Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

79.fejezet

Erre mindketten szétrebbentünk, és a nem hívott látogatónkra néztünk. Egy magas, hosszú fehér hajú nő ált az ajtóban. Éreztem, hogy a levegő tüdőmben reked. Folytogat.
Itachira nézek, aki meglepedten néz a lányra. Szívem fájdalmasan dobbant mellkasomban.

- Megan? Te mit keresel itt?

- Nem egyértelmű? Visszaszerzem azt ami az enyém!

- Megmondtam neked, hogy nekem semmit sem számítottál! - majd, Itachi felém fordult.

Én csak ott álltam, könnyező szemekkel. Szólni akartam, de egy árva hang sem jött ki a torkomon, a folytogató bánat miatt.

- Menj fel a szobába!

Itachira nézek, majd se szó, se beszéd felmegyek. Magam után zárom az ajtót. Könnyeim utat törnek maguknak. Levágódtam az ágyra, csak sírtam, és sírtam.

*Itachi szemszöge*
- Ki volt ez a szajha!?

- Ne merészelj így beszélni róla!!

- Ugyan miért?

- Mert ő a jegyesem!

- Mi az, hogy a jegyesed!? Ha?! Hogy a fenébe, tudtad ezt megtenni!?

- Megan, hát nem érted, hogy sose szerettelek? Akkor nagyon régen, az apám erőltette rám azt az egész kapcsolatot!

- És most ezzel a szajhával házasodsz össze?!

- Megan... - ragadom meg csuklóját, de nem annyira, hogy fájdalmat okozzak neki, mégha megis érdemli. - ...Ha mégegyszer így beszélsz a mennyasszonyomról...Esküszöm neked, hogy rácsok mögé jutattatlak! És nem fog érdekelni, hogy nem csináltál semmit! A rendőrfőnök fiaként, simán eltudom intézni azt, hogy ne legyél szabadlábon! Ha a börtönbe akarsz kerülni, akkor gyerünk...Idegesíts fel! De akkor még ma mész!

- Rohadt, nyomorult, Uchiha! Mind egyformák vagytok, te szemét! Kihasználtál?

- Mondd csak, Megan...Neked tényleg ilyen nehéz a felfogásod? Sose. Kellettél. Sose. Éreztem. Irántad. Semmit. - szótagoltam le neki szépen, és lassan, hogy megértse.

- Dögölj meg, te nyomorult, Uchiha! - sziszegte dühtől csillogó szemekkel.

Elengedtem csóklóját. Hideg, fagyos tekintettel néztem az előttem áló lányra.

- És most takarodj, ha nem akarod, hogy letartóztassalak! Többet a színedet se lássam! Sőt...A nevedet se halljam! - majd rácsapom az ajtót.

Sóhajtva masszírozom meg halántékomat, és felszaladok a szobába, Ahrihoz. Keserves sírást hallottam bentről.

- Ahri...

Ott feküdt az ágyban. Fejét párnámba temetve sírt.

- Kedvesem... - ültem le mellé.

Kezemmel haja felé nyúltam, de mintha csak megérezte volna mozdulatomat elhúzódott.

- hahgyhj bhékéhn...

- Hadd magyarázzam meg, drágám!

- Mit!? - ült fel ülő helyzetbe.

Szemei vörösek voltak a sírástól. Szemeiben szomorúság, csalódottság tükröződött.

- Kedvesem, ez nagyon régen történt...

- Hogy ő volt az első szerelmed? Akkor én mi vagyok a számodra!? Pótlék!?

Gyengéden elkaptam két karját, evvel elérve, hogy magam alá gyűrjem a lányt. Gondolkodás nélkül tapasztottam ajkaimat övének, egy lágy szenvedélyes csókot nyomva puha ajkára.