Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

85.fejezet

Szemeim tányérnagyságúra kerekedtek nevem hallatán! Mégis kiez, ez az alak, és honnan tudja a nevemet?

- Bólints, ha te vagy az!

Remegve bólintottam egyet, miközben vártam, hogy most mi lesz. Az idegen férfi magával húzott, de a kezét továbbra is számon tartotta, így hátrált velem együtt.
Végül egy fához értünk, ahol aztán a férfi levette a számról a kezét, én pedig ilyedten fordultam felé.
Az előttem áló férfi egy fejjel volt magasabb nálam, vörös tüskés haja volt, egyik arcfelén két jel, olyan mint, Kiba-kuné, de még sem.

- M-maga meg kicsoda? Mit akar tőlem? Honnan tudja a nevemet? Talán kémkedik utánnam?

- Nyugodj meg! Ismertem a szüleidet, az édesapádat, Namikaze Isatot, édesanyádat, Namikaze Eimit.

Szemeim ki kerekedtek, de hamar rendeztem arcvonásaimat.

- De én nem ismerem magát...

- Koneko Sakito vagyok, édesapádnak a legjobb barátja voltam.

- Hee?

- Igen jól hallottad! Tudom, hogy nehéz elhinni, de apáddal gyerekkorunk óta ismertük egymást. Hárman vagytok testvérek, nem igaz?

- D-de igen...

- Namikaze Kurama, Namikaze Arisa és te.

- Igen. Akkor maga tényleg ismerte édesapámat?

- Igen. A volt feleségem pedig édesanyádat ismerte. Mikor a bátyád volt kicsi akkor jártam hozzátok, de amikor a bátyád betöltött egy bizonyos kort, nem volt otthol olyan sokat az iskola után, így nem volt időm összefutni vele. Mikor te, és Arisa megszületettek akkor voltam utoljára nálatok...

- De honnan tudta, hogy én vagyok Isato, és Eimi legkisebb lánya?

- Valameiknap láttalak téged, egy férfival babakocsit tologálni...És pont rá láttam az arcodra...pont olyan vagy mint, ő...Isato, de a szépségedet édesanyádtól örökölted. - mosolygott rám kedvesen.

- Köszönöm. - jelent meg arcomon egy keserű mosoly.

- Mi a baj?

- Annyira hiányoznak... - kezdtek el bekönnyezni szemeim.

- ... 3 hónap múlva lesz az esküvőm, és annyira szerettem volna, hogy ők is egyszer ott lehetnek.

- Biztosan büszkék rád.

- Igen, azok. - töröltem meg szemeimet, majd villám csapásként jutott eszembe, hogy Itachi már biztosan vár.

- Sakito-sama, ha megbocsátana indulnék haza, mert a párom, Itachi és a kislányom, Natsumi már várnak!

- Ne sétálj! Gyere haza doblak! - bökött fejével autója irányába.

Mivel most nem volt kedvem sétálni, belementem a felajánlásba. Az úton sok mindent megtudtam, Sakito-samaról! Például azt, hogy van egy kis fia, akit Koneko Menmának hívnak! A feleségével sokat vitáztak, hiába beszélték meg a dolgokat, nem változott semmi, így elváltak. Ám továbbra is tartja volt feleségével a kapcsolatot, fia miatt, aki nagyon ragaszkodik hozzá. Én is elmeséltem neki mindent, még azt is, hogy bérgyilkos voltam, amit mai napig bánom! Ami miatt néha utálom magam! Azt hittem elfog ítelni, de nem! Örült neki, hogy megtaláltam a boldogságot.

- Köszönöm, Sakito-sama.

- Ugyan, Ahri. Egyszer találkoznék a két tesvéreddel is!

- Talán az esküvőn lesz alkalma, Sakito-sama.

- Megvagyok hívva? - lepődött meg.

- Igen. Nagyon szeretném, ha jelen lenne az esküvőmön.

- Kinem hagynám, a volt legjobb barátom, lányának az esküvőjét! De mostmát menj! A párod biztosan aggódik érted.

