Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

45.fejezet

*2 hónappal később*

*Ahri szemszöge*
Eltelt két teljes hónap. Azóta a hasam is nőtt. Itachi igyekszik egyre többet itthol lenni velem. Vagy ha nem tud, akkor Sasuke és Naruto jön elhozzám. Néha napján eljön hozzám anyósom, és apósom is.

Párommal éppen Tsanade-samához tartunk.

Megérkezünk. Bemegyünk a kórházba, ahol közlik velünk, hogy Tsunade-sama, jelenleg nem tartózkodik itt.

- És akkor most mit csináljunk? - nézek szerelmemre.

- Asszonyom, uram! Jut eszembe, hogy Tsunade-sama azt mondta, van egy orvos aki megvizsgálja Ahri-sant.

- Nekünk csak az ultrahang kell!

- Kövessenek! - mosolyog ránk a nővér. Itachival kézen fogva követjük.

Bemegyünk az orvoshoz, aki mosolyogva üdvözöl minket. Lefekszek a vizsgáló asztalra, és az ultrahang elis kezdődik. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy kisfiú, vagy kislány. Itachi türelmetlenül ül mellettem, közben kezemet fogja.

- Gratulálok. Kislány. - mosolyog ránk az orvos. Szerelmemre nézek, aki meglepődött arcot vág, majd komor lesz.

- Ne, nyúljon a kis hercegnőmhöz!! - fogja meg hasamat, közben az orvosra néz, aki elneveti magát, én pedig pirulva nézek szerelmemre.

- Legközelebb, Tsunade-samához, kell jönniük!

- Fogja tudni?

- Igen Ahri-san. Ő maga kért meg, hogy az ultrahangot én készítsem el, míg távol van.

- Köszönjük.

Itachi vált pár szót az orvossal, majd kisétálunk a kocsihoz.

- Szerelmem, köszönöm. - tapad ajkaimra. Szenvedélyes lágy csókra hív. Nyelve vágyakozóan simít végig alsóajkamon, bebocsátást kérve. Rögtön megis adom. Pihegve válunk el egymástól.

Hazaérve, bemegyünk. De ekkor...

- Gratulálunk nektek!!! - bukkannak elő Itachi családja, munkatársai, Narutoék, és a nővérem.

- Honnan tudtátok, meg, hogy Itachinak és nekem lányunk lesz? - törlöm meg szemeimet a boldogság könnyeimtől.

- Megkértem Tsunade-samát, hogy beszéljen azzal az orvossal, aki végzi a vizsgálatot. - kezdte el Kushina-san.

- Aki elmondja neki az eredményt, hogy kisfiú, vagy kislány... - folytatja Minato-san.

- Ezáltál egy kis összejövetelt terveztünk, mire hazaérkeztek. - kacsint Madara-san.

- De akkor holvan Nii-san? - szomorodom el.

- I-itt v-vagyokh  - toppan be lihegve négy csomaggal a kezében. - Lekéstem valamit?

- Edddg semmit, hm.

- Nagyszerű. Hugi, Itachi. - lép közelebb hozzánk. - Gratulálok nektek!! - ölel szorosan, de mégis gyengéden magához.

- Köszönjük, Nii-san.

...

- Hova tegyük édesem, a sok ajándékot?

- A volt szobámba?

- Rendben.

- Segítsek?

- Dehogyis! - majd leültet a kanapéra.- Te csak ülj itt! Még az hiányozna nekem, hogy hajolgass, vagy valami. - térdel le elém, majd megpuszilja hasamat.

- Itachi, else tudom mondani, hogy mennyire szeretlek.

- Nem kell mondanod! Ha nem is mondanád, én akkor is érzem, hogy szeretsz. - néz fel rám, fekete íriszeivel.

Akkor és ott úgy éreztem, hogy csillogó fekete íriszei rabul ejt. Pedig megtörtént. Azok a csodálatos fekete szempárok, rabul ejtenek.

- Ha szeretnéd utánna elmehetünk valahova.

- Rendben.

...

Itachi épp elment, hogy vegyen kettőnknek valamit. Mikor hirtelen valaki befogja számat.
Félelem kezd úrrá lenni rajtam.
Felálok. Érzem, hogy az illető hátrál velem együtt.
Elengedi számat. Hátra fordulok.

- Te?!

- Ilyen kedvességgel fogadod a nővéred? Ejnye.

- Mit akarsz, te kígyó?

- Csak azt akarom, hogy térj észhez! - fogja meg vállaimat. - Itachi, nem az akinek te gondolod.

- Mit akarsz ezzel?!

- Fordulj meg, és a saját szemeddel látni fogod!

Úgy teszek ahogy mondja. Nem akartam hinni a szememnek. Itachi, egy másik lánnyal csókolózott. Szívem összeszorul. Szemeim bekönnyeznek. Legördül egy könnycsepp, amit további könnycseppek követnek.

- Látod? Én csak jót akartam avval, hogy addig elhagyod amíg nem késő. Most már nem tudsz tőle soha megszabadulni.

- M-miről beszélsz, te rohadt kígyó?! - indulatosan fordulok nővérem felé, aki egy falnak háttal támaszkodott. Egyik lábát feltéve, kezei mellkasa előtt összefonva.

- Addig kellett volna elhagynod őt, amíg a közös emlékek kötöttek volna hozzá! Ám, most a pici, örökre hozzá fog kötni. Soha nem fogsz szabadulni tőle! Meg mondtam neked! Ő egy Uchiha. Bármeik lányt megkaphatná.

Megtörten rázom fejem. Üresség lakozik bennem. Fájdalom. Fájdalom, ami lassan felemészt. Üresség, fájdalom, magány, hiány, vereség, átvertség. Ezek lennének a hazugság fájdalmai? Ezek? De legfőbbképben, az igaz szerelem fájdalmai? Hazudnak, aztán kihasználnak érzelmileg? Ez nem szerelem. Akkor mi az igaz szerelem? Mit jelent az, hogy igaz szerelem? Egy Uchiha, és egy bérgyilkos? Én azt hittem, hogy Itachi mellettem lesz. Ezek szerint, minden amit mondott, hazugság lett volna? Miért? Pedig mindenegyes csókja, szenvedélyes, érzelmekkel, szeretettel, szerelemmel volt tele.
Akkor miért? Érzem, hogy a kérdéseim örökre kérdések maradnak, mert soha nem fogok választ kapni.

Itachi...miért tetted?