Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

96.fejezet

Próbáltam, Itachit átölelni, de csak a hűlt helyét találtam magam mellett. Fáradtan nyitottam fel szemeimet, és tényleg! Férjem nem volt mellettem. Megdörzsöltem szemeimet, hogy körbe nézzek a szobában, de rajtam kívűl senki nem volt bent! Megnéztem az éjjeli szekrényen pihenő órát, ami 10:30-at mutatott. Ásítottam egyet, majd hátradőltem az ágyon, hogy lazítsak egyet. Ám ekkor nyitódott az ajtó, és az én hű szeretett férjem lépett be az ajtón, kezében egy tálca pihent, amin reggelim pihent. Elmosolyodva nézett rám, majd a tálcát ölembe tette, amit aztan egy gyors szájra puszi követett.

- Miért hagytál ilyen sokáig aludni? - vettem el egy piritóst, amit megvajaztam, és haraptam belőle egyet.

- Gondoltam, hogy rád fér a pihenés! Na meg, édesem este nem fogsz aludni. - húzott szájára egy sejtelmes, perverz mosolyt.

A piritóst majdnem félre nyeltem. Megakar engem itt fullasztani, vagy mi a frász!? Nagy kikerekedett szemekkel nézek férjemre, akinek arca csupa komolyságot tükrözött.

- Miaz, hogy nem fogok este aludni? - harapok bele egy újabb falatba, de továbbra nagy szemekkel nézek rá.

- Tudod te azt! - hajol nyakamhoz, majd belecsókol, amitől kellemes borzongás fut végig gerincemen.

- Azért este szeretnék aludni! - tartom szája felé piritósomat, amibe mosolyogva beleharap.

- Majd meglátjuk édesem. - mondja két nyelés között.

Reggelimet hamar elvégeztem, így már csak a reggeli rutinom maradt hátra, de szerencsére az is hamar megvolt. Itachival megint elmentünk a lovardába, amihez először nem volt kedve, mert ő sétálni szeretett volna, de aztán addig rágtam a nyakát, míg benem adta a derekát. Nos, ha ilyen a női erő. Nem igaz? Cloud-sama azonnal felnyergeltette nekünk, Lokit és Tatsekut. Órákon át vágtáztunk, megállás nélkül, még végül elnem értünk egy folyóhoz, ahol persze lassítottunk. Itachi egy elszánt mosollyal, az arcán indult el, hogy átkelljen a folyón. Én csak meglepedten, de egy kis félelemmel néztem, ahogy megáll a folyó közepén, majd fejével int, hogy kövessem őt. Nagyot nyelve, lendítettem lovam kantárját.

Még, Itachihoz sem értünk, mikor, Loki hátsó lába megcsúszott. Ám, mielőtt a vízbe estünk volna, férjem elkapta lovam kantárját, hogy kihúzhasson minket a folyoból.

- Nagyszerű lovas. - kuncogja.

Piros fejjel nézek rá, majd durcizva elfordítottam fejemet.

- Ugyan, édesem. - lovagolt elém, majd egy futó csókot nyomott ajkamra.

- Imádlak.

- Én is. Nos, merre menjünk?

- Szerintem forduljunk be balra!

Percek múlva belljebb jutottunk az erdőbe. Ám, mivel én voltam elől, nem vettem észre, hogy Itachi lemaradt, csak akkor vettem észre, mikor hátra fordítottam fejemet. Ilyedten kaptam, jobbra-balra fejemet, tekintetemmel, Itachit keresve.

Egy gyors vágtára, intettem lovamat, Lokit, hogy minnél előbb megkeressem, Itachit. Jobbra-balra fordítottam fejemet, szinte már kétségbe esetten, mikor megpillantottam, Itachit, Tatsekuval.

- Hóó!! - húztam hátra a kantárt.

Leugrottam lovamról, majd Itachihoz szaladtam, aki szintén követte példámat, majd a karjai közé ugrottam.

- Mi a baj?

- Nem voltál mellettem, mikor hátra fordultam! Annyira megilyedtem, hogy nem vagy mögöttem!

- Mindig itt leszek. Ne aggódj!

