Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

29.fejezet

*Ahri szemszöge*
Ahogy Aguri visszajött elvitte Keikot. Hiába könyörögtem neki, hogy had legyen itt mellettem, de nem engedte.
Rosszul voltam. Nem akartam itt lenni. Elakarok innen menni, Keikoval együtt! Léptekre leszek figyelmes. Aguri lép be. Ágyamhoz sétál.

- M-mit akarsz?!

- Csak nem félsz? - mosolyodik el gúnyosan miközben arcomat ciógatja. Elhúzom fejemet. Szúros pillantásokkal nézek rá.

- Rohadj meg, te idióta!!

- Hogy mondod?! - pofozott meg teljes erejéből.

- Azt mondtam, hogy rohadj meg! Az sem érdekell, ha megölsz, de ha Keikot bántani mered...

- Akkor mit csinálsz, hm?! - ragad hajamba, amitől fájdalmasan sziszenek fel. Csuklómon, és a lábamon lévő kötelek dörzsölik bőrömet.

- Te nyomorult féreg!! Úgyis börtönben végzed akkor nem mindegy?!

- Te kis... - kapja el torkom. Nem kapok levegőt. - Úgy látom, hogy nem tanítottak meg téged a modorra! Hát akkor, majd én tanítok neked! - engedi el torkom, de újabb pofon csattan arcomon.
Eloldozza lábaimat, és csuklóimat. Reflexszerűen nyúlok csuklómhoz. Dörzsölni kezdem. Aguri hajamba markol, evvel is felránvta.

- Jól jegyezd meg ezt a leckét! - veszi le rólam felsőmet. Lenyom a földre, evvel is elérve azt, hogy háttal neki térdeljek.
Hallom, hogy keres valamit. De vajon mit? Mit akarhat? Félek hátra nézni, de mégis...

- És most...a büntetésed kezdetét veszi.- lép hátam mögé, miközben valami csattan hátamon. - 15 ostor által okozott ütés! - újra érzem az ütést. Fájdalmasan kiáltottam fel. Könnyeim már patakokban hullottak. Nem, nem! Ez nem velem történik! Elakarok innen menni! Miért történik mindez?! Valaki segítsen! Keiko! Ő, hol van?! Vele mivan?! Remélem, hogy legalább ő jólvan.

- ITACHIIII!! - kiáltom el magam az utolsó ütésnél.

- Megtanultad a leckét, hm? - ragad hajamba. Szemeimet becsukom. Könnyeim csukott szememből hullanak.

- Te rohadék, ezt még megfogod bánni!

- Hogy mondod?! - lendíti meg hátamon az ostort.

- Ááááhh!! - kiáltok fel fájdalmamban.

- Most már tudod hogyan kell viselkedned! - állít fel. Visszafektet az ágyra. Kezeimet, és lábaimat újra megköti. Nagyon fájt a hátam. Úgy éreztem, hogy ezt nem fogom kibírni.

- Itachi elfog jönni értem! Keiichi pedig a lányáért! Akkor neked véged!

- Csak nem fogod be?! - csattan arcomon egy újjabb pofon. - Jobban jársz ha befogod a szád! - majd dühösen kimegy. Érzem, hogy a fájdalomtól lassan elájulok.

*Keiko szemszöge*
Léptekre leszek figyelmes. Felkapom fejemet. Abban reménykedve, hogy Ahri kiszabadult, és értem jött. Ám, azonnal remegni kezdek mikor megpillantom azokat a jegesen csillogó szempárt.

- Mi a neved?

Nem válaszoltam semmit. Ahoz túlságosan is megvoltam rémülve. Ajkaim remegtek. Fogaim összekoccantak félelmemben. Aput, és anyut akarom! Nagyon félek.

- Azt kérdeztem mi a neved!!

- M-Morisato K-Keiko.

- Hogy hívják a szüleidet?

- M-Morisato Keiichi, és Belldandy.

- Sohasem hallottam ezeket a neveket! Honnan ismered a fiatalabbik Namikazét?

- E-egyszer v-visszavitt a s-szüleimhez, a-amikor e-el s-szakadtam t-tőlük.

- Aham. Értem. De mit kell dadognod? Veled nincs dolgom, nem foglak bántani. Kívéve akkor, ha adsz rá okot! Ha bármi rosszat teszel, akkor megtudod mire vagyok képes!

Nem mertem szólni semmit. Remegve ültem azon a széken. Anyut, és aput akarom látni! Velük akartam lenni! De Ahri? Vele mivan?

- Ahri-sannal mivan?!

- Mit félted azt a nyomorult bérgyilkost? Mit számít ő neked?

- Ő már nem az! Egy normális, kedves, aranyos nő! Mivan vele? Hogy van? Ugye nem bántottad?

- Csak, hogy tudd te kis vakarcs. Azt csinálok amit akarok, nekem nem parancsol senki! És, hogy mivan azzal a nyomorult Namikazéval? Hm, hát, hogyis fogalmazzak? Áh, megvan. Nos, őt megleckésztettem.

- Mit csináltál vele?

- Hallgass! Neked semmi közöd ahoz, hogy én Fuuma Aguri, mit csinálok azzal a nyomorult Namikazéval! Te engem ne kérj számon! Te csak egy kis taknyos kölyök vagy. Neked nem kell beleavatkoznod a felnőttek dolgába! Vagy talán, neked ezt a szüleid nem tanították? Nem tanítottak meg egy kis modorra? Mert ha nem, akkor majd téged is kezelésbe veszlek! - majd kiment a helységből.

Hangosan zárta be maga után az ajtót, amitől összerezzentem. Nagyon aggódtam Ahri-san miatt. Mit csinálhatott vele? Remélem semmi baja nincsen, és csak megfélemlítésként mondta ezt az egészet. Apu, ugye hamar megtalálsz minket?

*Itachi szemszöge*
Keiichivel bejártuk az egész falut, de nem talaltuk meg őket. Öt percenkét hívtuk a többieket reménykedve, hogy ők találtak-e valamilyen nyomot. De nem.
Idegesen szorítom a kormányt.

- Itachi.

- Hm?

- Nagyon aggódom.

- Nem csak te, hanem én is. Nagyon félek, hogy hol vannak. Mi történhetett velük?

- Jó lenne, ha valameikünknek lenne kutyája.

- Kutya? Igen. Ezaz!

- Hm? Mi az?

- Nekem otthol van egy kiképzet németjuhász kutyám. A szaglása kiváló!

- Mi?!

- Igen. - majd hazafelé vettem az irányt.

- Akkor ez az jelenti?

- Elég egy kis szag minta, és megtalálja őket. De akkor gyalog kell mennünk.

- Annyi baj legyen.

...

- Asuya szagold meg ez a polót! - tartom kutyám elé, Ahri polóját.

- Gondolod, hogy sikerülni fog?

- Asuya remek kiképzést kapott. Szóval igen.

Kutyám nyakkörvére teszem a pórázt, miközben szimatolni kezdte a talajt. Ugatásba kezdett, majd húzva indult meg. Keiichi utánnunk iramodott, miközben kutyám továbbra is a földet szimatolta.

- Ahri, Keiko. Megtalálunk titeket ígérem! Keiko, hamarosan a szüleid mellett leszel. Ahri, szerelmem, te pedig hamarosan a karjaim között foglak tartani téged. És soha, de soha nem foglak elengedni! Te az enyém vagy, senki másé! Csakis hozzám tartozol, senki máshoz! Tarts ki szerelmem!