Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

13.fejezet

- Ahri... - hallok meg számomra, rég hallott megnyugtató női hangot

Nagy szemekkel fordultam meg.

- Anya, apa? - futottam oda hozzájuk, mire megöleltem őket. Mindketten viszonozták. - Ezt mégis, hogy?

- Eljöttünk téged meglátogatni. - simogatta meg fejem apu.

- Drágám! Apád, és én nagyon csalódottak vagyunk, hogy ide süllyedtetek.

- Bérgyilkosok voltatok. Rengeteg ártatlan emberek életét elvettétek.

- Anyu, apu én nem... - könnyeztek be szemeim. - Jóvá akarom tenni! Azt akarom, hogy most büszke legyetek ránk. Én többet nem akarok bérgyilkos lenni. Nem is akartam! Muszály voltam beletörődni! - kezdtem el immár bőgni.

Anyu, és apu szorosan megöleltek. Nem akartam, hogy ez legyen belőle!
Változni akarok! Változtani akarok!

- Apáddal nem azért jöttünk el hozzád, hogy megmondjuk mennyire csalódottak vagyunk. Nekünk akkor is a lányaink lesztek.

- Csak térjetek vissza a helyes útra! Anyáddal ezt kérjük tőletek, semmi mást.

- Én ezt is fogom tenni! Csak ne haragudjatok. Szeressetek minket, úgy ahogy régen

- Kicsi kincsem. - toltak el maguktól. Apu kezei közé vette arcomat. Hüvelyk újjával letörölte könnyeimet.

- Én kicsi hercegnőm! Anyáddal ugyan úgy szeretünk titeket. Csak arra kérünk, térjetek vissza a helyes útra! Sajnáljuk, hogy itt kellett titeket hagynunk.

- Akkor te és a nővéred, nem itt lennétek.

- Anyu, apu, ne okoljátok magatokat! Én ugyanúgy imádlak titeket, ahogy eddig is.

- Mi is szeretünk titeket. - puszilták meg homlokom. - Itt az ideje, hogy elköszönjünk tőled

- Ne! Kérlek, még ne!

- Szeretünk titeket. Térjetek vissza a helyes útra. - kezdtek el halványulni.

- Anyu, apu! Neee!!

- Szeretünk téged... - majd mindketten eltüntek

- Nee!! - riadtam fel. Szemeim azonnal bekönnyeztek. Felállva átmentem Itachi szobájába. Békesen aludt.
Félve bújtam be mellé. Felém fordulva, simogatta meg könnyektől nedves arcomat.
Kinyitotta szemeit. Fekete iriszeivel engem nézett

- Ahri, mi a baj? - ült fel.

- Ne haragudj... - ültem fel lesütött fejjel.

- Nem haragszom, de mégis mi a baj?

- Találkoztam a szüleimmel, az álmomban.

- A szüleid...?

- Igen. Kis koromban meghaltak.

- Sajnálom

- Köszi. Azt mondták, hogy csalódottak amiért én és Arisa bérgyilkosok lettünk. De mondták, hogy nem azért jelentek meg az álmomban...

- Nyugodj meg. - simogatta meg arcom

- I-Itachih énh nem akaram, hogy csalódottakh legyenekh! - kezdtem el bőgni. Erre magához ölelt. Hátamat dörzsölni kezdte vigasztalásként.

- Mást nem mondtak neked?

- Azt mondták, hogy térjünk vissza a helyes útra, ennyit kérnek. Meg azt mondták, hogy szeretnek minket. - ragadtam meg pizsamáját.

- Sh, minden rendben lesz. Ma este aludj itt velem. - puszilta meg fejem.

- Itt aludhatok? - néztem fel rá.

- Persze. - mosolyodott el, majd vissza feküdt az ágyra.
Példáját követve én is lefeküdtem. Fejemet mellkasára tettem, míg kezével vállamnál ölelt magához.

- Így jobb? - terítette rám is takaróját.

- Sokkal. - bújtam hozzá amennyire csak tudtam.
Kuncogni kezdett.

- Most olyam vagy mint egy szerelmes lány, aki alig várta, hogy a szerelméhez bújjon.

- De vicces. - pirultam el. Itachi felém fordult, és egy puszit adott homlokomra.

- Mostmár pihenj.

- Rendben. Jó éjt

- Neked is

*Arisa szemszöge*
Egyedül sétálgatok. Ekkor egy furcsa érzésem lett. Mintha valaki, vagy valakik figyelnének. Megfordultam.

- Anya, apa? Mit kerestek, az álmomban?

- A hugodat is meglátogattuk. - válaszolt anya.

- Drágám, miért? Miért letetek bérgyilkosok?

- Apa hát nem érted?! Ha nem fogadtam volna el, akkor én és Ahri még mindig az utcán lettünk volna! Én bérgyilkos maradok örökre!

- De kincsem. - szomorodott el anya.

- Van másik út is.

- Nem nincsen! Nekem mostmár senki ne mondja meg, hogy mit csináljak, és mit ne!

- Így gondolod?

- Igen apa így! Ezen senki, és semmi nem fog változtatni!

- Sajnáljuk, hogy így gondolod nincs más út. - sóhajtott fel apám, majd mindketten eltüntek.

Felébredtem. Kikászálodva ágyamból, mentem az ablakhoz.
Szemeimet megtörölve bámultam kifelé.
Fogaimat csikorogtatni keztem.

- Eltűnök innen Ahrival együtt! Nem érdekel, ki mit mond! Én bérgyilkos vagyok, és az is maradok! Ezen nem fogok változtatni. Sőt nem is lehet.

Nagyot sóhajtva feküdtem vissza. Egy ideig nem jött álom szememre, így csak a plafont bámultam.
Néha-néha kinéztem az ablakon. Kint szépen havazott.
Eltelt pár óra mire vissza tudtam aludni.