Percek múlva már úgy döntöttünk, hogy visszaindulunk a lovardába, és haza sétálunk. Otthol egyenest a fürdőt vettem célba. Levetettem magamról ruháimat, a zuhanyrózsából kellemes meleg vízet kezdtem el engedni, hagyva, hogy a víz cirógassa börömet.

Ajtó nyitódásra lettem figyelmes, majd ruhák hangját véltem hallani, ahogy azok a földre esnek. Szemeimet lehunytam, amit aztán egy mosoly követett. Végül a függöny hangja, aztán éreztem, ahogy két kéz fonódik csipőmköré. Szembefordultam férjemmel, hogy egy lágy csókot nyomjak ajkára. Csókunk egyre vadabb lett, végül kezemet, Itachi férfiasságára kulcsoltam.
Számba nyögött, majd zihálva kapta el száját enyémtől. Kezeit megtámasztotta fejem mellett, fejét nyakamba fúrta, miközben halkan zihált, vagy egyszer-kétszer felnyögött.
Férfiasságán egyre gyorsabban mozgattam kezemet, míg végül egy férfias nyögés kíséretében elnem élvezett.
Egy csókot leheltem ajkára, majd szálni készültem, de ő megragadta csóklómat. Mint egy kihézett ragadozó csap le prédájára.

- Ennyi még nem elég! - próbálta úgy mondani, hogy nem zihál, de ez picit nehézkesen ment neki.

Csókunk egyre vadabb lett. Kezeimet, Itachi nyakaköré fontam, mohón többet követelve csókjából. Éreztem, ahogy kezeivel a lepedőt markolászva, próbálja meg visszafogni magát. Ezen elmosolyodtam, majd fordítva magunkon egyet, csókoltam őt egyre vadabbul, és szenvedélyesebben. Önkontrolát elveszítve, ragadta meg csipőmet, evvel elérve, hogy férfiasságára rántson. Mindketten egymás szájába nyögtünk. Itachi hajamba markolva, húzta fejemet hátra fele. Bőrömre azonnal lecsapott, apró foltokat hagyva maga után. Csipőmet ösztönösen kezdtem el mozgatni, míg ő lefele haladt kulcscsontomra, hogy ott is megismétlje előző műveletét, aztán vállamon. Hajába markolva húztam fel magamhoz, amin felmorrant, de hamar ajkainak tapasztottam enyémet.

Szenvedélyes csók csatába kezdtünk. Csipőmet folyamatosan mozgattam, míg aztán, Itachi nem fordított helyzetünkön, és én nem találtam magam alul. Lábaimat csipőjeköré fontam, felvéve azt a gyors, vad tempót amit diktált. Testünket verejték cseppek borították. Itachi, eltépve száját enyémtől, haladt lefele melleimhez, amiket először csókolgatott, majd apró foltokat hagyott rajtuk, amiktől halkan felnyögtem a plédet markolászva.
Éreztem, hogy közel a csúcs, így Itachi még gyorsabb tempót kezdett el diktálni, míg a kergetett gyönyör villámcsapásként, nem ért minket utól. Hátam ívben feszült meg az élvezettől. Férjem, egy hangos, férfias nyögés kíséretében élvezett el bennem.
Zihálva feküdt be mellém. Fejemet mellkasára hajtottam, hallgatva szív verését, ami megnyugtató volt. Perceken keresztül légzésünket szabályoztuk, aztán már normális légzéssel feküdtünk egymás karjaiban.

- Azt mondtad, hogy egész este nem fogok aludni. - kuncogom el magam.

- Ha gondolod megismételhetjük... - emelte fel fejemet.

Mondanom sem kellett, hogy arcán ugyanúgy ott volt, az a bizonyos perverz Uchiha mosoly, amin csak elmosolyodtam.

- Nem. Mert már ígyis lefárasztottál. - mondtam egy ásítás kiséretében.

- Akkor pihenj hercegnőm! Majd én vigyázok rád, és vigyázok az álmodra is! - lehelt egy csókot ajkamra, majd szorosabban magához ölelve, terített magunkra egy takarót.

Fejemet mellkasába fúrva merültem mély álomba. Hallottam, ahogy még mondd valamit, de azt már nem értettem, hogy mégis mit, mert az álom hamar magával ragadt.