Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

88.fejezet

- Ch...te pontosan, mit is képzelsz magadról?

- Ahoz neked semmi közöd! Itachi, az enyém volt, mindig!

- Oh, igen? Akkor miért nem vett el feleségül, Megan? - húzom ajkamat, egy igen gúnyos mosolyra, amitől az előttem áló lány, idegesen harapja be ajkát.

- Te kis...

- Különben meg...Itachi engem szeret, hiszen van egy lányunk, 2 nap múlva nem a párja leszek, hanem a felesége!

- Na ide figyelj, vöröske! - ragadja meg ruhámat nyakánál, és durván ránt rajtam egyet, de ezt mind érzelemmentes arccal nézem végig.

Sötét kék íriszeit keményen fúrja, zöld íriszeimbe, ott abban a percben úgy éreztem, hogyha ez a Megan nevű lány ölni tudna a szemeivel, én már régesrég halott lennék. Szemeivel szinte lyukat égetett mellkasomba.

- Ha tetszik neked, hanem, Itachi akkor is az enyém volt! Sőt lesz is! Jobban jársz, ha eltűnsz a kölyköddel a képből!

- Ha mégegyszer rosszat mersz szólni, a lányomról, akkor azt nagyon megfogod bánni! - szedem le kezét ruhámról.

- Itachi, ígyis meg amúgyis elfog téged hagyni, vöröske! És azt a kölyköt is!

Éreztem, hogy egyszerűen elönt a méreg. Hírtelen lendítettem a kezemet, és a lány arcán, hamarosan ott díszelgett egy piros tenyér folt.

- Megmondtam, ha a lányomról rosszat mersz szólni, azt nagyon megfogod bánni! Fogadd el, hogy Itachi engem szeret, és nem pedig téged!

- Te hogy mertél megpofozni!? Engem nem érdekel, hogy mit mondasz! Itachi könyörögni fog nekem, hogy fogadjam vissza, te pedig egyedül maradsz, majd a lányoddal! Hidd el. - mosolyodik el gúnyosan, majd az én arcomon is csattan egy pofon.

A lány dühtől fortyogva megy el, én pedig sarkon fordulok, és elindulok abba az étterembe, ahol, Akihiro és Ikuto dolgozik. Szinte érzem, ahogy ég az arcom! Biztos vagyok benne, hogy ott van annak a lánynak a kéz lenyomata! Ott az étteremben, hátha tudok kérni egy kis jeget, és valamennyire letudom vinni a nyomot.

Csak, Itachi megne tudja...

Pár perc múlva megérkeztem az étteremhez, majd beültem egy sarokba. Szerencsém volt, mivel a hajam eltakarta arcomat, így senki sem láthatta a piros kézlenyomatot.
Magamban reménykedtem, hogy Akihiro, vagy Ikuto jöjjön ide hozzám.

- Ahri? Hát te?

- Akihiro! Hála az égnek, hogy te jöttél ide, és senki más!

- Valami baj van? Mi történt veled?

- Van egy kis jegetek?

- Persze. Máris hozok neked. - fordult sarkon, és amilyen hamar ott termedt, olyan hamar távozott is.

Türelmesen vártam, hogy Akihiro visszatérjen azzal a kis jéggel. Éreztem, hogy arcom mégjobban salyog, mint ezelőtt pár perccel.
Akihiro, Ikuto oldalán érkezik meg, kezében pedig egy jég, és egy kis kendő.

- Ahri...

- Hali, Ikuto. Arigatou Gosaimasu, Akihiro. - veszem el tőle a jégkockákat, valamint a kiskendőt.

Hajamat elveszem arcomtól, mire Ikuto, szó szerint nagy szemekkel, és tátott szájjal figyelt rám (lásd fent a képet).

- Mi-mi történt veled? Miért piros az arcod? Szinte nem is piros, hanem vörös, mint a hajad színe!

- Ez igen egy hosszú sztori. - mondtam egy kínos mosollyal, majd az arcomhoz emeltem a jeget, amitől picit megborzongtam.

- Időnk van! - ült le elém a két fiú.

Elég kitartóak! Tudtam, hogy addig nem fognak békén hagyni, míg nem mondom el nekik, szóról, szóra, hogy mégis mi történt. Egy sóhaj kíséretében, elmondtam nekik mindemt, amit, Itachi mesélt, arról a Megan nevű lányról, valamint a kisebb kis "beszélgetésünket"

- Az a kis... - csapott az asztalra mérgében, Ikuto.

- Hogy merte, hogy megpofozz?

- Most nem ez a lényeg! Hanem az a lényeg, hogy a jég lehozza azt a piros foltot, mire hazaérek. Mertha nem fog elmúlni, akkor, Itachi igen, igen kifog magából kellni.

- Az a lány, megis érdemelné, hogy Itachi megmondja neki a magáét, hiszen a jegyese vagy.

- Jégcsapnak igaza van! Ráadásul...2 nap múlva a felesége leszel, nem fél attól, hogy Itachi fel keresi? Nyomós oka van! Hiszen megpofozott téged, Natsumit kölyöknek nevezte...

- És ezt, Itachi nem fogja engedni, ha mégis a fülébe jut.

- Ah, csak lehozza a jég. Fiúk, ha leveszem az arcomról a kendőt, megnézitek mennyire látszik?

- Persze.

Hajamat fülem mögétürtem, majd becsukott szemekkel elemeltem a kendőt arcomról, és a fiúk fele fordultam, akik elhúzott szájjal néztek egymásra.

- Nos?

- Öhm, most hazudjunk, vagy mondjuk meg az igazat?

- Csakis az igazat, Ikuto!

- Ahri...nos, hát...hát...nagyon látszik, és egy kéz lenyomat is van ott. - mondta, Akihiro, Ikuto helyett aki elhúzott szájjal az arcán hevesen bólogatott.

- Hátha elmúlik mire haza érek! De a jég már elolvadt. Kifizetem, rendben?

- A jeget? Minek? Felesleges! Ez csak jég! Meg amúgyis...sűrgős helyzetben kellett.

- Igaza van, Akihironak.

- Mégegyszer köszönöm fiúk!

- Ugyan semmiség. De mostmár haza felé, lehetőleg legyél óvatos! - intett óvatosságra, Akihiro.

Mosolyogva bólintottam, majd hazafelé vettem az irányt. Hajamat direkt, úgy állítottam be séta közben, hogy az takarja arcomat! Magamban végig reménykedtem, hogy a bátyám legyen ott, mert akkor nyert ügyem van. Viszont, ha, Itachit találom otthol, Natsumival...akkor ott viszont már bajok lesznek.
Megpillantottam lakásunkat, és egy kis enyhe gyomor görccsel indultam az ajtó felé.

- Szia, édesem. - találtam egy Itachit a kanapén ülve, ölében pedig Natsumi volt, aki éppen teát ivott.

- Sziasztok. - húztam le a cipőmet, majd oda sétáltam hozzájuk.

- Kurama mondta, hogy elmentél sétálni.

- Sokáig oda voltam?

- Nem. Neked is kell egy kis kikapcsolódás. - mosolygott rám, miközben leültem melléjük.

Mosolyogva simogattam meg, Natsumi fejét, Itachi szabad kezével megfogta nyakamat, közelebb húzva magához.

- Miért nem veszed el a hajadat, az arcodtól? Pedig látni szeretném azt a gyönyörű arcodat, ami annyira elbűvöl.

Na jó! Nekem végem! Valaki, aki nagyon szeret, vagy egy kicsit is szeret, akkor az segítsen, légyszi! Ígérem, valahogy meghálálom!