Mosolyogva bólintottam egyet, majd egy mosollyal az arcomon köszöntem el. Beszaladtam a házba, ahol igen nagy csend honolt. Felmentem benézni, Natsumihoz. Az én kis hercegnőm éppen aludt. Arca olyan édes volt ilyenkor, mindig mosolygásra késztetett, ami most se volt másképp! Végül át mentem a saját szobánkba, ahol egy igen dühös, Itachival találtam szembe magam. Alig zártam be az ajtót, ő azonnal neki nyomott a falnak, mint egy éhes ragadozó...úgy csapot le rám.

- Ha anyámmal, és Kushina-sannal mentél el, akkor miért egy idegen kocsiból szálsz ki?! Hm? Még is hol voltál eddig!? - villantak meg szemei a dühtől, és a haragtól, amitől akaratlanul is, de összerezzentem.

- Én..én...

- Te? Igen, te? Hol voltál egész eddig? Kinek a kocsijából száltál ki!? Halálra aggódtam magam, mikor láttam, hogy Minato-sama kocsija elmegy a ház előtt!

- Elmentem a családi házunkhoz, amiből márcsak a rom maradt a tűz után. - hajtottam le fejemet.

Éreztem, hogy Itachi gyengéden ölel magához. Fejemet mellkasába fúrtam, visszatartva könnyeimet.

- De akkor miért nem szóltál nekem, hogy elszeretnél menni oda?

- Egyedül akartam elmenni...

- Ki volt az akinek a kocsijából kiszáltál?

- Koneko Sakito...édesapám gyermekkori barátja volt. Felismert ott a romhalmaznál...megilyedtem, hogy ki ő, és honnan tudja a nevemet de aztán elmondott mindent! Meghívtam őt az esküvőre, hogy találkozzon a bátyámmal, és a nővéremmel, mivel nagyon szeretne találkozni velük is.

- Így most már értem. De ilyet máskor ne csinálj! Halálra aggódtam magam, még felhívni se tudtalak, mert itthol hagytad a telefonodat. - vette tenyerei közé arcomat, hüvelykujjával arcomat kezdte el cirógatni, amitől gerincemen édes borzongás futott végig.

Gondolkodás nélkül estem ajkainak. Bal kezével hajamba markolt, míg másik szabad kezével fenekembe markolt, öléhez préselve, amitől mindketten csókunkba nyögtünk. Lassan hátrálni kezdtünk az ágyhoz, de ez nem jött össze, mert az én lábam, Itachi lábába akaszkodott, így mindketten egy hangos pukkanással értünk földet.

Elváltunk egymás ajkaitól, és fülelni kezdtünk, hogy nem fogunk-e hallani sírást, de nem. Mindketten egy megkönnyebbült sóhajt hagytunk el.

- Hol is tartottunk? - fordított meg, Itachi, így én találtam magam a földön.

Mélyen nézett zöld íriszeimbe, majd nyakamhoz hajolva csókolgatni kezdte, néhol szívta finom bőrömet, amitól apró sóhajok hagyták el ajkamat.

- Csak...nem bírod ki a nászútig, igaz?

- Ez a te hibád!

- Mi? Most miért az enyém? - ültem fel kuncogva, kezeimmel átkaroltam nyakát, és fekete tincseibe túrtam.

- Azért, mert magadba bolondítottál! Megőrülnék, ha nem érezhetlek, vagy ha nem csókolhatnám az ajkadat.

- Emlékszel mikor kihoztál a börtönből?

- Igen. Akkor aznap kezdődött minden...akkor szerettem beléd!

- Tudod, Itachi...ha nem lettem volna bérgyilkos, minden máshogy lett volna, akkor nem így ismertél volna meg.

- Nekem nem számít a múltad! Nem számít, hogy miért voltál 1 hónapot börtönben! Nekem az számít, hogy ketten...közös erővel megcsináltuk! Sikerült jó útra térned, mások is normálisan néznek rád. Kedvesen néznek rád, és beszélgetnek veled. Te már rég nem az vagy, aki voltál.

- Itachi...

- Szeretlek. Szeretlek, ma holnap, holnapután, örökké és még azonis túl!

- Én is szeretlek téged, és a kis hercegnőnket, Natsumit is.