Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

98.fejezet

*4 héttel később*

*Arisa szemszöge*
Itachi és a hugom ma érkeznek haza a nászútról. Hogy én ennek mennyire örülök! Csakúgy repdesek az örömtől. Csendben sétálgattam az úton, mikor észrevettem, Akashit a távolból. Megáltam. Vártam, hogy az imént említett ide érjen.

- Csakhogy találkoztunk!

- Hn. Mondd mit akarsz!

- Beszéltem, Ahrival még az esküvőjük, és a nászútuk előtt.

- Oh, és ez engem mégis hol érint? Vagy hol érdekel engem, kivel beszéltél, hol és mikor?!

- Ne játszd meg magad, Arisa! Nagyon jól tudom, mit mondtál, Ahrinak!

- Oh, igen? Mondd csak, Akashi. Mégis mi jogon avatkozol bele, az én, valamint a hugom dolgaiba? Jó lenne, ha más dolgába nem ütnéd bele az orrod!

- Igenis van jogom beleszólni!

- És ugyan mi jogon?

- Ahri, az egyik legjobb barátom! Ez természetes dolog, hogy segíteni akarok neki, mikor csak szenved! Méghozzá, miattad! Miattad a nővére miatt, akit annyira szeret!

- Ugye tudod egyártalán nem érdekel, mit is mondasz?!

- Mégis mi ütött beléd?

- Belém? Belém mi ütött?! Belétek mi a frász ütött?! Ahri azzal rontotta el az életét, mikor kimondta az igent! Itachi egy Uchiha, és bármeik lányt megkaphátná! Most még meglehet, minden szép, és jó...De, mi lesz később?

- Ezt hogy érted?

- Te is ugyanolyan naiv vagy, mint a hugom!

- Arisa...Miért nem akarod bevallani magadnak, hogy amit csinálsz, az egyártalán nem egésséges!?

Lehunytam szemeimet. Egy mosoly kíséretében engedtem el fülem mellett, azt amit, Akashi mondott.

- Hordd el magad. Most nem érdekelsz. - néztem a meglepett fiúra, fagyos, dühtől csillogó szemekkel.

Egy nagy ívben kerültem ki a fiút, aki még utánnam szólt, de már egyártalán nem érdekelt, hogy mégis mit. Egy ördögi mosollyal az arcomon haladtam tovább, minta mi sem történt volna. Csendben haladtam az úton. Épp elhaladtam egy park mellett, mikor arra lettem figyelmes, hogy valaki belém jött. Dühösen kaptam hátra fejemet. Egy hosszú fehér hajú lánnyal találtam szembe magam, szemei ridegen csillogtak, akár a sötét, kopár éjszaka. Viszont az én szemeim egy cseppnyi jó szándékot sem súgaltak.

- Te ki vagy? - kérdezte a lány, úgymondd gúnyosan.

- Neked ahoz semmi közöd sincs, hercegnő. - válaszoltam szintén gúnyosan.

Ahogy végig mértem tekintetemmel a lányt...Szinte már észre vettem rajta, hogy az a tipikus elkényesztetett fajta.

- Hogy merészelsz így beszélni velem?

- Bocsánat, felséges hercegnő! Tán megsértettelek? - mosolyogtam gúnyosan.

Arca kezdett olyan színű lenni mint hajam színe. Ezen kivételesen jót mulattam.