Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

93.fejezet

*Itachi szemszöge*
"Hajnali" félháromkor telefonom csörgésére ébredtem. Ahri békésen szuszogott mellettem, mintha a telefon nem is szólna, úgy aludt tovább. Fáradt tekintettel vettem fel a telefont, és morogtam bele nem túl kedvesen, pedig azt se tudtam, hogy kivan a vonal túlsó végén.

- Igen neked is szép hajnalt, Itachi, hallom nagyon jól aludtál... - szólalt meg a vonal túlsó oldalán, az a mély hang, aki kuncogását bróbálta visszatartani.

- Madara bácsikám...

- Oh, remek, felismertél, ez egy jó pont a számodra a nászéjszaka után!

- Bácsikám, a lényeget, könyörgöm, a lényeget, mert még szeretnék vissza aludni...

- Jól van, jól van, na, te méregzsák. Van ott egy ismerősöm, Hatake Cloud, akinek van egy lovardája...

- Csak azt ne mond nekem, bácsikám, hogy egy lovarda végett képes voltál engem felhívni hajnalok hajnalán! - emeltem fel a hangomat, amit rögtön megis bántam mert, Ahri összehúzott szemöldökkel felém fordult, de nem ébredt fel.

- Hékás, nyugi, még a végen felrobbansz itt nekem, az asszonyodtól meg hallgathatunk! Meg amúgysem vártad meg a mondatom végét, amiről úgy gondolom, hogy ez sértő!

- Jól van, ez igaz. Szóval, akkor mivan a lovardával?

- Csupán azt akartam mondani, hogy reggel egy Hatake Cloud nevű férfi fog titeket várni, az ottani lovardánál! Ahrival menjetek el lovagolni az erdőbe, vagy akárhova. Már lebeszéltem, Clouddal, és a két legszebb lovat fogjátok megkapni!

- Akkor minden elvan rendezve?

- Igen. Cloud várni fog titeket a lovardában. Ugye tudod, hogy merre van?

- Igen tudom, mivel sokat jártunk oda mikor, Sasukéval gyerekek voltunk. Még Izuna bácsikánkkal, nem egyszer elhoztatok engem, meg Sasukét.

- Jól van. Akkor érezzétek jól magatokat reggel. - majd azzal letette a telefont.

Ásítva visszatettem az éjjeliszekrényemre a telefont. Feleségem felé fordultam, aki békésen szuszogott tovább, ezen csak elmosolyodtam, hiszen olyan békés az arca mikor alszik. Szorosan magamhoz öleltem a törékeny kis testét, mire ő megérezve a mozdulatot, meztelen mellkasomba fúrta fejét, és mélyet szippantott illatomból.

*Ahri szemszöge*
- Jóreggelt édesem. - nyomott egy csókot arcomra férjem

- Itachi...hadj... - morgom átölelve takarómat.

- Reggel van, és hasadra süt a nap!

- De tegnap lefárasztottál, most miert nem pihenhetek? - pattantam fel, és kezdtem el nyavalyogni neki, mint egy kisgyerek, amin ő csak elmosolyodott.

- Azért mert megyünk valahova.

- Hova?

- Szereted a lovakat?

- Imádom őket! - csillantak fel szemeim, az imént említett állat nevén.

- Akkor öltözz fel, és menjünk.

- De hova mégis?

- Majd meglátod kedvesem, hogy mit rendezett nekünk a bácsikám.

- Először mondd el! Kérlek.

- Nem. Nem mondok semmit, majd meglátod ha odaértünk! - kacsintott rám.

Már rég úton voltunk. Mivel kocsi nem volt, így inkább gyalogoltunk, ami valljuk be, nem árt. Szinte alig sétáltunk 15 km-t, mikor megpillantottam egy lovarda épületét. Szemeim azonnal csillogni kezdtek, testemet boldogság járta át, éreztem, hogy ugrálnom kéne örömömben, mint egy tini lány.