fordul felém, miközben furcsán, de egyben kíváncsian nézek rá.

- Micsoda?

- Minato, és Kushina ma haza jön.

- Tényleg?! Anya, és apa ma hazajön?!

- Igen. De figyelj, Naruto! - teszi elém a ráment.

- Mondd, bácsikám! - kezdek el reggelizni, miközben várom, hogy Nagato bácsikám elmondja, amit szeretne.

- Nem mondhatod el nekik, azokat a dolgokat, amik történtek! Minato, és Kushina biztosan megfogja látogatni Itachit!

- Nem is akartam nekik elmondani, hogy két bérgyilkos megakart ölni!

- A múlttal kapcsolatban, ne mondj nekik semmit! Értve vagyok?!

- Igen, bácsikám. De azért azt gondolhattad volna, hogy nem fogom nekik elmondani! Ahri-chan, már nem az aki régen volt. Úgy megváltozott, mintha nem is lett volna bérgyilkos.

- Hm, most, hogy mondod, tényleg olyan. És most, hogy Itachival a közös gyermeküket várják, minden más lesz.

- Miért lenne más? - törlöm meg szám.

- Gondolj bele Naruto! Megszületik, majd a pici...Jut eszembe!

- Micsoda?

- Sasuke, mit szól hozzá, hogy a bátyjának gyermeke lesz?

- Én igazából nem is kérdeztem tőle. Szerintem, szokás szerint, le hünnögné, ahogy szokott mindent. - vonom meg vállaimat. Nagato rám néz, majd mindketten elnevetjük magunkat.

- De legalább nem csináljátok a bajt, mint ahogy ezelőtt is!

- De ha ő idegesített fel!

- De mindig megkergetett. Miért is?

- Ordítoztam vele.

- Miért is?

- Mikor miért. Ezt nem kell komolyan venni. Nekem jön, neki megyek, beszólok neki, rám hünnög, rá szólok, felbosszantom, felbosszant. Itt jön képbe az, hogy megkerget. Én pedig nevetve szaladok el előle, mert úgyse tud elkapni.

- Kamaszok...

- Naruto, Nagato! - nyitódik a bejárati ajtó. Én azonnal megismerem anyám hangját. Bácsikámmal egyszerre álunk fel, és megyünk üdvözölni őket.

- Anya, apa! - puszilom meg anyám arcát, míg apámmal kezet fogok.

- Minato, Kushina. - ismétli meg ugyanazt bácsikám.

- Minden rendbe volt itthol, míg távol voltunk? - néz ránk apa.

- Igen. Nem történt semmi.

- Nagyon örölünk neki. - mosolyog anya, majd megsimogatja fejem.

- Anyaa! Nem vagyok már kisgyerek! - vigyorodok el.

- Tudjuk fiam, de anyádnak, és nekem hiányoztál. - teszi fejemre kezét apa.

Bemegyünk a konyhába, ahol leülünk.

- Mondjátok, igaz a hír?

- Milyen hír? - vonja fel szemöldökét Nagato.